Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-08 / 32. szám

tokát istennek; mint a halálból megelevenítettek és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvere gyanánt az istennek. Rom. 6, 13. Továbbá a bűneim élettel ártott az egyház a keresztyénség fejlődésének, mert a megigazulást isten irgalmából és nem cselekedeteinkből hozza le, a miben benn rejlik az, hogy a bűn természetes következése az ember fejlődésének akadálya kell, hogy legyen ; tehát az egyháznak van joga rendelkezni a hivek cselekedeteivel, s minthogy a hivek semmi jót nem cselekedhetnek, következőleg érdemök sem lehet. Innen kiindulva felállította a szentek felesleges jó cselekedeteinek kincstárát, melyből szabadon rendelkezhetik, adhat el a szentek jó cselekedeteiből pénzért, igazithat meg bűnbocsátó cédulák által, a melyekkel való visszaélés midőn kifárasztotta a szabad fejlődésre teremtett szellemet, kitűzetett a reformatio lobogója, ós itt azon véleményemnek adok kifejezést, hogy szentnek nem tarthatok senkit, liauem szentek előttem a viszonyok p. o. szülők és gyermekek, házasíelek stb. közti viszonyok. A megváltást tehát egyedül az egyház magának tulajdonította el a nélkül, hogy abban az embernek tevőleges részt hagyott volna, holott a megváltás egyfelől tárgyilagos, másfelől subjectiv; tárgyilagos a megváltás a Jézus által hirdetett ós felállított magasztos elvekben, az ő példaadásában; de ezen elveknek és magasztos példaadásnak elsajátításában, elfogadásában, a váltságnak magára való alkalmazásában subjectiv befolyása ós működése van az embernek is; s ha ezen subjectiv befolyást, ezen intensiv álláspontot az egyház elzárja, hogy a megváltást a maga extensiv befolyásától függessze fel, akkor a gyámkodás feltétlen uralmát állapítja meg a keresztyénség egyeteme felett, mintha a keresztyénség igazságainak csak ő volna egyedüli birtokosa, mintha a keresztyén igazságok kijelentése csak egyedül neki tétetett volna ; holott a lelkiismeret vallásos igazságai Jézus Krisztus tanításaiban mindeneknek külsőleg is kijelentettek. Pál apóst, azt mondja: Az ón beszédem és prédikálásom nem volt emberi bölcseségnek hitető beszédiben, hanem inkább a lelki erőnek megmutatásában, hogy a ti hitetek ne állana emberi bölcseségből, hanem isteni erőből. 1. Kor. 2, 4. 5. De az egyház a bünelmélet következéseit nemcsak ez életre terjesztette ki, hanem a halál utáni életre is átvitte, mert egyenesen nem eresztette be a híveket a mennyországba, hanem tűzben előbb meg• tisztította. Felállította a pokol szólén a limbus patrumot az ó-testamentomi kegyes atyák számára, nem akarván sem egyenesen elkárhoztatni, sem egyenesen idveziteni őket, minthogy az evangyeliumot nem hallgathatták. Felállította a limbus infantumot a kereszteletlenül elhalt kisdedek számára, minthogy azok isten dicsőségének szemlélésére nem juthatnak be azon okon, hogy a keresztség nem törlötte el bennök az eredendő bűnt, csaknem elvetette e tónynyel az egyház a Jézus példáját, ki a kisdedekről, még pedig akkor "még valóban kereszteletlen kisdedekről mondá: hogy ilyeneké a mennyeknek országa. Általában az eschatologiai fogalmakkal, mint utolsó itólet, örök kárhozat stb., egész egy rémbirodalmat állított fel, melynek félelme a gyenge lelkeket még e földön annyira elrémítette, hogy irtózva tekintettek a halál órájára, ós az egyház e ferde és a híveket irtózatban tartó kinövéseinek egyrésze átjött még a reformatióba is. Megkülönböztetik az embert eset előtt, eset után, s ujjá születés állapotában; de ha ezen megkülönböztetések mélyébe és indokaiba akarunk bepillantani, látni való, hogy azok által is zsibbasztólag hatott az egyház mindég a gyenge ós önmóltóságukat alig felfogó egyénekre, mert az erőtelenséget és gyarlóságot akarja ezzel reá beszólni az emberre. Ha mindezekkel szembe állítjuk a Jézus által hirdetett testvériség eszméjét, azt kell vallanunk, hogy az az egyházban csak holt betűkben sinlett, mert a hivek egyeteme a szent nimbussal körülvett egyháznak csak mostoha testvérségóben fogadtatott el; pedig az egy atya képében hirdetett isten kibékítette az emberiséget a kcresztyénsógben, mivel hitben ós bizalomban áll a keresztyénség, mely a közatya ós testvériség eszméjében a miveltség kulcsát adta az emberiség kezébe. És mindezekben az egyszeriileg megindult keresztyénség tökélyre volt rendelve, de idő folytában a dogmák s a bűnösség eszméjének általános elterjesztése által e rendeltetéséből kiforgattatván, lett az egyházban, mert nem a keresztyénségben volt az egyház, hanem az egyházban volt a keresztyénség, egy megdermesztő intézet, mely a lelkiismeret szabadságán csorbát ejteni az egyházi intézményekkel mindég készen állott. Istenországa rendjét midőn lassanként felismerjük, egy vágy támad keblünkben annak létrejövetelóre munkálni, s a megváltás tanát kiterjeszteni, mert 46*