Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-31 / 5. szám

felszólalók előbb erős válaszokban, utóbb feleleteik félretételében s most újévkor, azon cim alaH, hogy személyeskednek: teljes visszautasításban részesöltek. A protestantismus szomorú századaiban Erdély gyakran szolgált a magyarhoniak menhelyéül ; most itthon mindenünnen kiszorítva, a szabad eszmék védelmére, gondolataink közzétehetésére, melyeket igazaknak tartunk, mi keresünk a Királyhágón tul tért, Tűrtünk és hallgattunk sokáig, azt hívén, hogy a józan belátás és mérséklet kora kell, hogy felváltsa a pártszenvedély izgalmait. Csalódtunk. Ellenfeleink merészsége a gondolatok elfojtásáig és valótlan hírek szándékos gyártásáig terjed. Minden jó, csak Enyedet kisebbíthessék vele ! Csak a legújabb esetet mondjuk el. Mult december elején névtelen feladás érkezik Enyedről gr. Mikóhoz, mint főgondnokhoz, hogy az enyedi ifjúság, kivált az idősbek és theologusok, megtagadták bizonyos táncestélyek kérdésében, tanáraiktól az engedelmességet, s a tanárikar elég gyenge, hogy a betiltott mulatságokba (a hir b á 1 o k-nak nevezte), utóbb maga is elment. A főgondnok felvilágosítást kér a tanári kartól; megnyeri s meggyőződik, hogy a dolog szándékos túlzás, mely ugy látszik arra volt számítva, hogy az Enyed ügyeit melegen szivén hordó grófot a tanári kartól és ifjúságtól elidegenítse. Ha csak annyiban marad az ügy : megtartja magántermészetét, s bármi keserűen essék, hallgatni kell vele. Azonban máskép akarták azok, kik ugy látszik az enyedi tanoda tanári karát s ifjúságát, kivált a theologusokat, a nyilvánosság előtt minden áron compromittální szeretnék, s ezt az alkalmat céljukra kedvezőnek vélték. Az 1875. január 3-ikán tartott igazgató-tanácsi ülésen (olvasható az „Erdélyi prot. Közlöny" január 7-iki 1-ső számában) Szász Béla igazgató-tanácsos „felelősségének tudatában" interpellatiót intéz gróf Mikóhoz mint elnökhöz ; ismétli a névtelen feladásban érintett híreket s az enyedi tanoda tanári karát jelentés-tételre kivánja felszólittatni. Elnök válaszol, hogy a kérdéses ügyben a tanári kartól jelentést kért ós kapott s a hirek nagyítva vannak. Tudomásul vétetik. Az „Erdélyi prot. Közlöny" 1-ső számában az interpellatio egész terjedelmében szépen körmondatolva megjelenik, de — az elnöki válasz leglényegesebb része, a hirek nagyítása bölcs hallgatással mellőztetik. Aláírja az egész közleményt Bodor Antal titkár. Következő igazgató-tanácsi gyűlésen, január 10-én a püspök kérdést intéz a titkárhoz: miként juthatott az enyedi ügy megcsonkítva hírlapba ? A titkár válaszolja, hogy az enyedi ügyről semmit sem irt s miként jött mégis neve alatt, és ugy ki a „Prot. Közlöny "-ben ? nem tudja. A püspök, miként 56. sz. körleveléből látható, nyilatkozatra szólítja fel Szász Gerő urat, mint szerkesztőt: miként jutott ama közlemény a titkár neve alatt lapjába ? A szerkesztő válaszol, hogy ő szerkesztői jogához tartozónak hiszi, ha munkatársai dolgozatából tetszés szerint kihúz és hozzá tesz valamit! (Természetesen nagy különbség, hogy épen mit hú/, ki ós mit t eszen hozzá!) Erre a püspök megvonta az „Erdélyi prot. Közlöny "-tői körrendeleteinek közlését, s ennek okát az egyházmegyéknek és tanodáknak hivatalosan tudtul adta. Ezen száraz tényt szíveskedjenek az olvasók az előzmények kapcsolatában megítélni. És most fogadja a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" érdemes szerkesztője mély köszönetünket, hogy szavainknak lapjában tért engedui szíveskedett *). Hadd álljanak a tények ugy a közönség előtt, miként történtek, s Ítéljen nem az itthoni pártszenvedély, hanem egy mindnyájunk felett álló pártatlan Ítélőszék : kinek van igaza ! m. k. Külföldi egyház és iskola. A hugonotta egyház. A „Reform. Zeitstimmen aus der Schweitzerischen Kirche" cimű lap közelebbi száma egy mélyen leverő tudósítást hoz a francia ref. egyház jelen helyzetéről. Hónapok óta ovakodunk — mondja a nevezett, lap -• a francia ref. egyház helyzetéről szólani; mert szívünk fájdalommal telik meg, ha csak reá gondolunk is. Nem pártérdekből fogjuk fel az ottani helyzetet; mert ha még oly igen fáj is szivünknek az a jogtalan, méltatlan bánásmód, melyben az ottani szabadszellemü elvrokonaink részesíttetnek, de mégis nagyobb az a fájdalom, melyet érzünk, midőn az egész franciaországi ős protestáns egyházat látjuk nagyon is gyors léptekkel az enyészet örvénye felé rohanni. Mert hiába, a hugonotta egyház szívünkhöz van nőve. Meglehet, hogy a múltban voltak ezen egyháznak hibái, s meglehet hogy néhanapján — mint ujabbkori történészek állítják — a francia állam mai szemben ép oly ellenséges s veszélyes állást foglalt el, mint most az ultramontánok a német állammal szemben. Ámde ezen idők már rég elmultak. Ma már a francia államkormány gépezetébe teljesen be van ékelve a reformált egyház, s ennek tagjai testestől lelkestől franciák. Legfeljebb ha annyit megengedünk, hogy ezen egyház képezett hidat Franciaország, és a többi Európa között; a mennyiben annak révén szivárgott be Németország tudományossága, Angiiából a keresztyén szeretetnek nagyszerű müvei, úgy szinten a hit ós lelkiismereti szabadság alapelve, melyet a nagy forradalom idején maga Franciaország is oly fényes diadalhoz juttatott, s melynek védelmezése azóta hova tovább más népeknek jut feladatúi. Ma azonban a figyelmes vizsgáló előtt kétségtelenné lesz, hogy a boszús Franciaország nem óhajt semmi ilyesféle összeköttetésben állni Európával, sőt az összekötő hi*) Köszönetet nem érdemlünk, mert csak prv grammunkhoz maradtunk hivek, midőn önök felszólalásának lapunkban helyet adtunk. Szerk.