Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-18 / 29. szám

e Krisztust s ennek evangeliomát, hirdessék nekik, hogy nem adatott a világnak másban senkiben üdvösség, egyedül ő benne, s hogy rajta s szelleme felett sem emberek, sem ördög, sem pokol diadalt nem vehetnek. Másfelől azonban hirdessék a kegyeskedő ellenfelekkel szemben, hogy a test nem használ semmit, a lélek, a szellem az, mely megelevenit; hogy míg az apák oly merevül ragaszkodtak a Krisztusról szóló ó kori tanok betűihez, addig igen sokszor a mag helyett a kérgen rágódtak, az alakért feláldozták a lényeget, s külsőségért a bensőiest. Fgész lélekkel csüngtek a test szerinti feltámadás hitén, de önmagukban s a társadalomban való feltámasztásán Krisztusnak kevésbé fáradoztak. Míg ellenben a mai valódi keresztyénség keveset érdeklődik a betűért, de igyekszik érvényre emelni a szellemet, hideg az észellenes dogmák köntösébe öltöztetett Krisztus iránt, de hőn lelkesül az evangeliomok éltető szellemét e világban szétárasztó isteni küldött iránt. És ez ellenkező oldalakról jövő támadásoktól nem maradnak önök mentek ugy sem mint protest. lelkészek. Hiába hivatkoznak önök a reformatio szellemének egy világot átalakító erejére; hiába vitatják, hogy a reformatio s a protestantismus nevével szorosan össze van kapcsolva a lelkiismeret szabadsága, a nemzetek önállóságra jutása, a tudományok óriási haladása: azért az emberek egy jó része előtt csak gonosz forradalmárok, s az államokat és társadalmakat megrendítő merényletek előmunkásai gyanánt fognak önök tekintetni. Mig másfelől meg épen azok lépnek fel önök ellen vádlókul, kik maguk is büszkék a protestáns névre, de a kik azért bűnnek, az atyák iránti kegyelet megsértésének tekintik a protestántismus szellemének hű követését, érvényesítését, bűnnek az emberi tekintély által alkotott bilincseket szóttördelő reformátorok nyomdokainak bátor követésót. Ne ingassák meg, s ne rettentsék vissza önöket e támadások, haladjanak bátran előre, követve az apák szellemét s leikök jobb sugallatát, s kikeltetve az egyszerű puritán lellészi hivatal magasztos voltának érzetétől! Hogy ezen küzdelmeken kívül sok mindenféle harcok néznek még önökre az életben, az önként értetik, de évezredek óta hirdetett igazság az is, hogy isten a hozzá folyamodókat megsegíti, a benne bízókat nem engedi megszégyenülni. E hittől áthatva nyugodtan nézhetnek a jövő elé. E hitet vigyék magokkal talizmánul, összekapcsolván ezzel a kötelesség élénk érzetét, a soha nem csüggedő munkakedvet. S ha majd az életben kint működnek jusson eszökbe, hogy a nemes irányban fejlesztett közszellemnek mily ' nemes átalakító, mondhatni megszentelő ereje van, miként ezt itteni tanulói pályájuk alatt tapasztalták; s igyekezzenek majd kint az életben is tiszttársaik körében e majdnem csodás erejű közszellemet a valódi keresztyénség s a mai műveltség igényeinek megfelelővé fejleszteni. S végül tekintsék önök e mi intézetünket, mint jelenleg ugyan még szigorú körülmények között levő, de azért gyermekeit hőn szerető, s tehetségéhez képest őket gyámolító édes anyát; szeressék ezt a távolból is, küzdjenek, tegyenek, áldozzanak a távolból is ennek anyagi, szellemi, erkölcsi felvirágzásáért, jó hírnevének öregbedéseórt; és ha ez intézetre gondolnak önök, gondoljanak reánk is volt tanáraikra, őrizzenek meg szíves emiékökben minket, kik legfőbb örömüket, boldogságukat az önök boldogságában s áldásos működésükben keresik. Budapest, 1875. jul. 16. FARKAS JÓZSEF. Az igehirdetésről. Veritas est nescia fraudum. Phaedrus. E lap 21. számában azon alaptalan vádat visszautasítván, hogy a liberális szónokok templomai üresednek, egyszersmind állítottam : „a szabadelvű szónok nem fogja az oly hallgató hitét sem zavarni, ki még az egyházitan betűszerinti alapján áll, de ha míveltebb közönség előtt fog beszélni, óvakodni fog minden oly gondolatok fejtegetésétől, melyekről előre tudhatja, hogy a mai tisztultabb felfogással nem találtatnak megegyezőknek." Ilyen ártatlan szavaim nagy eoncessiót foglalnak magukban az igazhitűek részére, és az elfogulatlan olvasó előtt csak azt jelenthetik, miszerint a tolerantia keresztyéni szellemétől áthatott beszédeimben az aceomodátio azon útját akarom követni, melyen a község miveltségi fokát tekintetbe véve, a személyes hitet nem sértendem, hanem a rideg dogma mellőzésével, alkalmas vallás-erkölcsi tárgyak előadása által mindenütt az ép ü lést és azzal a sz. beszéd legfőbb célját elérendem. Minden homiléta tudja ezen axiómát: sermo sacer tantum valet, quantum aedificare potest. Ily értelemben nyilatkozik Steinmeyer is : „In clie Cultuspredigt geliöre nur was e r b a u t, abcr aucli A11 e s was crbaut". Homolya ur szavaimnak ezen értelmét nem akarja felfogni, hanem az insinuatió terére lépvén, az ev. prot. 1. 24. sz.-ban azt állítja, hogy ezen nézetem az igehirdetés-