Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-20 / 25. szám

Ismétlem, hogy a genfi nép Kálvinról nem emlékezik szeretettel. Orthodox kálvinista családnál lakom, melynek könyvtára kizárólag prot. szentkönyvekből áll, mely esténként bibliai szakaszok olvasására gyülekezik össze, s még ily család is, a L gnagyobb tisztelet mellett megvallja, hogy Kálvin egyénisége sohasem volt szeretetük tárgya. De azért a dicsőség érzetével mondják, „a legnagyobb francia reformátort mi adtunk a világnak !" Már most, gondoljuk el, lehet-e alkalmasabb terület a türelmetlenség gyakorlására, mint e város, mely ily visszaemlékezéseket őriz sajátja gyanánt. Alkalom szüli a vállalatot, s a türelmetlenség azon tulajdon, mely mindig magában hordja büntetését, fölhasználta a kínálkozó alkalmat. Erőnek erejével játszani akarják a türelmetlent, nem gondolva meg, hogy minél jobban adják szerepöket, annál gyorsabban ragadtatnak az örvény felé, mely végkép megsemmisíti őket, világi, másvilági, vagy tudja Isten micsoda világi tendentiáikkal együtt. A türelmetlenség eddig a protestántismusban non sens volt, most komolyan véve lehetetlenség. Türelmetlenség és csalhatatlanság édes testvérek, de türelmetlenség és protestantismus: olaj és víz, nem egyeztethetők össze, mert nem lehet egyszerre élni Genfben és a Vaticánban. A genfi vaskalaposok, elkábítva a türelmetlenség hajdani szép napjaitól, mely itt évszázadon át honolt, *) utánozni akarják. Azt meg kell adni, hogy igazán impozáns volt az ó-kálvinizmus hajthatatlan türelmetlensége. Szava rövid, cselekvése villám; mi a szentkönyvekben foglaltatik, előtte szentírás, kétkedni abban nem lehet; vezetői minden bölcseség birtokában, a megtestesült igazságot képviselik. Akkor a türelmetlenség nem okoskodott csak állított, s állításai nem mulékonyok, nem emberiek, hanem örökkévalók, isteniek valának. Ez a zsarnokság behatol a nyelvbe is. Aki kétkedik: eretnek, aki okoskodik: philosophál, gunyoros értelemben, más néven egyházföl forgató, aki ellenök mer tenni: istentelen. Idestova husz éve, hogy a tüielmetlenség beszél és cselekszik Franciaországban. Hogyan is tűrhetné a papi uralom, hogy az emberek okoskodnak, tanulmányoznak, kutatják a multat, foglalkoznak a jövővel, s a jelent igyekeznek világi eszközökkel oly kellemessé tenni, minőnek az ember, véges eszével, csak a paradicsomi boldogságot képzeli. S jő a legnagyobb bün : fölhasználják a szabadságot a vallásosság előmozditására. E gondolat ellen, melyet reális korunkban valósitaui igyekeznek a haladók, a reactió természetesen föltámadt Első tette a türelmetlenség alapján álló programm bibocsátása volt. Aztán föllármázta az egyházakat, elíute az uj tanokat hirdető prédikátorokat : ármánykodott a császárság s köztársaság korában, zsinatozott, hitvallást tett, megcsonkitá az átalános szavazatjogot, annyi nemes küzdés addigi egyetlen eredményét ! És majd hat éve, hogy a türelmetlenség fészkel Genfbeu is. A genfi ultra-conservativ párt munkához látott. Hitvallása, időszerű pogrammjai, ó szertartása, kátéi: sorompók, sáncok és bástyák az u. n. modernek ellen, tuhjdonkóp a korszellem ellenében. Jó szerencse, hogy mint mondók, a türelmetlenség önmagában hordja büntetését. Odáig vitték az egyházat, *) Ezt maga Bungener Bódog is elismeri, midőn Kálvin élete (Calvin, sa VÍP, son oeuvre et ses éerits. Paris, Amsterdam, Genéve. k. 8r. p. 39—41.) egy cikkelyének e címet adja: ,tolérance est uue notion moderne, i n c o n n u e alors" — t. i. Kálvin korában. hogy e kérdések: előremenni vagy maradni, elfogadni a bevégzett tényeket vagy semmiáron sem egyezkedni, visszatartóztatni magát minden emberitől, vagy érdeket ébreszteni, — összefügg ama másik kérdéssel is — lenoi vagy nem lenni ? Nem személyekben kell már keresni a haladás képviselőit, a korszellem az, mely követeli. Ez az elkoptatott frázis, mely utóvégre mégis a legnagyobb hatalom a világon, — ez vau ellene az orthodoxiának, s hogy még le nem tiporta, tulajdonítsuk annak, hogy a politikai s vallási reformokat nem lehet egy perc alatt felfújni. Helyreállítani Svájcban a demokratiai elvet, az aristocratiai eltörlésével, harminc évi erőlködésbe került, s annyi győzelem és vereség után, most sincs még befejezve. Ha van valami, ami Svájcban az egyházi reformot diadalra segítheti, ugy az a politikai élet virágzása, a szabadság, mely a politikában már elvetette sallangjait. S a nép tudatára ebredt annak, hogy az államra nézve a vallási reformok főkép azért szükségesek, mert nélkülök a politikaiak is csak homokra vannak épitve. A szabadság a törvéayken , s a közszellemen, a törvények az erkölcsökön, az erkölcsök a valláson alapulnak. A prot. reformmozgalmak ezen nem tisztán egyházi alapon kiindulva vettek nagyobb kiterjedést Svájcban. A német kanonokban Lang Henrik ébreszti az egyház iránti érdeklődést, az ő igyekvéseinek sikerült Bázelbe egy második ref. papot bevinni. Genfben pedig a liberális párt egy német papi állomást szervezett az állam költségén. Ebből kettős tanulságot vonhatunk. Először azt, hogy Svájc nem Németország. hol a nemzetiségi eszma homályosítja el a vallásnak tisztán emberi és lelki szükségén alapuló követelményeit; másodszor, hogy az állam, mint emiitők, csakugyan benne van a vallási mozgalmakban ós pedig, bár nem nagy többséggel, de azért túlnyomóan a reformpárt mellett. A kanton többet tett az uj egyházi törvény elfogadására, mint maga a consistorium, mely 1875. febr. 5-én szentesitette azokat. *) Hogy meglássuk minő ezen uj törvénykönyv, szakítsunk ki belőle egy lapot, jelenjünk meg a Rigatzról hozott uj lelkipásztor beigtatásán. Az egyháztanács, a papok s a községi elöljárók megjelennek az installation, melyet az egyháztanács négy tagja végez, választott elnök és titkár vezetése alatt. E szám vidéken kettőre is leszállítható. A szertartás egy bibliai szakasz olvasásával kezdődik. Azután az egyháztanács esküre hivja föl az uj papot, mely a Réglement sur l'installation des pasteurs. Art. 3. szerint a követvező. Uram! Ön kinyilatkoztatja Isten előtt, hogy őt, elvállalt papságában híven fogja szolgálni; hogy a szent könyveinkbe foglalt keresztyén igazságot, a maga igaz világításában ós saját hite szerint, igaz lelkiismeretével megegyezőleg fogja tanítani és prédikálni. Kinyilatkoztatja, hogy t;

tokban tartja a lelkiismeretére bízott vallomásokat; igyekezni fog fenntartani az egyességet az egyház tagjaival; hogy Ön, egy szóval, mind azt megteszi ami a jó és hü pásztor kötelessége, egyházához csatolva maradván a vész és csapások napjaiban épp ugy, mint a boldogságéiban. Erre az egyháztanács küldöttségének elnöke, az uj papot beigtatottnak nyilváuitja. A szertartást prédikáció rekeszti be. Alig egy-két szótöbbséggel fogadták el, a szabadel-*) Lois gur le culte Protestanfc, et Réglements généraux de l'église nationale protestante de Genéve. Genóve, 1875. 8-r.