Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-06 / 23. szám

„méltóságot 1625. óv fekete vasárnapján, mely nap március 16-dikára esett, nyerte el főmagasságu és főt. Pázmány Pétertől." Yeresmarti eddig elősorolt munkáinál még sokkal érdekesebb megtérése históriája, mely az előttünk fekvő könyv második felét képezi. Ez az antireformátió tusái és vitái legélénkebb jeleneteinek kellő közepébe helyez. Előttünk látjuk lefolyni a küzdelmet, halljuk a vitákat oly tűzzel s megragadón, mint csak ritkán más emlékeinkben, oly hűséggel, s bőséggel, mint irodalmunkban sehol egyebütt. Az elrejtett benső iudokoktól a legapróbb külső körülményig előttünk fejlődnek az események. Valóságos drámai közvetlenséggel szól hozzánk az iró az elmék forrongásáról, a személyes viszonyokról, egyszersmind az egyházi, iskolai, irodalmi s házi életbe, szokásokba kalauzol bennünket. Ez az Önéletírás a szenvedélyek ós érdekek történelme. Ipolyi benne a XVII. század szellemét s azon hatást nyomozza, melyet egyes talentumok tettek a memoiriróra. Így tárul fel előttünk a külföld, kivált Bellarmin hatása, tanítványa Forgáchra, ennek Pázmányra s Pázmányé Veresmartira. Pázmány befolyásának mély hatása alatt keletkezett a Pázmány-iskola legszorosabb köre ; azon irodalmi trias, mely Balásffi, Káldi és Veresmartiból állott. Balásffinak a faltörő szerep jutott, mire erőszakoskodó, szenvedélyes, heves természeténél és tudománya- s dialektikájánál fogva kiválóan alkalmas volt. Káldi biblia fordításai- s egyházi szónoklataival, vagyis már inkább tanszerü, higgadt munkálkodásával segédkezett. Veresmarti pedig még hitvitáiban sem oly heves és személyeskedő, mint Balásffi, de kevésbé is tanszerü és tárgyilagos, mint Káldi. Egyszerűbb tudományos készlete s irálya, de erősebb vallásos buzgósága, vagyis Veresmarti itt is, mint a vallás dolgaiban, a kettő között, mintegy a középen áll. Egyeztető, a vallási különbségek kiegyenlítését óhajtó lelkülete Pareusra nyomozható vissza. Iratain igen meglátszik Pareus: Irenicum, sive de unione et synodo evangelicorum concilianda — című kitűnő müvének behatása. Veresmarti azonban csak a kath. egyházban óhajthatá az egyesülést, s igy ő szellemi elődje a szóplelkü Guzmics Izidornak, ki a keresztényeknek vallásbeli egyesülésekről írt levelek: A vallási egyesülés ideájának és a r. kath. és prot. keresztények között fennálló uniónak vizsgáitatása ; és Az uniónak . . . másodszori vizsgáitatás című müveiben ugyané célra törekedett. Mind a hárman megbuktak tervökkel, mert ennek létesithetésére a felekezetek szabadságát hirdetvén, mindenik által megtámadtattak, miután mindegyik csak a saját confessiójának korlátlan jogát vélte elfogadhatónak. Rendesen igy jár, aki politikában vagy vallásban a közvetítő hálátlan szerepére vállalkozik. Végül, Veresmarti irataiban az ifjú korában Sztáraitól vett benyomások is hagytak némi nyomokat. Alsó-Baranya reformátorának, társai közt egyik legtehetségesebbnek szelleme, Veresmarti buzgalmi nyilatkozataiból ugy, mint gúnyos, éles kifakadásaiból többször lép elébünk. Még iratai formáján is észlelhető e hatás. Mint Sztáray, Toldy által kiadott színdarabjaiban, párbeszédeket tart a hit dolgairól, ugy ő is Megtérése históriája legérdekesebb helyeit, valamint Intő s tanitólevele népiesebb részleteit igy adja. E dialógokban Veresmarti emelkedettebb hangulatu; de jóval lejebb áll Sztárainál, elevensége s a népéletből vett képek s mondatok közvetlensége, s a tiszta humor hiánya miatt. Elérkeztünk Veresmarti élete végéveihez. Az agg kanonok bőkezűen adakozott egyházi célokra. Ipolyi is emliti Veresmartinak, áttérése évfordulóján 1641. aug. 15-én tett kisebb adományait, hogy a pálosok mária-völgyi monostorának adta pontificalis díszruháit, apáti gyűrűjét, botját stb., de nem emlékezik a monostor számára tett nagyobb hagyományáról. Ruppban olvassuk*), hogy Veresmarti M. pozsonyi kanonok 1646 ban a pálosok, a boldogságos szűz Máriáról címzett pozsonj megyei mária-völgyi kolostorának, tőlük 251 arany fejében Nagy-Udvarnok és Kürt helységek közt zálogban bírt 40 hold földet hagyományozott, s egyszersmind elengedte 50 forintnyi adósságukat. Ennél az adatnál figyelemreméltó az 1646-os évszám is. Ipolyi legkésőbbi emlékezése Veresmartiról 1645. jul. 14-ről szól, s ezzel támogatott nézete alapján, azt hiszi, hogy valószínűleg még ez évben halt meg. De a hagyományozás éve, összevetve Ipolyi azon adatával, hogy 1646. ápril 13-kán — a monasteriologiáinkban ismeretlen nevű Berkes Péter neveztetett ki a Veresmarti elhunyta után megüresült bátai apáturságra: azt deriti ki, hogy Veresmarti nem 1645-ben, hanem 1646. elején halt meg. A tudós szerző helyrajzi jártassága, mythologiájaj továbbá a Csallóköz s egyes templomok pontos leírása folytán általánosan el van ismerve s kétségbe sem vonható. Mégis, irodalmi babórait fölfrissítő ezen mostani munkájában több helyt figyelemre méltó tévedéseire bukkanunk. Alsó-Baranyában fekszik Vörösmart vásáros hely, Veresmarti családjának származási helye.**) Ipolyi fekvését ismerteti: „Egyfelől: Baranyavár, Kisfalud és Battina vagy mint régebben nevezték Kiskőrös helységek és városkák állanak. Másfelől: Csusza, Laskó ós Hercegszőllős". Dr. B a 11 ag i Aladár. (Vége következik.) *) Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története. Pestj 1870. I. 169. **) Veresmarti előjö néhol Vörösmarti név alatt is. Ily nevü papi család a dunamelléki superintendentiában ma is virágzik. Azonban Veresmarti itt paposkodott atyafiait nem tudtam föltalálni az egyház 1760-ban megirt története foliánsain, melyeket a vörösmarti paplakon másoltam le. E szerint az itteni legrégibb papok: Aranyi, Nánási, Dadi, Áts stb.