Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-07-04 / 27. szám

az ujabb theol. eszmékkel, nézetekkel, s valóban ideje volna egy ujabbb „tájékozást" vagy egy compendiumot kiadni, mely a reformeszmék terén irányadóul szolgálna. „Ideje volna — és ezt modernek és nem modernek egyiránt hangoztatják, —hogy Ballagi ur is küzrebocsássa az ő dog­matikáját." Ekkor, azt hiszem, hogy még azok is, a kik most az ujabb irányt több tekintetben kárhoztatják, ha­tározottan szakitanának az orthodoxiával s a reform­eszmék minden irányban kedvezőbb fogadtatásra s gyor­sabb elterjedésre számíthatnának. És ekkor aztán kilátás lehetne arra is, hogy az uj reformatio lassankint ott is megindulna, a hol ez még eddig alig történt, a nép kö­rében is. Egyébiránt, a mi a reformatio munkáját illeti, alig lehet tartani tőle, hogy ez gyors és rohamos lenne, még azon esetben is, ha lelkészeink kellően tájékozva lenné­nek az ujabb eszmék felől, legalább azon apathiából, melylyel a leszkészek egy jó része a theol. kérdések iránt viseltetik, ezt bátran következtethetjük. Egy tekintélyes lelkésztől hallottam, hogy az egész egyh. megyében alig van pár lelkész, a ki mélyebben érdeklődnék a theol. dolgok iránt, s az ujabb reformeszmékhez érdemlegesen hozzá tudna szólani. Természetesen annál kevésbé igye­keznek ezen eszméket a néppel megismertetni, s a refor­matio lassú munkáját előkészíteni. Csupán egy felvilágo­sodott, értelmes és tapintatos pap volt elég merész gyü­lekezete körében is hozzáfogni a nagy munkához, leple­zetlenül prédikálván az ujabb vallásos nézeteket. A nép eleinte természetesen meg volt lepetve s zúgni kezdett a lelkész ellen, ámde néhány hét múlva — úgymond a lel­kész — a felháborodott tenger egészen lecsillapult. (Zár­jel közt legyen mondva: ez a tény meg a nép vallási apathiájáról tanúskodik.) Az ujabb theol. irányról lévén szó, nem állhatom meg, hogy itt meg ne említsem, miszerint egyik kisebb tót gyülekezetben (Zemplénmegyében) az urvacsorai szer­tartásnál szóba se jön a bűnök bocsánata s a Krisztus helyettes elégtétele. A nép az urvaesorát egyszerűen Krisz­tus halála emlékünnepélyének tartja s az urvacsorai agenda csakis ezen egy eszme körül forog. És ez már 36 év óta van igy. Sőt a lelkész még azt is állítja, a mit azonban részemről nem tudok elhinni, hogy „az ő gyülekezete tagjaival a világért se lehetne elhitetni a Krisztus isten­ségét." Ehhez, magam is érzem, egy kis commentár kel­lene, de mert ilyet én se kaptam az illető lelkész úrtól, ezzel nem szolgálhatok; liogy azonban az illető lelkész ur ezeket igy és nem másként mondotta, azt Őszintén és ha­tározottan állithatom. Az ujabb theol. irány egyik vívmányaként meg kell említenem, hogy a tiszamelléki egyh. kerületben az úrva­csoránál szokásos 3 kérdés nem a régi vastag orthodox szövegezés szerint, hanem egészen modern szellemben ki­dolgozott alakban tétetik fel. Különben pedig a dogmák­kal nem sokat törődnek a lelkészek, hanem rendesen a morális prédikációk járják. III. A lelkészek j ellemzésére vonatkozólag legyen szabad még egy kissé bővebben szólanom. Egyúttal kérem az illető lelkész urakat, ne vegyék rosz néven, hogy fia­tal ember létemre őket bírálgatni bátorkodom. Ha tapasz­talataimról hű képet akarok nyújtani, e bírálatot ki nem kerülhetem. Nem tagadhatom, hogy pesti ember lévén, a lelké­szeknél a külsőségekre is élénk figyelmet fordítot­tam, mintegy azon kérdésre keresvén a feleletet, hogy a lelkészek a társas életben megkívántató igényeket mily mértékben képesek és hajlandók kielégíteni ? Fentebb már láttuk, hogy az egyházak anyagi tekintetben mennyit ér­nek, s az ott elmondottak után nem lesz nehéz eltalálni, : hogy bizony a mi lelkészeink általában véve nem nagy gondot fordíthatnak a külsőre. Sok papnak még a leg­szükségesebbekre sem telik, kivált a kit a gondviselés nagy családdal áldott meg, s a kinek 2—3 gyermeke van a pataki collegiumban. A ruházat, az nagyon alárendelt do­log ; az, nem baj, ha kopott, ha foltos is (hisz a roszban keresik az ujat) • aztán meg falu helyen ugy sem látja, nem szólja meg őket senki, s végtére is nem a ruha teszi az embert stb. stb. Igv vigasztalhatják magokat a szegé­nyebb sorsban élő lelkészek, s ezért járnak néhol még az esperesek is foldozott és ócska ruhában. Az is a szegénység következése aztán, hogy elő­kelő körökben, társaságokban csak kivételesen fordulhat meg az egyszerű falusi lelkész; a miből ismét az követ­kezik, hogy a műveltebb és a bontonboz szokott világiak előtt a vallás szolgája igen sokszor gúny és nevetség tár­gyául szolgál, következőleg maga a vallás is profanáltatik. Sok helytt, igen sok helytt a lelkész heteken, hó­napokon át nem olvas újságot, és mert nem olvashat, miu­tán sem olvasókör nincs, sem maga nem bír lapot já­ratni, lassankint szépen elmarad a világtól, s a társalgás közben előjövő társadalmi és politikai kérdésekhez érdem­legesen szólani sem tud. Fájdalom, hogy még az egyházi élet legfontosabb mozzanatait és kérdéseit sem igen isme­rik lelkészeink, s sokkal több gondot fordítanak a mező­gazdaságra, mint az egyházi életet figyelemmel kisérő egyházi lapokra. Sőt sok helyen a pap egyáltalá­ban semmi névvel nevezendő e g y h á z i 1 a­pot nem olvas. Hiába, nem telik. Az ujabb theol. munkákat vagy predikációs könyveket jóformán még hí­réből sem ismeri, annyival kevésbé szerezheti meg ma­gának. Könyvtárában alig van egy pár ujabbkori munka? a többi mind a mult századból való, s évekig se fordul meg a pap kezén. És dacára mindennek a lelkészi érte­kezletek még sem bírnak életre kelni. Mindössze az abauji egyh. megyében van egy papi értekezleti kör, a szikszói. (Legalább a schematismus másról nem szól.) Innen van aztán, hogy — amint már fentebb érintem, a vallási és egy­házi dolgok vajmi kevés fejtörést okoznak a-lelkészek egy tekintélyes contingensének. E helyett sokkal jobban esik egy kis politikai discussio, a mihez úgyis minden ember

Next

/
Thumbnails
Contents