Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-08-15 / 33. szám
lelkiismeretünkben nyilatkozó erkölcsi világrendénél fogva. Isten országa a lélekben van, azok lelkében, kik Isten akarata iránti szeghetetlen odaadással nemcsak külső cselekedeteiket, hanem szivük érzelmeit is ahhoz szabják, ós a gonosz indulattól csak ugy őrizkednek, mint a gonosz tettől, tudván azt, hogy Isten a veséket is vizsgálja. „Hallottátok — mondja Jézus (Máté 5, 21— 28., — hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj; mert valaki ölend, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek, hogy valaki haragszik az ő atyafiára ok nélkül, méltó Ítéletre. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál. Én pedig azt mondom nektek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánság' nak okáért, im már paráználkodott azzal az ő szivében." Oly rendtartás, mely a nyilatkozó tettel be nem érve, a benső indokok tisztaságát is követeli, bizonyára a legtökéletesebb; de csakis a lelkiismeret szellemi világában képzelhető, mely nem egyéb mint Isten visszatükrözóse az emberiség lelkében, más szóval Isten akarata Isten országában. Azért az Uri imában is „jöjjön el a te országod" kérelme után mintegy magyarázatul nyomban utána vettetik: „legyen meg a te akaratod." — Sőt az egész hegyi beszéd nem egyéb, mint a lélekben nyilatkozó Isten akaratának feltüntetése, mely szerint élve tölthetjük be emberi rendeltetésünket, lehetünk részesei Isten országának. Voltak Jézus előtt is bölcsek, kik az ember rendeltetése felett gondolkodván, a halhatatlan lélek jogigényeihez szabták életfeladatunkról szóló tanításaikat, és ugy kötelességeink, mint jogaink körét mathematikai szabatossággá kipócézni törekedtek. — Azonban mind azon tudományos elméletek csak a szellemi aristokratiának szóltak, a sors azon csekély számú választottainak, kik vagy önnön lelki erejüknél, vagy anyagi hatalmuk és birtokuknál fogva a kiváltságosak, a gazdagok közé számittatnak. Jézus ellenkezőleg a testi és lelki szegényekhez fordult, az emberiség azon nagy többségéhez, mely a földi javakból osztályban nem részesülvén, annak tudatára sem birt emelkedni, hogy neki magasb rendeltetése,. emberi kötelességei ós ezeknek megfelelő jogai is vannak. — A könyvekben megirt, tudományosan fejtegetett törvényeket ós szabályokat csak az írástudó ismeri, s azért magát a tudatlan, szegény embernél különbnek, előkelőbbnek tekinti; ennek ellenében Jézus a szív tábláira irt isteni törvényt amannak fölibe tévén, igy tanit: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa (Máté 5, 3.)*, továbbá: „Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmik épen nem mentek be a mennyeknek országába (Üáté 18, 3) Semmi sem természetesebb, mint e paradoxonnak látszó tételek tiszta észszerűsóge a Józus gondolatvilágában. Mert, ha nem azért van vallásunk, mert az égből ugy parancsolták, hanem az ember szellemi természeténél fogva, csak úgy valláserkölcsi, mint gondolkodó ós gondolatait kifejezni tudó lény: akkor miért ue tudhatna valláserkölcsileg becsületesen érezni, ós ehhez képest becsületesen cselekedni irott valláskönyv tanulmányozása nélkül épen ugy, amint tud helyesen gondolkodni ós helyesen beszólni logika és grammatika nélkül ? Avagy nem azon egy jóságos Isten az, ki a gondolat törvényeiben nyilatkozik, ós akaratunkat a szabad tettekben is intézi ós irányozza ? Im ilyennek látjuk Jézus tanítását azon szent okmányokban, melyek Jézus képére még csak átlátszó fátyolt borítottak. S kérdem, szükséges-e a felhordottak után még bizonyítanom, hogy semmi sem volt távolabb Józus gondolatától, mint oly vallástan eszméje, mely tudós hitcikkek megállapításával az ember üdvét szőrszálhasogató olyatén metaphysicai tételektől tette volna függővé, melyeket aligha minden százezredik ember ért, és ha hosszas tanulmányozás után valahogy megértette, meg nem foghatja ? Avagy mondja meg akárki, lelki szegénynek, gyermeki léleknek való-e pl. a helv. confessió mindjárt harmadik cikke „az Istenről, az ő egy voltáról ós a sz. háromságról," mely igy szól: „Hisszük és tanítjuk az Istent egynek lenni, állatja vagy természeti szerint, ki magától lévő, magától mindenre elégséges, láthatatlan, test nélkül való stb. . . De mindazáltal ugyanazon véghetetlen, egy és eloszolhatatlan Istent hisszük és tanítjuk, hogy elválhatatlan és elegyedés nélkül való személyekben különböztetett meg, ki Atya, Fiu, Szentlélek, ugy, hogy az Atya öröktől fogva szülte az ő Fiát, a Fiu megmondhatatlan születéssel született, a Szentlélek pedig származzék öröktől fogva mind a kettőtől, mind a kettővel imádandó: ugy, hogy legyenek nem három Istenek ugyan, de három személyek, egy állatu, örökké-48*