Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-12 / 11. szám

az égig ! s ha a jó cselekedetek odajutnak: te bizonyosan oda érsz. SZABÓ PÉTER, pirosi reform, lelkész. ISKOLAÜGY. A slavoniai ref. tanítói testület első értekezlete Tartatott 1876-ik év február 17-én Harasztban. Jelenvoltak a körügyelő tiszt. Kulifay Elek ur elnöklete alatt: Hitre József sz.-lászlói, Schneider Péter tordincei, Homonnai Berti m.-rétfalusi, Bárdi Pál haraszti, Kopa Imre kórógyi tanitó urak. Megtisztelték becses jelenlétükkel ez értekezletet alesperes nagyt. Kelecsényi Mihály ur szentlászlói, T. Sebestyén Pál kórogyi, t. Nagy Szabó Sándor haraszti, esetleg pedig tiszt. Badicz György szerdahelyi, Búzás Kálmán daróci lelkész urak és daróci ref. tanitó Zsilli Károly ur. A teljes számban megjelent tanitó urakat szívesen üdvözölve elnök ur,majd jegyzőnek megválasztatván Kopa Imre, elnök ur következő, érdekkel hallgatott beszédét olvasta fel : „Valamint az eredménytelen népoktatást teljes joggal a növendékek rendetlen iskolalátogatásának tulajdonithatjuk : ugy e tekintetben a kedvezőbb fordulathoz csak oly mértékben juthatunk, a mily arányban növekedni fog a rendes iskolába járók száma. Nálunk népnevelésünknek hátráltató okai régiek s ismeretesek : távolság, ineggázolhatatlan sár, pásztorkodás, szegénység és a többi, oly akadályok, melyek mindenesetre még soká fénállandnak és a rendetlen iskolalátogatást kimentendik; akadályok melyeket csak az idő orvosol meg, és az időben fejlődő művelődés, és a nép életével és a helyiség kulturális állapotával szorosan összenőtt viszonyok s követelések. A fentebbi akadályokhoz számitható még a közönyösség, és igen is sok szülének és helyetteseiknek az iskola iránti ellenséges balga érzülete. E szánandó kútfőből ered az is, hogy sok szüle az iskolába való járást idővesztegetésnek tekinti és otthon fogva gyermekeit, azok fizikai erejével inkább saját javát véli öregbíteni. E közönyösség legszomoritóbb végeredménye aztán az, hogy némely helyeken még most is roskadozó iskolaépületekkel találkozunk. Es ha nehéz megállapítanunk azt, hogy meddig fog még népnevelésünk ezen akadályokkal küzdeni, egy még is bizonyos, s ez az, hogy népeknél kik magok nem ismerik s nem érzik a tudomány áldásait, ez akadályok még nagyon sok ideig fognak ellentállani kedvezőbb eredmé-nyeknek. Es valóban mily vonzerővel birhat oly helyen az iskola, hol az iskolák s azok áldásos hatása mellett felhozott minden okoskodást megaláz azon tapasztalat, hogy a gyermekek több évi iskolába járás után sem jutottak el kielégítő birtokához még a kezdő tantárgyaknak sem, olvasni s irni csak épen annyit tudván, mennyi elégséges arra, hogy azt mielébb el is felejtsék ! Kétségkívül áll azonban : hogy ha a tanitó a tanodában hivatalát nem gépiesen, hanem az öntudatában felmagasztasult hivatalnak lelkesedésével folytatandja, ha a gyermekekkel a paedagogika szabályai szerint szere-i tettel s atyailag bánik , s őket jól átgondolt, egymásból folyó tanmódszerrel, oda adólag, de a gyermeki természethez mérten, — gyönyörködtetőleg s azokat foglalkoztatva is tanitja : a gyermekek kedvet kapnak a tanodához, megszeretik azt, és az ily tanitó az ő nevelésének s tanitásának oly gyümölcseit fogja felmutatni, melyek által a szülék is kézzelfoghatólag látva azokat, az iskolának meghódolnak, arra gondjukat fordifani, érette érdeklődni és gyermekeik szorgalmatos iskoláztatása által annak javára közreműködni sietendnek. Az alkotmányosság újra feltűnése óta, egy világj hirű miveltségű Eötvös s ministeri székében is hallatlan hirt szerzett tanügyéi* kezdeményezése s intézkedése folytán hála az égnek, birodalmunk is nevezetes számú jó népiskolával dicsekszik már, s az ilyenek rendesen tele vannak. Egyik és másik leginkább az illető tanitók érdeme, mely egyszersmind megerősít engem, azon az első körlelkészi levelemben kimondott meggyőződésemben, hogy „az iskola misége, mifélesége főkép a tanítótól magától függ." Ezek volnának általánosságban azok, miket megemlitendőknek tartottam előbb, mint saját iskolaügyünknek speciális tárgyalására áttérni akartam. Nekünk azon! ban a locus communiseket kerülnünk kell, inert tett emberei kell hogy legyünk. Fordítsuk azért befelé szemeinket, azaz tekintsünk önmagunkra, helyiviszonyainkra s az eredményre, melyre eljutottunk s állunk jelenben. Tisztelt tanitó urak ! három évi körügyelőségem alatt azt tapasztaltam, hogy slavoniai tanügyünk — kivéve tán, hogy Kórógyon uj fali olvasó-táblák szereztettek s Szt-.Lászlón a tanterem jobban rendbe hozatott -tanügyünk mondom abban az állapotban van most is, mint volt ezelőtt, ez ugyan magamnak sem nagy dicsőség, de végrehajtó hatalmam nem lévén, jobbat nem teremthettem. Az ügynek jobban használt volna, ha önök folytonosan zörgetnek az illető elöljáróság ajtaján. Ha élünk, i minden felismert hiányok pótlásáról következő látogatáskor szorosan számpt kérek, s az egyes községeket az egyházmegye által is minden szükségesek előállítására szorítjuk, önök pedig az iskola szellemi oldalának hiányait bizony nyal kipótolják. Tudják önök jól mit követel a kormány tőlünk, mit egyházi hatóságunk, haladást s legkevesebb az előlirt minimumok elvégzését a bevett s követelt módszerek szerint. A módszer nálunk most is több tantárgynál a régi, a tanítás némely tekintetben gépies.