Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-06-20 / 25. szám
kezdetén szebb és boldogabb idők, jobb napok voltak. Az ember minden bajtól ment volt. A földi bajok érzete önkéntelenül egy jobb kor utáni vágyat ébresztett fel a népekben. Vissza kívánták az elmúlt arany időket. Igen természetes volt tehát az, hogy a népek fájdalma a bajokból való kiszabadulás reményét az emberiségben felkeltse. E remény aztán megalkotta a maga szabaditóját, megváltóját, a szerint, a mint erre a népek vallási és erkölcsi felfogása az utat kijelölte. Míg a buddhismusban a messiási eszme erkölcsi irányban fejlett ki, — addig a judaismusban egy földi uralkodó, nemzeti íejedelem eszméjévé vált. Ily szellemű volt Jézus idejében is. Jézus azonban — bár magát messiásnak tartotta — nem osztozott kortársai messiási felfogásában. 0 népe földies messiási reményeibeu benső tartalmat, vallási melegséget lehelt. S követői lelkét egy jobb világra, a szellem országára irányozta. Innen van az. hogy tanítványai, s követői, a kik a messiást csak Jézus személyében tudták képzelni, halála után az ő közeli testi visszatértét, s egy hatalmas birodalomnak általa való felállítását várták, a zsidó apokalyptikus iratok alapján antikrisztusnak nevezvén mindenkit, a ki messiási eszméikkel, felfogásukkal ellenkezőleg cselekedett. Szerző miután a messiási eszmét a történetírók feljegyzései, a bibliai irók és az apokalyptikus iratok alapján tudományosan és alaposan nyomozza, arra az eredményre jut, hogy „nem azért volt a régi vallásoknak üdvös, erkölcsi eredménye, mert objective igazak valának, hanem mert subjective igazaknak tartattak." Az ezer éves országlásról szóló egyházi dogma álomszerüségének kimutatása után rátér egy másik dogmára, az ős bünés megváltás dogmájára. Itt három cikkben bonckés alá veszi a római és protestáns orthodox egyházak tanait, s erős logikájával alaposan fejtegeti a bűneset és bünnösség kérdését. S kimutatván, hogy a római egyház dogmája épen ugy a dogmatikai elfogultság okozata, miut a Lather és Kálvinféle felfogás, kimondja, hogy az ember az egyházak hitcikkei dacára is alkalmas a jóra. Van erény, a mi az egyház malasztjai és üdvözítő vezeklő eszközei nélkül létesül a földön, s a melyet Isten is jónak tart, mert földi jutalommal koronázza. Szerzőt „az egyház történelem behatóbb vizsgálása arról győzte meg, hogy iszonyú csalódásban ringatják magokat azok, a kik azt állítják, hogy az emberi ész az eredendő bün folytán megromlott". Ő az ellenkezőt látja. Szerinte ami józan eszünk van hivatva, hogy a tanitó egyház betegségét gy5gyitsameg. S bár a XVI-ik Gergely-féle Mirari v o s bullák Őrültségnek nevezték a lelkiismeret szabadságát, mindazáltal nem az egyház kegyszerei, nem is az istenség testté létele az, a mi az embert a bűntől megszabadítja, hanem a bün őszinte megbánása, jobb útra térés, erényes élet, szivnemesség, s a jónak szabadakaratu teljesítése. Az opus operatum semmit sem használ. Az opus operantis az, a mi az ember erkölcsi minőségét meghatározza. Szerző a bűneset után Jézus személyét veszi vizsgálat alá, S Jézas kortársainak és az evangélistáknak feljegyzései után kimondja, hogy Jézus csupa ember volt, a ki természetes úton született. Sem kortársai, sem tanítványai nem tudtak semmit az ő istenségéről, a mit a római és prot orthodox egyházak Jézus messiássága feltételéül állítanak fel, holott ha a messiás isteni személy lett volna, ezt magának Jézusnak is tudnia ós tanitania kellett volna Oly szieoruan monotheistikus népet, a milyen a zsidó nóp, fel kellett volna világosítani ily lényeges pontra nézve. E helyett azonban az egész uj testamentumban azt találjuk, hogy Jézus maga magát mindenütt embernek mondja. Annak taitják tanítványai is. Az ő születését és életét körülvevő csodák nem egyebek költői díszítéseknél, melyekkel az egyes korszakok nagy férfiaikat körül szokták venni s a melyeknek semmi objectiv valósága nincs. E fontos tárgygyal kapcsolatban, a 139. lapon, vizsgálja a szentháromság tanát, a mint azt a római és prot. egyházak az athanasiusi hitforma alapján hiszik. Felmutatja az alaptévedést, a melyet az orthodoxia elébb elkövetett, s a mi aztán a tévedések egész láncolatába sodorta belé. Kimutatja, miként és mikor kezdett a szentháromság magva becsúszni az egyházba. S midőn a Jézus istenségére és a háromságra vonatkozó észellenes nézetek lábra kaptak az egyházban, miként küzdöttek a keresztényellenes tanok ellen az ariánusok, a monarchianusok dicső bajnokai, a konstantinápolyi trón értelmes fejedelmei, egy Ulfilás, Macedonius, Apoilinaris, Nestorius, Eutiches, s mások, nyolc hosszú századon át, mindaddig, a mig a nyers erő az értelmet le nem igázta, az ész- és evangeliumellenes tanoknak utat nem nyitott. Szerző szerint a zsidók semmit sem tudtak Jézus istenségéről, a szentlélek személyiségéről. Egyébiránt ha tudtak volna is, épen oly keveset értettek volna belőle, mint a mai orthodoxok. Ha már a szentháromság titka igaz, akkor szerző szerint valóban Istent lehetne vádolni azzal, hogy ily fontos igazságot annyi századon át nem jelentett ki, s azzal hitegette az embereket, hogy egyedül ő maga van, holott harmad magával volt. De minthogy I<ten mindazt közölte az emberiséggel, a mi az üdvösségre szükséges; a háromságnak pedig semmi nyomát nem találjuk az isteni kijelentés sorozatában, innen önként következik, hogy a háromság nem létezik, s alkotó része a kijelentésnek nem lehetett-Következőleg nem egyéb gyarló emberi találmánynál, ami az emberiségnek nem felvilágosítását, hanem zavarban ós tudatlanságban tartását célozza. Miután szerző az egyházak dogmai tévedéseit kimutatta, áttér Jézus tanítására. Jézus vallásának alapját az Isten és ember közötti közvetlenségben találja. Szerinte — igen helyesen — az Isten országa mi bennünk van. Istent lélekben és igazságban kell keresnünk és imádnunk, b miután Jézus vallása alapjául a menyei atya iránti rendületlen bizalmat és a felebaráti szeretetet, tette, ennélfogva az ő tanítása nem volt dogmatismus, hanem morál. Nem állított fel hierarchiát, ós senkinek bűnbocsátó hatalmat nem adott. Sőt ellenkező-