Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-10-10 / 41. szám

hétről-hétre. A következő számok egyikében (36. sz.) olvasom: „erős meggyőződésünk, hogy a hit által üdvözölünk, egy e d ül (aláhúzva ezen szó „egyedül") és a ki ezen alapot elhagyja, tettleg megszűnt ezen egyház tagja lenni." Tehát Zwingli, Melanchton és velők s utánuk oly sok ezer igaz protestánsok utólagosan excommunikáltatnak az egyházból. Majd ismét a következő számban kimondatik, hogy „a legkisebb társulat sem állhat fenn alapszabály nélkül, felekezeteknél ily alapszabály a confessio dogma"; s közvetlenül utána hangzik a panasz, hogy „vallásos hitelveinket felekezetünk keblében levők támadják meg." Valóban hallatlan impertinentia, mintha Luther, Zwingli, Dévay, Spén-r, nem ugyan felekezet kebelében levők, sőt annak lelkészei, tanárai lettek volna, melynek hitelvei ellen harcot inditottak. De hiszen miért gondolna a cikkíró avagy a cikk kiadója a szellem ezen szabad harcosaira ? Kimentek azok ő előttük a divatból, nekik olyan elv- s ügytársak kellenek, kik, irint az oct. 1-ji számból olvasom, egyházkerületileg elhatározzák, hogy „kerületükben a protestáns-egylet tagja, vagyis az olyan, ki a valláserkölcsi élet megújítására törekszik, sem- : minemű hivatalt nem viselhet, s a más kerületekből | jövő egyházi hivatalnokok a symbolikus könyvek aláírására, s azon bevallásra, hogy a prot. egyletnek í nem tagjai szoritassanak." Nekik oly kebelbarátok ! kellenek, kik át meg át vannak hatva az egység azon érzetétől, mely a pápístaságban nyilatkozik, s kik a katholikus polemikus írókkal egészen öszhangzólag j minden önálló gondolkodású egyénre, avagy szabad irányú pártra reá olvassák Seneca ezen szavait: „Vitia dissident" (1. Evang. 1. 40. sz) Dissident? Tehát ha Luther, Zwingli, Kálvin egymástól avagy ha XVI. század szabad gondolkodású theologusai a XlX-ik század theologusaitól különböznek, már az mindjárt bűn önök előtt? Hadd mondogassák az afféléket a Bellárminok s jezsuita utódai, de ne emlegesse egy oly lap, mely címén ezen magasztos szavakat viseli „evangeliomi protestáns." Ily áron nem óhajtom a bókét. Ily elvekkel nem óhajtom, hogy szövetségre lépjenek valaha azok, kik magukat a reformátorok hü utódainak s a szabad i protestántismus igaz harcosaiként tekintik. Folytassák önök a harcot; küzdjenek azzal a • kitartással melylyel eddig küzdöttek, s áldás kisórendi lépteiket, a mint eddigelé áldás kisérte, ós m nt Mózes veszszejónek ütésére élővíz fakadt a kopár kősziklából, ugy nálunk is a szabad eszmók varázserejének hatása alatt uj élet, mozgás, tevékenység fakadt ott, hol ezelőtt puszta, sivár, s élettelen vala minden. Uj élet, igen, s ez az voltakép, a miért én tollat fogtam, erről akarok ón önöknek egy pár szót szólani, mert a kik a harc közepette állnak s küzdenek, azok talán nem is látják tisztán küzdelmeik eredményét, legalább oly tisztán nem, mint én, ki távol visszavonultságomból vizsgálom a harcot s annak eredményét. t. (Vége köv.) TAK C Könyvismertetés. Az evangeliomi csodák, tekintettel az 6- és uj-testamentumi összes csodákra. Történelmi bírálati tanulmány. Irta Símén Domokos, a bibliamagyarázat rendes tanára. Kolozsvárt, Kiadja Stein János. 1875. 164 l. Ára 1 frt. (Folytatás) A második szakasz címe : „A csodák megfejtése," és szól először : a feltétlen csodákról és másodszor : a bámulás csodáiról. Amit szerző e két fejezetben elmond, a könyvnek legsikerültebb, legszebb részleteit képezi; miután ugyanis az elébbi szakaszban kimutatta a csoda történelmi fejlődését, most annak helyét a szellem benső fejlődési processusában jelöli ki, és kifejti, hogy a keresztyén vallásban képződött világnézet a csoda lehetőségét szükségkép megszünteti, minélfogva a csodát, mint a természet rendjét megszakitó történt tényt a következetesen gondolkozó keresztyén el nem ismerheti. Ezzel azonban nem az állíttatik, hogy eszerint nem lehet őszinte csodahit, mert a csoda nem annyira a tényben, mint a tény felfogásában gyökerezik. „Miként a vallás lényegére és szellemére, mondja szerző, ugy a csodákra nézve is egészen uj világnézetet hozott létre a ker. vallás. Ugyanis a ker. vallás Istennek addigi egyoldalú felfogását tökéletesítette . . . Istent nemcsak hatalmas lénynek, hanem szeretetnek is tanította, akinél a szeretet és akarat, a szabadság és szükségesség egymással nem ellenkezhetnek. S midőn igy Istennek minden tulajdonára világot derített, evvel azt is kimondotta, hogy Isten szeretetével és végetlen bölcseségével a világot nem szeszély szerint, hanem szilárd 63*