Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-07 / 45. szám

erkölcsi faladatok betöltésében, melyek a magán- s közéletben reánk várakoznak. Hogy pedig ily prédikációkat tarthassunk, szükséges, hogy a lelkész az életet s a mai kort szélében hosszában ismerje, átélje, s levetkezve minden önhitsóget, s elfogult önelégültséget, ne fáradjon ki a folytonos tanulmányozásban s önmívelésben. Igy azután kész szívvel jönnek majd ismét a hívek az egyházibeszód hallgatására. Majd áttérvén szóló a mai liturgiái „rendezet" hiányaira, s az e téren oly kiváló mértékben tapasztalható öszhangzatlanságra, azon eredményhez jutott, miszerint különösen szükséges ügyelni először arra, hogy minden szertartás legyen önnön magában is egységes, és másodszor, hogy az illő legyen a bármely időben, s bármely viszonyok között tartandó egyházibeszódhez. Megjegyezvén egyszersmind, hogy ha egyházibeszódeinket könnyen érthetővé akarjuk tenni, akkor szükség van külső reformra is, jelesen istentiszteleti helyiségeink reformálására. Már a jezsuiták midőn reájöttek, hogy az ő általuk gyakorolt hitterjesztésnek főeszköze az ő tanaikban, s az ő általuk hirdetett igékben rejlik, azonnal templomaikat eléggé bölcsen ugy építették, hogy azok főként hallgatótermek, s predikálásra alkalmas helyiségek legyenek. Ebben van rendszer. De a protestáns egyházi teremépitészet még messze késik az égi homályban. Nézzük meg p. o. a berlini domtemplomra nézve beadott pályázati tervrajzokat, valódi iróniája ezeknek mindegyike a protestáns templomépítészetnek. Nem stíl nélküli s mégis hatást eszközölni akaró, a paloták közül kiemelkedő építészeti tüntetésekre van nekünk szükségünk, hanem tisztességes, egyszerűen díszített lakályos gyülekezési helyekre, a gyülekezet imája, ós az egyházibeszód számára. Mindezekhez pedig szükséges — mondá végül a szónok — az értelmesebb egyháztagoknak élénk közreműködése, a kik kérdéseik, észrevételeik által tegyék figyelmessé a lelkészt a gyülekezet lelki szükségeire. Az előadónak ezen nagy tetszéssel fogadott előadása után Dr. Binkau lipcsei diakónus nyitotta meg az élénk a tartalmas vitát, s ki különösebben ezen négy pontra helyezi a fősúlyt: 1. Az isten tisztelet s istentiszteleti alakok legyenek minél változatosabbak. 2. Élénkitessék az istenitisztelet az egyházi művészet minden eszköze által. 3. Használtassák fel a régi egyházszónoklati irodalom. 4. Tartassanak meg szigorúan az istenitisztelet kül alakjai Ezen pontok közül ismét főként kiemelendőnek mondja ő az elsőt .Mert hiszen micsoda az istenitisztelet — mondja ő — hanem ha szolgálni-akarás a bennünk élő és a felettünk uralkodó istennek ? Következéskóp a nyilvános istenitiszteletre nézve elfogadhatunk minden oly alakot, melyben ezen istennek való szolgálatot egy rokonérzelmű kegyes gyülekezet teljesítheti. És avagy ez nem volna lehető máskép, ha csak abba az egyházibeszéd is kötelező elemként bele nem szövetnék ? Hiszen ha Svájcban s egyebütt a reform, egyházakban lehetnek istenitiszteletek minden szertartás nélkül; viszont megfordítva miért ne lehetnének szertartásos istenitiszteletek prédikáció nélkül ? Be kell ezt hozni már csak a lelkészek szellemi erejére való tekintetből is, miután kétségtelen, hogy mai napság az egyes lelkészeknek többet kell prédikálni, mint a mennyinek j ó 1 elvégezésére képesek volnának. Ha a lelkésznek hivatása az, hogy korára hatást gyakoroljon, s beszédeinek maradandó követ-1 kezménye is legyen; akkor szükséges, hogy hagyjunk neki időt arra, hogy viszont reá is kora hatást gyakorolhasson, s a helyett, hogy produktív szellemi ereje folytonos túlfeszültségben tartassék, nyújtassák neki idő s alkalom, hogy a tudomány, szépirodalom, művészet, politika termékeinek figyelemmel kisérése által magát folyvást tovább képezhesse. A kisebb mellékistenitiszteletek alkalmával ne rettenjünk vissza a felolvasástól sem, mert a helyett, hogy a lelkész magát és hallgatóit kifáraszsza a sok prédikációval, helyesebben cselekszik, ha Luther vagy Schleiermacher műveiből felolvas egy-egy jelesebb részt; ós általában legyünk rajta, hogy egyházi multunk irodalmi kincseit jobban felhasználjuk gyülekezeteink , épülésére, mint azt jelenleg teszszük. Ugyanily szellemben nyilatkozott S e y d e 1 tanár is. Vigyük be — mondá a többek között — minden habozás nélkül a főistenitiszteletbe a liturgiái áhitatosságokat, passiókat, és oratoriumokat, a hol csak ehhez a kellő eszközök megvannak. Hogy e miatt egynómelyik gyarló egyházibeszód elmondatlan marad, isten neki. Kapunk e helyett cserébe valami szebbet: a lehetőségét annak, hogy a keblünkben levő vallásos érzelmek a templomi szép cul-