Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-27 / 26. szám

tése is hosszú, s kényelmetlennek tel szik, s könnyebb móddal akarnák lelkük nyugalmát megszerezni ? Az is meglehet! — felelték és felelik a pápák. Ilyen mód volt az aggodalmaskodó lelkűek számára a bú­csújárás, a szent földre való zarándoklás, majd ké­sőbb a keresztes háborúkban való részvétel; — ez már csak eltöröl minden bünt, — taniták a jámbo­roknak. A kényelmesebbek számára pedig feltalálta­tott, hogy a ki zárdát, templomot építtet, vagy a keresztes hadakat pénzzel gyámolítja, az ekként letisztíthatja lelke szennyét. Válogathat ki-ki az eszközökben. Néhány száz évre ezek jó kisegítők voltak. Törtónt azonban, hogy a 13-ik század végén a szent föld a keresztyénekre nézve végleg elveszett, most már oda sem zarándokolni, sem érette harcolni nem lehetett. Hogy mossuk le bűnünket! A jó pá­pák segítettek az aggódó lelkeken. Az 1300-ik év felé közeledőleg 8-ik Bonifác pápa kihirdettette az egész keresztyén világnak, hogy az 1300-ik év, ós ezután m:uden századnak az utolsó éve örömóv lesz, jubileum tartatik, és a kik ezeknek folyama alatt Péter ós Pál apostoloknak Rómában levő tem­plomait 15-ször, illetőleg 30-szor meglátogatják, azok egész bűnös életükre teljes bűnbocsánatot nyernek. Ki ne ragadta volna meg e jó alkalmat? Ezerek és százezerek zarándokoltak a sz. városba, s persze ajándékokkal s útiköltséggel ellátva, nagy örömére a pápai széknek, s a római népnek. Miért viszont a pápák is még gazdagabb mórtékben árasztották ke­gyelmöket a népek millióira, s gondolóra vévén a száz évi időköz hosszúsága ellenében az emberi élet rövidségét, s gonosz nyelvek szerint ezenkívül még a pápai kincstár s a római nép anyagi érdekeit is, — 6-ik Kelemen kihirdeti, hogy ezentúl minden 50-dik, 6-dik Orbán, hogy minden 33-dik, 2-ik Pál pedig hogy minden 25-dik év örömóv lesz. Mire bánkódol, s mire vágyódol többre oh te én szívem? És a jó pápák még többet is tettek. A 15-ik században előfordult jubileumok alkaT mával már azt sem kívánták híveiktől, hogy ezek Rómába fáradja­nak, hanem az örömévek közeledtével oly utasítás mellett küldözték szét mindenfelé indulgentiáikat, hogy ezek megvásárlása, vagy a Rómába teendett út költségeinek lefizetése épen annyit használ az üd­vösségre, mint az apostolok sírjánál való személyes megjelenés. S ebben azt hiszem teljesen igazuk volt. — Mióta pedig Luther a bűnbocsátó levelek miatt Tecelnek a körmére koppantott, azóta már ezek megvásárlása sem sürgöltetik, hanem — miként a katholikusokkal vegyesen lakó olvasóink tapasztalhat­ják, — tartatnak a jámbor hivőkkel odahaza nagy búcsujárásokat, a hol több templom van, elmennek egyik templomtól a másikig három egymás utáni vasárnap-é vagy hányszor biz ón nem tudom, s nem kutatom, s igy ülik meg a jubeliumot. Egy-egy ily juniusi vasárnap bizony meleg idő van az utcán pár óráig a nagy töm g által felvert porban sétálgatni, de csak mégis jobban eltűri ezt a jó keresztyén, mint a pokolbeli örök tüzet. Oly régi naiv korból erednek ez örömé vek, s oly nevetséges tanok, nézetek vannak hozzá fűződve, hogy az ember késztetve van csak mosolyogva, tré­fálva irni róluk. S őszintén megvallva, biz ón ke­veset törődtem azzal, hogy a folyó 18 75-ik óv örömóv-ó vagy nem, mint szintén a pápának s ma­gyar püspököknek e tárgyban kibocsátott főpásztori leveleik mit sem érdekeltek. Bolondság, — gondolám magamban, — rógi elmúlt idők jelentéktelen ma­radványai. Ki törődnék a főváros zajában azzal, hogy pár száz külvárosi élemedett anyós, s mes­terségétől megszökött éhenkórász jubileumi búcsút sétál-é, vagy buzaszentelni megy ? De annál komolyabb gondolatok szálltak meg, midőn közelebb egyik vidéki város nagy katholikus községének jubileumi bucsújáratát láttam. A ki csak az európai s hazai sajtó által híresztelt köny­vekből, folyó iratokból, vagy a tudományos akadé­dómiák s társaságok, kaszinók ablakából ismeri a vi­lágot, az persze azt hiszi, hogy a rógi idők immár elmultak, ós körülöttünk mindenek ujjakká lettenek, de a ki betekint hazánkban is a szorosabb értelem­ben vett katholikus uépnek a ponyvairodalom termékei­ből összeállított kiskönyvtáraiba, jobban mondva a szoba gerendák alá, vagy kissé közelebbről figyelemre mól tatja egy-egy paraszt kathol. községben a nóp gondolkodás módját, babonás vakhitét, az meg fog győződni, hogy hazai társadalmunknak cstk a csúcs­pontjai, csak a felszíne ragyog az ujabb kor mű­veltségének már hol valódi, hol csak talmi aranyá­tól, de a zöme, az még a setótsóg vaskorá­ból való. Megdöbbentem mikor az előbb emiitett búcsú­járaton megpillantottam az óriási tömeget, s a tö­meg lelkes énekéből, az egyesek arcából vissza­hangzani hallottam, s vissztükrőződni a láttam kö-

Next

/
Thumbnails
Contents