Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-12 / 11. szám

tozó törvénynek inkább tágítása, hogy sem összébb szorítása reménylhető. De ha ezen nézetemben csalatkoznám is, annyi tény, hogy jelenleg az illetéktelen keresztelésért az államkormány egyik felekezet lelkészét sem vonhatja kérdőre, s igy e tekintetben hasztalan emeljük fel szavunkat. Az idézett cikkben emiitett azon második panasz, hogy némely kathol. lelkész a hirdetési bizonyítvány nélkül is összeadja a vegyes házasokat: ez már kétségkívül megszegése a törvénynek, és azt hiszem, hogy az ezt elkövető — aránylag talán nem nagy számmal levő — plebánusok, ha bepanaszoltatnak, nem is maradnak büntetés nélkül; ámde ezen büntetések valami főbejárók nem lehetnek, s egynémelyik plebánus, ki talán egyébként érdemetlen voltát ily törvénytelen felesleges jócselekedetek által akarja szebb szinben feltüntetni, szívesen eltűri az államhatalom részéről jövő inegdorgálást s még a kissé keményebb büntetést is, ha másfelől önnön egyházi hatósága előtt ez által némi érdemet vél magának szerezhetni. Hát a reversális-csikarást miként gátolhassa meg a világi kormány vagy törvényhozás? Hiszen ki van mondva az ily téritvények érvénytelensége, és igy ha százszor vesz is ilyet a plebánus, annak mi hatása sincs. Igen ám, de a térítési túlbuzgóság ennek a kijátszásár i is megtalálta a kulcsot. Hitrokonaink egy nagy része ma sem tud még a téritvények érvénytelenségéről semmit, következőleg ő ezt kiállítja, vagyis aláirja, vagy íratja mint olyat, melyet megmásítania nem lehet; s később ha talán felvilágosittatik az illető országos törvény tartalma felől, ő a mit egyszer már aláirt, magára nézve kötelezőnek tekinti, s meg sem kísérli gyermekeit az ezeket illetéktelenül magához ölelt egyház karjai közül kiragadni. Ha pedig a vegyes házasságra lépendő protestáns fél a műveltebb osztályhoz tartozik, s igy a plébánus felteszi róla, hogy ez a kiállítandó téritvényt annak idején minden lelki furdalás nélkül széttépendhetné: ettől nem vesz téritvényt, hanem megfogadtatja vele becsületszavára leendő gyermekeinek átadását, tudván, hogy a müveit ember előtt az adott szó szentsége szent; vagy pedig ha a protestáns fél a műveltebb osztályhoz tartozó nő: ezzel meg felfogadtatja ugyanazt földi és túlvilági, önnön és születendő gyermekeinek boldogságára. S egy ily fogadás egy gyermekei boldogsága felett aggódó gyengéd anya előtt erősebb mint minden Írásbeli téritvény. Miként kovácsoljon már a lelki zsarnokságtól irtódzó modern törvényhozás oly törvényeket, mely az ilyesféle eljárásoknak teljesen elejét vegye? De tegyük fel, hogy hoz ennek meggátlására szigorú dracoi törvényeket, mivel leszünk jobban? A jezsuitismus nem oly könnyen teszi le a fegyvert. Ha semmi módon nem lehetne neki a gyermeket apja vagy anyja öléből elrabolnia, elrabolná magát az apát vagy anyát is. Hiszen ma már könnjni dolog pápistává lenni. Két tanú jelenlétében kétszer jelentkezik volt papjánál, és azután bejelenteni magát a plébánusnál, — punktum. Azért, hogy pápistává lesz, nem kell neki, ha nem akar, sem misére járni, sem térdelni, nem kell böjtölni, búcsút járni, meggyónni, a papnak kezet csókolni, sőt még legtöbb helyütt egyháziadót vagy lukmát sem fizetnie. A ki ráhagyja magát gyermekeinek átadására beszéltetni, az, ha a plebánus által szépen megkéretik, ezen kétszeri jelentkezés kellemetlen érzéseit is könnyen elszenvedi. Száz szónak is az a vége, hogy a valódi keresztyénséget, s különösen e mi hazai protest. egyházunkat valamint nem az államhatalom alapította, ugy nem is fogja ez azt sem megvédelmezni, sem felvirágoztatni. Hozzá teszem még, hogy a mi főellenségünk ma már nem is a római katliolicismus; azaz ma még ez, de holuap már nem. Olvassák végig t. olvasóink újból és újból a vallásszabadság ügyében készített törvényjavaslatot, és elmélkedjenek felette. Ez csak javaslat még igaz, de a mai kor szellemének szülöttje, és ha modern állam akarunk lenni, azt talán több vagy kevesebb módosítással, lényegében mindenesetre érvényre kell emelnünk. Ha ma nem, hát holnap. És quid tunc? Az egyetlen nazarénus felekezet is, mely pedig eddigelé csak titokban terjeszkedhetett, és vallási elveinél fogva is az államtörvényekkel ellentétben van, mennyi zavart és mily tetemes apadást okozott egyházunkban. Hát ha még a sok mindenféle hamis és rajongó, a hitelvekkel spekulátiót űző, s a tömeg szája izét leső próféták előtt feltáratik a kapu, és megindul nálunk is a jó és rosz szellemek gigási harc i; ha majd nem egy-egy vegyes házasságból született kisded zsákmányoltatik el tőlünk, de egész egyházaink alatt megingattatik a talaj, s tömegesen készülendenek híveink az apák által oly nehéz szenvedések árán megmen-