Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-06-13 / 24. szám
két önzésből, ambitioból, hiuelőmenetel— s múlékony nyereményért, — megszűnt az elmérgesedett küzdelem és harez: megszégyenitöleg s lealázólag vetne árnyat az egyházra s az egyházi belső és külső személyekre a merev, rideg ellenzékeskedés, a versengés és háborúság folytatása. Mert a keresztyén igazliitüságnek egyik főkelléke s megismertető jele, ke-1 rülni a versengést, távoztatni a háborúságot, keresni ós szerzeni békességet. Urunk mondja: „Boldogok a békességre igyekezők, mert ezek isten fiai nak mondatnak.A miből könnyű megérteni és következtetni, kinek fiai legyenek a háborúságot fent ártók ős élesztők. Én részemről kiterjesztem a béke keresését s annak szükségét a hitcikkek feletti vitákra is; azért, mert isten magának tartotta fenn a lelkiismereti s hitbeli meggyőződés titkai fölött az Ítéletet, — azért is, mert egyes emb;rek hitbeli nézete nem lehet mértéke ós normativuma mások igazhitüsógónek, — azért is, mert kiki saját hite szerint áll meg vagy esik el. Kövessük tehát Augustinus irányelvét s óletszabályát: „Fiat in necessariis unitas, in dubiis libertás, in omnibus autem cbaritas." Mindenkor azt tanácsoltam, azt javallottam, hogy lelkósztársaim óvakodjanak polgári pártpolitikát űzni. Ez nem nekünk való szerep. A mi hivatásunk magasztosabb, t. i. a világi politikát irányzó isteni, valláserkölcsi, örök elveket ós taookat hirdetni. Hivatásunk különösen, — hazánkat népfajunkat, rosz szokásainkat tekintve, meggyökereztetni a törvények iránti tiszteletet s hódolatot, és éleszteni a felső hatóságok és elöljárók iráni bizalmat és respectust, — kiket magunk választottunk, hogy legyenek a törvény őrei s a jóllét eszközlésében első rendű munkások. Ugyanis sajnosan tapasztaljuk mindnyájan, hogy népfajunk rendesen ignorálja a törvényt, vagy, ha arra emlékeztetik és figyelmeztetik, igyekszik azt kijátszani. A törvény az abroncs, mely egybefoglalja a társadalmat, — a kötél, mely a különvált gabonaszárakat egy kévébe tűzi össze. Ha az abroncsok a hordóról lepattannak : szétomlik a legnemesebb folyadék is; ha a gabnakéve kötele megoldatik : szótszóratnak a magvas kalászok is. Ellenben, ha az országos törvények iránti tiszteletet polgártársaink lelkében meghonosítjuk ós megszilárdítjuk: ezáltal az egyházi törvényeknek is érvényt fogunk szerezni. — Sajnosan tapasztaljuk továbbá mindnyájan, hogy nép fajunknak százados öröklött tulajdona a kormányférfiak iránti bizalmatlanság, a felső hatóságok elleni gyanakodása minek, elismerem, a múltban méltó oka van. De ha ilyen indulattal viseltetünk azon férfiak irányában is, kik csontunkból való csont, s vérünkből való vér, kik hazafiságukat bölcsességök, áldozat ke.szsógök, óletök veszélyeztetése által sokszorosan tanúsították, — azon fé> fiak iránt, kiket magunk választottunk vezéreinkül, kiket magunk állítottunk kormányrúdhoz, — ha, mondom, e/en férfiakat is, mint az a közelebb mult években napirenden volt — csak szidalmazzuk, csak gyanusitjuk: kérdem ki fog közöttünk a közjóra sikerrel munkálkodhatni? kérdem, ki fog végre Közöttünk becsületes ember lenni ? Igy van ez az egyházi körben is. Ha az egyházmegyék, melyeknek összege képezi képviseleti alapon az egyházkerületi gyűlést, ugyanezt, tehát önmagukat vádolni nem tartózkodnak; ha ennek határozatait kedvezőtlenül bírálgatják : nemde megtanítják az egyes egyházakat, mint kell ellenszegülni az egyházmegyének ? ós az egyháztagokat, mint kell ellenkezni a presbyteriumokkal ? Perditio tua ex te, Israel! Az egyházi hatóságok csak kölcsönös gyámolitás által tarthatják fenn magukat, szerezhetnek egymásnak kölcsönös tekintélyt. Figyelmeztetnem kell még az e. k. gyűlést azon fenyegető veszélyre, is, miszerint létalapunk, képviseleti és presbyterialis rendszerünk meg van ingatva. Az egyes egyházak presbyteriumai vagy nem értik hivatásukat s rendeltetősöket, van nem merik érvé nyesiteni hatóságukat, s minduntalan a népre, a gyülekezetre hivatkoznak. Ily módon a korosabb, értelmesebb, higgadtabb, józanabb előljárok kezéből a kormányzat mindinkább a demagógia hitalmába kerül. Ha e tekintetben a gonosznak útját nem álljuk; maholnap felfordul egyházi életünk rendje s kormányzati egész rendszerünk fenekestől. Aggodalommal kell fölemlítenem azt is, hogy népünk száma napról napra fogy, s vagyonossága mindinkább alászáll. A fogyás oly mórvet öltött, hogy némely egyházaink léteiét fenyegeti, a szegényedés ismét hasonlóképen az egyházfentartásra való képességet támadta meg. Mind a kót fájdalmas körülménynek részben ott látom az okát, hogy a dologtalanság, fényűzés, dobzódás, s ezek folytán az óktelen kamat melletti adóságcsinálás elharapódzott. Lelkészeinkre itt igen nemes hivatás vár. Serkentsék a népet a folytonos és kitartó munkaságra, fo-