Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-27 / 26. szám

tése is hosszú, s kényelmetlennek tel szik, s könnyebb móddal akarnák lelkük nyugalmát megszerezni ? Az is meglehet! — felelték és felelik a pápák. Ilyen mód volt az aggodalmaskodó lelkűek számára a búcsújárás, a szent földre való zarándoklás, majd később a keresztes háborúkban való részvétel; — ez már csak eltöröl minden bünt, — taniták a jámboroknak. A kényelmesebbek számára pedig feltaláltatott, hogy a ki zárdát, templomot építtet, vagy a keresztes hadakat pénzzel gyámolítja, az ekként letisztíthatja lelke szennyét. Válogathat ki-ki az eszközökben. Néhány száz évre ezek jó kisegítők voltak. Törtónt azonban, hogy a 13-ik század végén a szent föld a keresztyénekre nézve végleg elveszett, most már oda sem zarándokolni, sem érette harcolni nem lehetett. Hogy mossuk le bűnünket! A jó pápák segítettek az aggódó lelkeken. Az 1300-ik év felé közeledőleg 8-ik Bonifác pápa kihirdettette az egész keresztyén világnak, hogy az 1300-ik év, ós ezután m:uden századnak az utolsó éve örömóv lesz, jubileum tartatik, és a kik ezeknek folyama alatt Péter ós Pál apostoloknak Rómában levő templomait 15-ször, illetőleg 30-szor meglátogatják, azok egész bűnös életükre teljes bűnbocsánatot nyernek. Ki ne ragadta volna meg e jó alkalmat? Ezerek és százezerek zarándokoltak a sz. városba, s persze ajándékokkal s útiköltséggel ellátva, nagy örömére a pápai széknek, s a római népnek. Miért viszont a pápák is még gazdagabb mórtékben árasztották kegyelmöket a népek millióira, s gondolóra vévén a száz évi időköz hosszúsága ellenében az emberi élet rövidségét, s gonosz nyelvek szerint ezenkívül még a pápai kincstár s a római nép anyagi érdekeit is, — 6-ik Kelemen kihirdeti, hogy ezentúl minden 50-dik, 6-dik Orbán, hogy minden 33-dik, 2-ik Pál pedig hogy minden 25-dik év örömóv lesz. Mire bánkódol, s mire vágyódol többre oh te én szívem? És a jó pápák még többet is tettek. A 15-ik században előfordult jubileumok alkaT

mával már azt sem kívánták híveiktől, hogy ezek Rómába fáradjanak, hanem az örömévek közeledtével oly utasítás mellett küldözték szét mindenfelé indulgentiáikat, hogy ezek megvásárlása, vagy a Rómába teendett út költségeinek lefizetése épen annyit használ az üdvösségre, mint az apostolok sírjánál való személyes megjelenés. S ebben azt hiszem teljesen igazuk volt. — Mióta pedig Luther a bűnbocsátó levelek miatt Tecelnek a körmére koppantott, azóta már ezek megvásárlása sem sürgöltetik, hanem — miként a katholikusokkal vegyesen lakó olvasóink tapasztalhatják, — tartatnak a jámbor hivőkkel odahaza nagy búcsujárásokat, a hol több templom van, elmennek egyik templomtól a másikig három egymás utáni vasárnap-é vagy hányszor biz ón nem tudom, s nem kutatom, s igy ülik meg a jubeliumot. Egy-egy ily juniusi vasárnap bizony meleg idő van az utcán pár óráig a nagy töm g által felvert porban sétálgatni, de csak mégis jobban eltűri ezt a jó keresztyén, mint a pokolbeli örök tüzet. Oly régi naiv korból erednek ez örömé vek, s oly nevetséges tanok, nézetek vannak hozzá fűződve, hogy az ember késztetve van csak mosolyogva, tréfálva irni róluk. S őszintén megvallva, biz ón keveset törődtem azzal, hogy a folyó 18 75-ik óv örömóv-ó vagy nem, mint szintén a pápának s magyar püspököknek e tárgyban kibocsátott főpásztori leveleik mit sem érdekeltek. Bolondság, — gondolám magamban, — rógi elmúlt idők jelentéktelen maradványai. Ki törődnék a főváros zajában azzal, hogy pár száz külvárosi élemedett anyós, s mesterségétől megszökött éhenkórász jubileumi búcsút sétál-é, vagy buzaszentelni megy ? De annál komolyabb gondolatok szálltak meg, midőn közelebb egyik vidéki város nagy katholikus községének jubileumi bucsújáratát láttam. A ki csak az európai s hazai sajtó által híresztelt könyvekből, folyó iratokból, vagy a tudományos akadédómiák s társaságok, kaszinók ablakából ismeri a világot, az persze azt hiszi, hogy a rógi idők immár elmultak, ós körülöttünk mindenek ujjakká lettenek, de a ki betekint hazánkban is a szorosabb értelemben vett katholikus uépnek a ponyvairodalom termékeiből összeállított kiskönyvtáraiba, jobban mondva a szoba gerendák alá, vagy kissé közelebbről figyelemre mól tatja egy-egy paraszt kathol. községben a nóp gondolkodás módját, babonás vakhitét, az meg fog győződni, hogy hazai társadalmunknak cstk a csúcspontjai, csak a felszíne ragyog az ujabb kor műveltségének már hol valódi, hol csak talmi aranyától, de a zöme, az még a setótsóg vaskorából való. Megdöbbentem mikor az előbb emiitett búcsújáraton megpillantottam az óriási tömeget, s a tömeg lelkes énekéből, az egyesek arcából visszahangzani hallottam, s vissztükrőződni a láttam kö-