Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-18 / 29. szám

kozó életrajzi adatokat a közönség előtt felolvassa, folytonosan állva marad. A közönség kíváncsian megnéz minden egyes ifjú lelkészt, s a legnagyobb rész feláll ülő helyéből vagy előre tódul, hogy az életrajzi adatokból is hallhasson valamit, miután csakis a közvetlen körülállók érthették a jegyző urak mély és monoton hangú beszédét. A jegyzőikar ezen működése legalább is másfél órát vett igénybe, mialatt a püspök folyvást a szószékben ült, a közönség pedig egészen profán hangulatba tereltetett. Végre a hosszas poenitentia után tovább folyt az istenitisztelet. A püspök rövid beszédet és imát mondott, mire megzendült a 37 ifjú lelkész szivekig ható lelkes éneke : „Jövel szent lélek Ur isten . . ." Ugy tetszett nekem, mintha egy derék, vitéz csapat harcriadója lett volna ez! ... Azután tizenkint előlépvén, az urasztala körül álló püspök és esperesek elé térdeltek, a kik kezöket az ifjak fejére tevék, s a püspök egy meleg és szeretetteljes szózattal az Ur szolgáivá avatá fel őket. (Az espereseknek nem volt más functiójok, mint a kéz rátevés.) Ugyanez alkalommal lett beigtatva Fodor Pál Vilmányi lelkész is esperesi hivatalába. A püspök és az esperesek az urasztala előtt a beigtatandó s térdeplő esperes körül egy kis kört képezvén, kezöket annak fejére tették, s a püspök által mondott avató-igék s ezen jelképes cselekmény által esperesi hivatalába ünnepélyesen beigtatták. Ezután mindnyájan kezet fogtak vele, sőt a gyülekezet szine előtt megcsókolták. Ezen ünnepélyes cselekmények hatását nagyban emelé a miskolci gymnasiumi énekkar buzgó éneke, melyet az dicséretes szabatossággal adott elő. A templom, mondanom sem kell, tömve volt a zsúfolásig. Másnap superintendentialis gyűlés volt, melyen K u n Bertalan és báró V a y Miklós urak elnököltek. A jogakadémia ügye képezte a tanácskozás legfontosabb tárgyát, melyre nézve az elnöklő főgondnok ur megnyitó magvas beszédében már a gyűlés elején körvonalozta nézeteit. A tanácskozás folytán örömmel győződtem meg a felől, hogy valóban buzgó és derék férfiak állanak az egyh. kerület élén, s az anyagiság e szomorú korában vannak még, a kik egy szent ügynek, az egyház és iskola ügyének önzéstelenül, nemesen és fáradhatlanul szolgálnak. Az egyházi gyűlések tartására nézve megjegyzem, hogy míg Pesten évenkint rendesen csak egyszer s csak kivételes esetekben van kétszer egyh. kerületi gyűlés, addig a tiszáninneni kerületben minden évben többnyire 3 gyűlés szokott lenni. A tavaszi közgyűlés leginkább Miskolcon, a nyári a félévi vizsgák alkalmával állandóan S.-Patakon, az őszi hol egyik, hol másik nagyobb községben tartatik. A mult évi közgyűlés helyéül is először a tornai egyh. megye volt kitűzve, azonban az egyházmegye jobbnak látta Miskolcon fogadni el az egyh. kerületet, ő fedezvén itt a közebéd stb. költségeit. Az egy. megyék a körülmények szerint hasonlag többször is tartanak évenkint közgyűlést. Sajátságos, hogy a gyűlések jegyzőkönyveit a nyomatás könnyűsége és célszerűsége dacára ma sem nyomatja ki egyik egyh. megye se ; pedig ezt a kis reformot minden nagyobb nehézség nélkül be lehetne hozni. Az is feltűnt előttem, hogy az egyh. kerület megengedhetőnek tartja, hogy egyik-másik egyházban a papi vagy tanítói fizetések más célra, p. u. templom, iskola építésére fordittassanak; a dunamelléki egyh. kerületben legalább ezt soha és semmi körülmények közt nem szokták megengedni. * * * Hadd szóljak még az egyházi épületekről is pár szót. A templomok közt nagyon kevés monumentális épület van. Régiségénél fogva kiválóan nevezetes a s z i n n y e i, Ungmegyében. Szép és csinos templomok azonban nagy számmal vannak; különösen szép a kassai, tállyai, bocsi és a miskolci uj templom. Kisebb egyházakban is dicséretes gond van fordítva a templom tisztasága-és csinosságára. De természetesen vannak aztán szánalomra méltó kinézésű templomok is, mint p. u. Kis Kövesden, Nádasdon, Cseppelyben stb. Perbenyiken a templomnak csak a 4 fala van meg, s a gyülekezet évek óta nem tud annyira vergődni, hogy felépíthesse. A templomok belseje, mint mindenütt az országban, itt is nagyon puritán; csak Kassán és Tállyon van igen csinosan és ízléssel kifestve. A szószékeket és padokat még olyan helytt is, mint Miskolc (az u. n. avasi templomban) s Megyaszó, a lehető legnagyobb egyszerűség, sok lielytt ízléstelenség jellemzi. Orgona nagyon kevés helyen van, s még a nagyobb egyházak is nélkülözik, mivel a nép nem igen rajong érette, de meg a lelkész sem igen helyez rá valami nagy súlyt. A paplakok általában egyszerű, szegényes, sőt sok helytt valóban rozzant épületek. Az olyan paplakoktól p. o. minő a pthrügyi, tiszaladányi, legenyei, lasztóci kisgéresi, kisráskai, cseppelyi, nagyszelménei, nagy-gejőci, baksai stb. stb. a jó isten őrizzen meg minden papot. Nem elég, hogy annyi jövedelmük sincs a lelkészeknek, a miből tisztességesen megéljenek, ráadásul még egy rongyos viskóban kell magoknak s családjoknak nyomorogniok. Miként fogadjanak aztán vendégeket, hova hajtsa le fejét a szegény papi család, ha egy este történetesen kéthárom fáradt supplicans kopogtat be a parochiára, a kiket elutasítani már mégis csak szivtelenség volna ? . . . De hát sok jó ember megfér egy fedél alatt — mondják a jó tiszteletes urak — s a supplicansnak is jut egy kis hely ott a keskeny benyílóban. Persze, idegen helytt a legkisebb szívesség is jól esik az embernek s hálátlanság volna azért panaszkodni, hogy a másik szobából pompásan áthallatszó gyermeksirás miatt az egész éjen át vajmi keveset alhatott. A paplakoknak legalább is fele ilyen két kis szobából, konyhából s cselédszobából álló épület. Hozzá még a szobák rendes padozattal sincsenek ellátva: ezért hidegek, nedvesek, egészségtelenek. Az, hogy a paplakok náddal s zsúppal vannak fedve, fel sem tűnik ezen a vidéken. Ilyenekre írhatta Tompa Mihály „Az én lakásom" című költeményét. — A nagyobb községekben és a városokban