Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-07 / 45. szám

erejére alapítani, mivel az egyes, az egyén sokféle, sok külbehatásnak van kitéve és kifárad testileg, szellemileg, ha neki a kormányzati rendszer hiányait is pótolni kell. Az egyén ereje különböző okoknál fogva hamar lankad vagy lankadhat, tehát az összes, az egész által alkotott helyes szabályoknak, helyes, tökéletes rendszernek kell a segítőnek, a hiánypótlónak lenni, nem pedig megfordítva, azon okot nem is igen számítva, hogy egyesnél hiányozhatik a jóakarat, serénység és buzgóság is. E meggyőződés következtében sürgetősnek tartom túlzott autonomiánk kártékonyságát nemcsak mérsékelni; hanem az okozat okát közigazgatási rendszerünkből ki is metszeni. Vegyük autonómiánkat bírálat alá, megfogjuk látni mily nehéz azzal ugy fent, mint alant, ugy egész egyházkerületeket, mint egyes egyházakat illető hasznosabb dolgokat vagy újításokat létrehozni. Természetesen én most túlzott önkormányzatunk árnyoldalait fogom felmutatni ; de ne ijedjen meg a tisztelt olvasó, nem fogom az árnyoldalakat collegiumok folyosóin, parlagi casinokban s kovácsműhelyek padjain divatos, Ízléstelen fabulakkal kiszínezni; hanem igyekezem, miszerint, ha nem irhatok is elegantiával, mivel az nem minden embernek s nekem sem adatott, legalább cikkem a tárgy komolyságához illő köntösben jelenjen meg. Definiáljuk autonómiánkat; azt hiszem a következő definitio talál : nem engedelmeskedünk, nem fizetünk, szegénykedünk, fillérezünk, mi papok felsőbbjeinket kellőleg nem tiszteljük, nem egy cél, hanem százfelé törekszünk, és egész rendszeres rendszertelenséggel, szép számú egyházmegyéink s egyházkerületeinken egymással ellenkező határozatokat hozunk. Más legyen a mi önkormányzatunk ! legyen az független idegen befolyástól, idegen elem ne avatkozzék, ne avatkozhassék abba, már csak azért se, mert oly pontosan, oly helyes rendszerrel, oly buzgósággal és oly bőkezüleg, áldozatkészen kormányozzuk magunkat, hogy példányszerűnek tűnjék fel bárki előtt is az. Legyünk függetlenek rajtunk kivül eső elemektől; de ne legyünk függetlenek saját főnökeink, tisztviselőink, törvényeinktől, hogy ugy mondjam önmagunktól. Rég ismert dolog „a tökéletes szabadság a törvénynek tagadása, a törvény pedig az észszerűen korlátolt szabadság" továbbá, miután kell bírnunk egy vezér eszmét, mely irányt adjon a részletek tisztázásánál s alkotásánál, elvül kell kitűzni a mérsékelt centralisatiot a mostani túlzott decentralisatio helyett. Ez általánosságok után szóljunk ez alkalommal csak néhány részletről, melyek mielőbb kiküszöbölendők , részint beillesztendők önkormányzati rendszerünkbe. Egész erélylyel változtassuk meg azon törvényt, szabályt, melynek értelmében statutumok létrehozásánál, vonatkozzanak azok egyházi, iskolai vagy pénzbeli ügyekre, megkérdeztetnek az egyes egyházak presbyteriumai, s azok szavazatai döntenek. Nem is említve az idő nagymérvű fecsérlését, pazaidását, több fontos ok kényszerit bennünket ama változtatás mielőbbi megtételére. Szavaz egyszerre valamely tárgy felett 200, 300, 400 presbyterium, az egyházkerületek egyházainak különböző száma szerint, a nélkül, hogy egymással értekeznék, a nélkül, hogy egymással discussiokba bocsátkozhatnék, a nélkül, hogy egymás nézetét, véleményét tisztán ismerné, hasonlóan ahoz, mintha a vasutakat, büntetőjogot, véderőt, államadót és a többit illető országos törvényeket a falusi birák közbejöttével alkotnák, s törvényerőre való emelésöknél a községi tanácsok szavazata döntene. Végét kell ennek vetni, határozzanak, alkossanak szabályokat az e. megyei illetőleg az e. kerületi gyűlések, és a mit a tractualis illetőleg superintendentialis gyűlések statútumnak elfogadtak, legyen az kötelező minden további szavazgatás nélkül. A presbyteriumoknak igazi feladata az összest érdeklő ügyekben nem tanácskozás, nem törvényhozás ; hanem végrehajtás. Végrehajtó közegeknek kell lenni az egyháztanácsoknak, és ne legyen azokon felelősség az összest, az egészet érdeklő határozatoknál; de igen is a végrehajtásnál. Most köríilbelől megfordítva van a dolog; a statutum hozatalnál megkérdeztetnek mindig, de hogy végre van-e hajtva a kormányzatuk alatt levő egyházban amaz vagy emez szabályrendelet, a felől ugyan ritkán van szó. A törvényhozást érteni akarja minálunk felfelé lefelé mindenki, végrehajtás nem kenyere sem a lelkészeknek, sem a presbyteriumoknak, végre mit kerülgessem, sem az espereseknek. Újra hangsúlyozom, a végrehajtás a presbyteriumok kötelessége, s még saját egyházaiknak házi-ügyeit is jó részben az egyházmegyében megállapított szabályok és rendeletek szerint kellene kezelni; mert, hogy semmi ren -deleteket nem kapnak vagy legalább alig, az bénitja meg erejét a jóra törekvő egyháztanácsoknak is. A községi birák, bármely dolognál felsőbb rendeletekre hivatkoznak és hivatkozhatnak, ezzel aztán vége van szakasztva minden további okoskodásnak, és egyes értetlenek által csinált kellemetlenségeknek; az egyháztanácsokon ott van a közvetlen felelősség, s tagjait, ha valami nem tetszik, uton- útfélen megtámadhatják, insultálhatják, 'ezt vetve nekik, ha ők akarnák máskép lenne. Ezért tartózkodik a presbyteriumok nagyobb része minden újítástól, változtatástól, és rosz lévén a rendszer, határtalan az autonomia, nem legnagyobb gyülekezetekben, ha virágzást akar, minden felelőséget a szellemi faetornak, a lelkésznek kell magára venni, s ezt illeti a legkisebb dologtól a legnagyobbig a gáncs, igaz, az erkölcsi jutalom is. Tudom én mi képezi a legnagyobb akadályt az autonómia belső megszorításánál : azon néhány népes intelligens gyülekezet, melyek a tágabb önkormányzatra is valóban hivatvák ; de vajon helyes-e az, hogy mivel néhány gyülekezetünk van, mely a határtalan autonomiához ragaszkodik, ezért alkalmazkodni kell hozzájuk 100 meg 100 gyülekezetnek, és ez alkalmazkodás miatt, ha csak az egyéniség nem pótolja a rendszer hiányát, száz meg száz gyülekezet nem előre megy, hanem hátra, nem virágzik, hanem sorvad ? Meg kell nyesegetni és összébb