Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-17 / 3. szám

megosztott, melyek egymást kölcsönösen támogatják, de soha össze nem vegyülhetnek; vagy a mint a középkori germán népjogbau kifejeztetett : a császárság és pápaság közt. A katholikusok félelmével és a protestánsok reményeivei szemben még az is megtörténhetik, hogy a pápára nézve, ha a világi terhet és uralmat magáról lerázza, ha többé nem nevezhetik Olaszország rosz szellemének, és az Urnák szavát: az én országom nem e világból való ! é3 az apostolét : istennek harcosa nem vegyül világi dolgokba ! többénem lesz kénytelen pirulássalhallgatni, --a vallásos hatalom és működés uj korszaka kezdődjék. Akkora pápa nem lenne kényszerítve magát hadcsapatokkal környezni, zuávjait szemlélni és uj kaszárnyák alapkövét letenni. Az egyház nem jőne többé kísértetbe, hogy olyat tegyen, a mi a kedélyeket elkeseríti és elidegeníti a vallástól, rnint a mely világi célokra használtatik, vagy világi eszközök használtatnak egy csinált vallás javára, mint Airaldi inquisitor is rendeletet bocsátott ki, (1856.) mely szerint köteles min denki a legszigorúbb egyházi büntetés terhe alatt bármely vallásos vétséget feljelenteni, pl. egy szolgáló átok alá esik, ha elmulasztja bejelenteni az inquisitionak, hogy gazdája házánál pénteken hust ettek. A pápa akkor nem jőne többé kísértetbe, hogy egy Izabella királynénak küldje a megszentelt arany rózsát, erénye jutalmául. Sem hamis pénzverővé nem lenne, ki pénzt veret a valódi értéken alól, minek következtében, jóllehet a francia parasztok a szent atya képeivel ellátott szép frankokat szívesen ládájokba rakták, mig végre a francia kormány kénytelen volt ezen pénz érték különbségét kinyilatkoztatni, és ekkor minden kenyérárulásban lehetett hallani ezen megjegyzést: c'est un pape ! il ne vaut rien. Akkor ritkábbak lennének azon főpapok is, kik a papi talárt csak azért öltik fel, s azért mondanak le feleségökről hogy minden benső hivatás nélkül tisztességre és hatalomra jussanak. A szent lélek sem jutna azon szorult és korlátolt helyzetbe, hogy csak olasz férfiút legyen kénytelen az egyház fejévé választani, a mint ez azon világias főpapság közül kikerült bibornokok többsége által több mint három század óta történt, teljes ellentétben a kathol. egyház cosmopolitai érzelmével. Ez az egyháznak dicstelen szolgasága, ép ugy mint némely koronás világinak a szándékolt pápaválasztás elleni kizárási joga, a mi az olasz választó-fejedelmet és ennek olasz politikáját illette. Tisztán egyházi pápával szemben nincs semmi joguk, ezt tiszttársai tisztán és szabadon egyházi tulajdonságai szerint választhatják. Van valami abban, amit az öreg Thiers szónokiasan túlozva kimondott, hogy egyedül az egyházi állam az, mely a pápát némileg zabolázza, egy szerzetes, ki pápa volna a pápai állam nélkül, mindenhatónak tartaná magát. Azonban a katholicismus világi fénye a pápa-királyság eltörlésével bizonyos mértékben mindenesetre el fog homályosodni. A concordatumokat nem lehet többé nemzetközi szerződéseknek kiadni, melyeknek átalakítását, vagy megszüntetését az állam nem eszközölheti önmagával, saját tartományegyházával, hanem csak az Alpokon túl lakó püspöki fejedelemmel. Talán ha a pápa többé nem lesz fejedelem, a püspökök inkább meg fognak emlékezni arról, hogy sajátlag velők egyenlő ; talán egynémely fejedelem az anyagi érdekek jelenkorában, nem fog oly áhítattal hallgatni a pápa szavára, ha nem kénytelen benne magához hasonló souveraint elismerni, hanem valósággal felső bet. Ilyen aggodalmak keletkezhetnek a bizonytalan jövő éjjeléből a souverain földbirtok nélkül való pápa helyzete fölött, hogy vájjon a katholicismus szelleme még most is elég erős-e, hogy központjának ezen fejedelmi megtestesitése nélkül rendületlenül fennálljon ? Ha meggondoljuk külsőitésre való törekvését, a világi fény és politikai hatalom hosszas élvezését, akkor nem ütközhetüuk meg, hogy a világiasság utolsó legfényesebb darabjához oly görcsösen ragaszkodik, Ehez járul még a pápának oly környezete, melynek becsülete, hatalma, jólléte az ő világi uralmától függ, legyen az még oly korlátolt. Nálok a szt-mélyes az eszményibe vegyül: a ki a klérustól valamit elvonni akar, mindig ugy tekintetik, mint istennek ellensége. Az egyházi állam további fennállása mindazáltal csupán idő kérdése volt, hogy vájjon az olasz királyság fenn tudja-e magát addig tartani, mig Franciaországot valamely politikai esemény kényszeríti, hogy csapatjait a római területről újból visszavonja, melyek csakugyan nem maradhattak ott Ítéletnapig. Előre látható volt ugyanis, hogy a francia kormány a legközelebbi háború alkalmával, legyen az akár Angliával, akár Németországgal, az olasz királyság segítségét, sőt még neutralitását is Róma feláldozásával lesz kénytelen megvásárolni, ezredeit talán már csak azon okból is vissza kell hivnia, hogy az elvágatásnak kitéve ne legyenek. Ezért a Rómába vezető egyedül biztos útnak az látszott, hogy Olaszország egysége, mely a monarchiának a szabadsággal való szövetségéből eredett, keletkezéséhez híven, a törvényes rendben megszilárduljon, s ezen gazdag birodalom minden erejét kifejleszsze. Ha az olasz népnek elég közérzülete, vitézsége és mindenek fölött türelme lesz, hogy az ország egységét az akkori terjedelemben megőrizze, ugy egyszer csak el kellett jőni azon napnak, midőn Róma minden kapuja Olaszország előtt tárva álljon. Ez a nap el is következett. Midőn Franciaország és kalandor császárja egymást elcsábították, hogy Németországot a szép Rajnatartomány után vágyakozva megrohanják, és ellenök az egész német nemzet fegyvert ragadva fölkelt, a francia kormány, hadseregének első szerencsétlenségei után kénytelen volt seregeit a római területről visszahívni saját országa védelmezésóre (Aug. 10. 1870.). Olaszország királya az egyházi állam sérthetlenségét illetőleg engedte magát a Franciaország által már rég megtört szeptemberi egyezségre utasíttatni, akár azért, hogy félt a végre is diadalmaskodható Franciaországtól, akár azért, hogy titokban megígérték neki Rómát, ha szükség esetében segit. De ez a szükség oly hirtelen ós rettenetes alakban tört Franciaországra, hogy segítségnyújtásra gon-