Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-10 / 41. szám

tünk, mint amely soha nem akar változni s megakarja óvni a multat az uj szellem minden érintésétől. íme küzdelmeink képmása. Itt az élet, nemes eről­ködéseivel s kivivott eredményeivel, amott a mult, moz­dutlan eszméivel. A clericalismus réseit javitja, uj vára­kat emel kolostorok, csodatevő kápolnák, kolossális fogadalmi templomok alakjában ; de e várak már nem elégségesek fentartani a forrongó népek árját. A romok története vastag kötetre megy. S utoljára is, minek beszélek romokról ? Ha a pa­pok szilárdan és sokat épitenek ; jól van, sebaj, ha ta­naikkal megbuknak, könnyű lesz a ház cégét me vál­toztatni. DR. BALLAGI ALADÁR. KÜLÖNFÉLÉK. * Nyilvános köszönet. Városunk nagyérdemű or­szággyűlési képviselője, Korizmics László ur, helybeli ev. ref. egyházközségünkkel szemben is bebi­zonyitá, hogy jelszava : „tettben az élet" nem pu zta szó. Amellett, hogy az 1871. évben egy uj orgona költsé­geire 500 frtot ajándékozott, a mult 1874. évben a papilak kijavításához 300 frtnyi, a folyó évben pedig alólirottnak mult évi octóber 27-én Budapesten tett nagylelkű Ígérete, folytán, hat százados templomunk s veszélyesen meghasa­dozott tornyának kijavítási költségeihez, 1570 frtnyi kegyadománnyal járult, bár nem felekezetünk tagja. Midőn egyházunk nem mulaszthatja el, e nap­jainkban is hitfeleink részéről is oly ritka adományokat nyilvánosságra hozni, kedves kötelességének ösmeri azok­ért háláját és köszönetét a sajtó terén is kifejezni. Isten adja, tartsa meg az ily tettekben ny lvánuló életet! A vízaknai ev. ref. egyház kebli tanácsának nevében Viz­! aknán, 1875. octóber 5 én. Sylvester Domokos, ref. lelkész. * Schneelberger János pancsovai evang. lelkész ur egyhangúlag lett U j-V erbászra megválasztva. * Méltó kitüntetés. Németh Antal ó-becsei föld­műves 18--19 ezer forintba kerülő kápolnát, iskolát és ; tanitói lakot építtetett saját költségén. A vallás- és neve­lésügy terén tanúsított ezen áldozatkészségéért ő Felsé­gétől a koronás érdemkeresztet nyerte kitüntetésül, mely f. hó 4-én, ő Felsége névünnepén, nagy sokaság jelenlé­tében és rendkivüli ünnepélyességgel tüzetett mellére. * A berlini egyházi törvényszék Foerster bo­roszlói herceg-püspök ellen folyó hó 16-án kimondotta a hivatalvesztést. A vádlott személyesen nem jelent meg, hanem Írásban tei'j észté elő védelmét. * A poseni kerületi törvényszék Kurovszky ka­nonokot, minthogy ez a püspöki jogokat mint titkos delegátus gyakorolta, s nem tisztán egyházi fegyelmi eszközöket alkalmazott, két évi börtönre Ítélte. * Sajtóhibák a 40. számban: „Buddha mint a Krisztus eló'í'utója" című cikkben, 1-só' sor „legenda szerint" helyett „legenda szerűt " Alólról fölfelé számítva u. a. lap 2-dik sor „képzet" helyett „képzelet." 1275-dik lapon alólról számítva 2-dik sor „vallási reform" előtt a „névelő" elesik. U. a. 1. alólról szániitva 14-dik sor „legve­szedelmesebb nemének" előtt a névelőnek nincs helye. Szerkesztői mondanivalók. Igen sajnáljuk, hogy Ballagi A. ur „Kirándulás Paray-le-Monialba" cimü cikkét nem folytathatjuk, mert kézirata a nyomdá­ban eltévedt. HIRDETÉSEK A csurgói ev. ref. 6 osztályú 6 rendes ós egy segéd tanárral ellátott gymnáziumban egyik ta­nári állomás váratlanul megüresedvén, arra ezennel pályázat nyittatik. Pályázóktól megkívántatik, ho^ y a gyinnazium IV., V. és VI. osztályában a természet- és mennyiség-tan, és görög nyelv kivételével, a rendelkező egyházmegye által előírandó tanórákban, bármely tantárgyból oktatást adni készek ós képesek legyenek. Egyenlő körülmények között a testgyakorlat ós a szép művészetek valamely ága tanításában való képzettségnek előny adatik. Évi dijjazás : 600, azaz hatszáz frt. készpénz o. é., mely öt éves idő közök után, 750 friig 50—50 frttal emeltetik, 1 holdnyi belsőség, 2 lakrészből és konyhából álló lakás, s ennek pótlékául a 600 frton felül 50 frt. o. é., 1050 • ölnyi igen jó minőségű rét, V2 hol d külsőség, 1, azaz egy darab marha legeltetési jog. A megválasztandó kötelezett tagja az egyházmegyei gyámoldának, s tanári állomását f. évi octób. 27-re elfoglalni köteles. Pályázók folyamodványukat, ós képességüket tanúsító okmányaikat alólirthoz Csökölbe, So­mogy, posta helyben f. ó. octób 22-re küldjék. Kelt Csökölben, oct. 5. 1875. Mezey Pál, 1 — 2 b. -somogyi ev. ref. esperes.

Next

/
Thumbnails
Contents