Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-12-26 / 52. szám

ban, az igazság eldöntését szavazásra bizza s theologiai nézeteit ily módon diadalra juttatni akarja. Valóban nevetséges eljárás, mely tudomány dolgában is szavazás által akar dönteni, nem véve tekintetbe azt, hogy ha valahol, akkor itt vota non sunt numeranda, sed ponderanda, s megfeledkezve arról, hogy a többség bármit h igy jen is, bármely meggyőződésben legyen, ezen meggyőződésót csak azért, mert a dolgot szavazásra bocsátá, a kisebbség csak egyetlenegy tagjára sem fogja erőszakolhatni. Ha ez állana, akkor a nagy többségben levő katholicismus a protestantismust már rég leszavazta s arra kónyszeritette volna, hogy kebelébe visszatérjen. De sok tekintetben veszélyes is ezen eljárás, mert inquisitori szellem szól belőle. Valóban nagyon változnak az idők ! Azon protestantismus, mely egykor e borzasztón terhes járom alatt nyögött mely szabad meggyőződéséért életét áldozni és vérét ontani tudá, melynek múltjában sötét rémkép gyanánt tűnnek föl a Karaffák mészárszékei s a spanyol inquisitió hajmeresztő Ítéletei; azon protestantismus, mely mindent tudott áldozni, csak lelkiismerete szabadságát nem, most elég erősnek — vagy tán inkább elég gyöngének érzi magát, saját felei és hitsorsosai ellen akként föllépni, hogy azokat meggyőződésük miatt Ítélőszék eló idézve, fejeikre dörgő anathómákat zúdítson. Ugylátszik rosz jel, a merev orthodoxiának alapjaiban való megrázkódtatásának előjele ez! Róma uralma akkor forgott legnagyobb veszélyben, midőn az angyalvár a legsűrűbb egymásutánban lövelte a világra átkainak epés nyilait; s a tridenti zsinaton épen azon időben, midőn a reformatio legnagyobb hódításait tette, az örökös stagnatió azon várában húzta meg magát, melyet a reá intézett támadások ellen csak ugy vélt megvédhetni, ha a non possumus-fóle elvekkel s az anathómák millióival körülsáncolja magát. Orthodoxaink ugylátszik Rómától tanulták meg a hadviselés ezen módját, legalább ezt látszik igazolni a dunáninneni kerületi gyűlésen követett legújabb eljárásuk. A gyűlés, a túróéi és liptói esperességi küldöttek indítványa folytán szótöbbséggel! (sic!) azt határozá, miszerint oly egyén, ki a protestáns egylet tagjának vallja magát, ezen kerületben semminemű egyházi hivatalt nem viselhet ; az pedig, ki más kerületből jön át, az esperes előtt magát eziránt igazolni tartozik. Csak mellesleg említem meg, hogy ezen határozatra a pozsonyi magyar-szláv egyház szolgáltatott okot annyiban, hogy jövendőbeli papjául Miskolc derék lelkészét Zelenka Pált választá, azon Zelenkát, ki a turóc-szentmártoni és rőcei oskolák bezáratása óta, az ez ügyben tett erélyes fölszólalás .i miatt pánszláv lelkészeink szemében örökös szálka marad. Törtónt legyen azonban ezen határozat bármily tekintetből, annyi bizonyos, hogy egy protestáns gyűlésnek dicséretére nem válik s annak szellemével ós móltóságával meg nem egyeztethető. Ha a prot. egyház eleitől fogva a hitbeli szabad meggyőződós, a lelkiismereti szabadság ós haladás szép ós magasztos elveit tűzte fel zászlajára; ha ezen elveket, melyek nélkül az sajátlagos jellegét és lényegét megnem tarthatja, tovább is érvényesíteni ós követni akarja; ha eredeti rendeltetésétől, a fölvilágosodás hirdetésétől és terjesztésétől eltérni s az ultramontanismusba visszahanyatlani nem szándékozik; ha tovább is a szó legteljesebb ós legnemesebb értelmében protestáusnak maradni kiván: akkor a tudományos vizsgálódás szellemét — a theologia mezején is — elnyomnia, eltipornia, megsemmisítenie nem szabad ; mert ha ezt teszi, lehet akármi más, csak protestáns nem. Ezen istentől adott, velünk született emberi jogot valakitől megvonni nem áll semminemű gyűlésnek hatalmában, még akkor sem, ha ezen valaki történetesen lelkész volna is. Nincs itt szó a lelkész szűkebb körű hivatásáról, a szószékről, hanem szó van csupán tudományos vizsgálódásról. Ez utóbbi pedig nem tartozik a szószékre. Lehet valaki, teljes meggyőződésem szerint, legszabadelvűbb, szakithat teljesen a merev orthodoxiának lelket- és szivetölő hagyományos tanaival, s lehet e mellett a legderekabb lelkész, ki nyája körében sokkal áldásosabban működik, s azt a teremtője iránt tartozó mély hála ós tisztelet, üdvözítője iránti kegyelet ösvényén, s az erény és boldogság utján sokkal biztosabban vezérelheti, mint az, ki a symbolikus könyvek holt betűjéhez ragaszkodva, e holt betűt, minden szellem ós értelem nélkül, hallgatói lelkébe beleoltani akarja. Az ily dogmatikai szőrszálhasogatások a hallgatók lelkének semmi tápot, akaratának semminemű határozott irányt nem adhatnak, sőt szárazságaik, érthetetlenségeik miatt untatókká válnak, s a mindinkább lábrakapó templomüresedésnek legtermészetesebb okozói. Nincs tehát, nem is lehet itt arról szó, hogyan gondolkozik egyik vagy másik lelkész az egyes dog-