Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-27 / 26. szám

az is igaz ; mert az ínterconfessionális tőrvények bünteté­seket (helyesen vagy nem helyesen) nem szabván ki, a kormány pedig fegyelmi joggal a papok fölött nem bír­ván : alig is tehet mást. Sőt nem titkolom el azt is, hogy az 1869—71. évekből néhány kisebbszerti panaszos ügy, mindkét félről való, elintézetlenül maradt (talán mert az 1868. LIII. t. c. még akkor uj lévén, az illetők nem voltak beleszokva, s a régi megszokásból is követtek el hibát; vagy talán mert a törvény egynémely kevósbbé vi­lágos passusa mind a két fél által saját előnyére magya­ráztatott ; vagy talán mind a kathol. mind a protestáns referensek gyakori változása miatt is) — ós az ilyen, évek alatt talán már tárgytalanná vált ügyeket föleleveníteni sem szükségesnek, sem kívánatosnak nem látszott. Alud­janak békében; van köztük ugyanannyi kath. mint pro­testáns panasz ; mindössze sem sok. Az utóbbi években azonban minden ügy gyorsan és tüzetesen tárgyaltatik, s szabatosan és határozottan intéztetik: el. Hogy mennyiben jár el a minisztérium részre hajló­lag, azt itólje meg Szteltzer ur és a ftő. testvérek abból a tényből, mely aktákban áll, hogy kathol. részről épen ugy panaszkodnak némely tulbuzgó türelmetlenebbek & minisztériumnak a protestánsok iránti kedvezéséről, s volt már olyan püspök a ki azt irta, hogy ő minek is panasz­kodik, mikor a minisztérium mindig csak a protestánsokat pártolja, s azoknak ad igazat. Ha már mindkét fél elisme­rését, részrehajlatlanságunk iránt ki nem vívhatjuk, jobb szeretem, hogy panaszkodjanak mind a két félről a túlzók: ez is egyik eriteriuma az igazságnak ? Mit mondjak végül arra a pastoralis prudentiának nevezett cynismusra, mely azt tanácsolja, söt nem átallja határozatul mondani ki: hogy a törvény sértést hasonló törvénysértéssel kell megtorolni! Papokhoz, tisz­telendő „testvérek"-hez illő tanács ez ? Ha Pál ellopta a lovadat, s felteszem a biró nem tesz neked igazságot: te is lopd el a Pál lovát, vagy pláne a Péterét, a hol éred ; — mert ritka eset lesz az, hogy épen azon a kath. plébánuson torolhatnék meg a törvénysértést, a ki azt rajtunk elkövette. Az ilyen tálió már igazán ököljog ám ! Tisztelendő testvérek, ott a bács-szerémi esperesség­ben ós másutt is, engedjék meg, hadd kérjem : ne lás­sunk minden szúnyogban elefántot, minden plebánus ze­lozitásában egyházunk jogi állását fenyegető veszedelmet! Nem ily fajta sérelmekért kötöttek hajdan kardot apáink 1 Ne mutassuk, az istenért, gyöngébbednek magunkat, mint a milyenek vagyunk ; ne akarjuk magunkkal és a világ­gal elhitetni, hogy cseréplábon állunk. Óvakodjunk oly panaszt sőt vádat emelni a világ előtt, hogy minket a törvény nem véd; mindenek felett pedig, midőn a törvény­sértés miatt panaszkodunk, ne gyürkőzzünk hasonlóra magunk ! Budapest, 1875. junius 21. Szász Károly. A nógrádi ág.fcltr. er. esperesség gyűlése Losoncon, 1875. Junius 15. és 16-4n. Az első napon, t. i. junius 15-én délelőtt meg­tartott papi .értekezleten főfő tárgy a Geduly Elek Fe­renc lónyabányai lelkész hírlapi cikkei („Pesti Napló" 88 és 107. szám és „Nógrádi Lapok" 24. szám) és az azok következtében szerzőjökkel szemben követendő eljárás mó­dozatainak megállapítása volt. Ezen tárgyban heves s itt­ott éles vita után az egyedül lehetséges, helyes végzés hozatott t. i. az, hogy a mi a nyilvánosság terén két magán egyéo között történt (£les szóváltás a főtisztelendő dr. Szeberényi Gusztáv superintendens ur által óhajtott hazafisági nyilatkozat felett) az az esperes­ségi gyűlés elébe ne hozassák, ügyét a két fél egymás közt végezze el. Minek következtében azután a két ellen­tétes nézet főtöképviselői, úgymint Geduly Elek Ferenc lónyabányai lelkész és Wladár János, számsonházi lelkész, s főe?peres (kik között a kissé éles szóváltás töntént, a sajtó terén,) bókejobbot nyújtott egymásnak. A délutáni dekanális széken az iskolaügy feletti be­ható viták után megállapittatott a szék jelentése az es­perességi közgyűlés elé. Megneveztettek a kitűnő tanitók, a kiknek nem csekély száma valóban örvendetes jelenség. Felhozatott azon indítvány, hogy ezentúl a tanitók köré­ből is választassanak kőrnökök, az úgynevezett tanítói körnökők, a kik azután a vizsgák alkalmával mindenüvé kísérnék a körlelkészt. A érdemleges határozathoza­tal az esp. közgyűlés hatáskörébe tartozik. Junius 16-kán reggel, a gyámintézeti istenitisztelet végeztével s nt. Veres Pál esp. felügyelő ur éljenzós­sel fogadott megnyitó beszéde és a fóesperesi jelentés fel­olvasása után, az alesperes jelentést tett a nagyiami pap­választásról. Az e3peresi hivatal jelvényei átadásának jegyző, könyve kapcsában a levéltár rendezése, voltaképen ala­pítása inditványoztatván, levéltárnokká Trsztyénszky Fe­renc losonci lelkész választatott, s mellé a levéltár keze­lésének ügyrendje megállapítására egy Pulszky Ágost, Pékár Lajos, Draskócy Ede és Busbak Ádám urakból álló bizottság adatott. Miután a papi és tanítói hiványoknak azuj mértékre való átszámítása, zárjelben kisérő régi mérték jegyzet, pót­lékkal, még pedig (méter űrmérték) liter egységgel el­fogadtatott ; miután a kerületi gyűlésre küldőitekül a tavalyi küldöttek ujolag megválasztattak ; miután az állam által segélyzendő egyházak névsora összeállittatott; mi­után a tanítói testület az Osztroska Lajos-féle ismétlő iskolai tanterv feletti értekezletre, illetőleg a tanterv meg­vitatására s ha tetszik elfogadására elutasittatott — miután Kövy Tivadar ur mellé még Mauks Mátyás ur is esperességi ügyvéddé választatott — miután boldogult b. Prónay Gábor volt egyetemes főfelügyelő úrért a requiem (gyász isteni tisz­telet) megtartása egyházán kint 1875. junius 20-ára ajánl­tatott; és miután végül dr. Szeberényi Gusztáv superin­tendens ur azon levele, melyben azt jelenti, hogy a nógrád

Next

/
Thumbnails
Contents