Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-06 / 23. szám

szerint ez is csak fél próba. Itt az a kérdés: van e polgári akadály ? A kanászbojtár meghívandó, s magától tudandó meg, hogy vájjon ólt-e úrvacsorájával. Katholikusoknál, ha valaki egybekelése előtt meg nem gyónik, azt nem esketik össze, vagy ha halála előtt az utolsó kenetet fel nem veszi, elkárhozottnak állíttatik, a mi egyházunkban nem uralkodnak ilyen hitelvek, Ezek folytán azon kérdést vagyok bátor koczkáztatni, ha Tisztelendőséged a nem confirmáltatást házassági akadályul tekinti, s ezt az n—i szerzet arra használná ürügyül, hogy a kanászt katholikussá áttéritse, és ez áttérne, váljon ki lenne érte a felelős ?" Ezek után álltak már a kérdések — helyesen-e vagy helytelenül? azt más itéli meg, nem én — a csak ugy következett a 420. lap alján olvasható, s ezen szavakkal kezdődő mondat: Én a reform, egyházat stb. Hogy mennyiben van ezekre a 20-ik számban megjelent válaszszal megfelelve, s különösen, hogy az itt közölt esperesi levélre mennyiben alkalmazható a 646-dik lapon olvasható eme kifejezés: „Az írt passus célja az esperesi nyílt őszinteség folytán, mondhatom csak az volt, hogy —i —r vegye észre magát, miszerint az általa felhozott esetben a dimissió megtagadása nem gyökeredzik törvényben" — ezt nem vitatom, ítélje meg az olvasó közönség. Én csakis annyit mondok, hogy ama passus után: „a kanász bojtár meghívandó, s magától tudandó meg, hogy váljon élt-é úrvacsorájával" az y. által jelzett esperesi nyilt őszinteség folytán, kettős pontot, s az után egy más passust, nem pedig ami következik vártam volna. De mellőzve a kérdésekre y. által adott feleletek bolygatását, bár volna y. okadatolásához néhány szavam, minthogy e tárgy a megvitatás stadiumába lépett, s reménylem más is elmondandja még erre nézve véleményét, hogy e kérdés tisztáztassék, szabadjon nt. szerkesztő ur, s a tisztelt olvasó közönség engedelmével, y. felszólalásának pontjaira egyetmást elmondanom. Nem szólnék, ha y. csak a kérdésekre adott feleletekre terjeszkedet volna ki. A mit y. a diszes templomok, lelkószlakok, s uj iskolai épületek nem a kevélység, hanem a nép vallása, s egyháza iránti kegyeletes érzelme által emeltetéséről mond habár tart is az ember választ adni, nehogy y. mint most a lelkészek haragját, ez esetben meg a gyülekezeti tagok haragját zúdítsa fejemre; annyit mind ezek mellett is irok, hogy egy nép vallásos, ercskölcsi életének mérve nem mindig a diszes templom, a fényes külső. Őseink fa és sövényből készült templomokban is dicsérték az urat, s bizonyára y. is, mint más, azokban a díszes templomokban az ősök buzgóságára, azoknak egyháházuk iránti kegyeletes érzelmökre, mint fényes példákra nem egyszer hivatkozik hallgatói előtt. Valamint a tekintetben is, hogy a nép teljesítse felsőbb iskolái segélyezésére évenkint a maga kötelezettségét, hivatkozunk az ősök áldozatkészségére, s a mellett hogy az ősök buzgóságát hangoztatjuk, még pressiot is kell gyakorolnunk a siker elérése végett, egyik s másikra való tekintetből, oly határozat hozatalával, hogy se lelkész, se tanitó, addig nem változhatik előbbi állomásáról, se a gyülekezet addig uj hivatalnokát be nem viheti, mig gyülekezeti, s illetőleg közegyházi s iskolai tartozását nem törleszti; sőt van eset, hogy még szigorúbb utat s módot kell elővenni az e. megyének, mint gyűléseink jegyzőkönyvei bizonyítják. A mit y. az idézett passus végszavaiban, fejtegetéseinek koronájául mond, azt válaszolom : boldog y, ha lelkiismerete jó tanúbizonyság tételével elmondhatja magát illetőleg is : „nem ismerem el, hogy azért mert itt-ott létezik közönyösség — i—r szerint közülünk mindenkinek hangoztatni kellene a mea culpát." Meit ón, s hiszem, hogy sok más lelkésztársam is, kik ref. magyar anyaszentegyházunkat virágzónak szeretnők látni, virágzónak nem csak külről, de belőlről is, nem csak extensive, hanem intensive is, annyira legalább eljutottunk, hogy kezünket mellünkre téve azt a vallomást tegyük, amit „Szeremlei S. vallás, erkölcsi ós társadalmi élet Magyarországon" cimü a magyarországi protestáns egylet által kiadott müve 112-ik lapján mond : „be kell ismernünk, hogy bennünk lelkészekben is rejlik a baj oka, a minél fogva tanítói tisztünknek kellően meg nem felelhetünk, s körültünk a szellemi elvadulás megöregedett. Nem voltunk elég melegek a népiránt, melyet szemünk láttára leptek meg ós pusztítottak mindenféle nyomorúságok ; nem voltunk elég éberek őrállásainkon, sokszor aludtunk mikor vigyázni kellett volna, sokszor melléke3 ügyletek, s politikai izgalmak által jobban elfoglaltattunk, mintsem életünknek és hivatalunknak megszentelő ós javító hatása lehetett volna a hívekre ; nem tudtuk az önmegtagadásnak annyi jelét tanúsítani, a mennyit Krisztus tőlünk kivánt; magunk között sem voltunk oly egyesek, közös érdekeinkért oly lelkesültek, mint a szükséghez és a körülményekhez képest kellett volna lennünk;" ha már y. magát tökéletesnek tartja, minket is, kik az idéztem nyilatkozatot publikánusként magunkévá teszsziik, hogy azon változtassunk, elismer tán a tökéletességre törekvőknek. A mit y. az 1811-ki helytartósági rendeletre vonatkozólag mond, igaza lehet. De ha e distinctio áll, nem tudom mi alapon tette magáévá, s emelte határozattá az e. megye, a tanügyi bizottság általam hivatolt javaslatát 1863-ban. Az, ama határozat hozatalánál, aligha kijjebb nem terjesztette a recdelatet, a y. által jelzett distinctionál. Arra nézve meg, hogy a népiskolai élet mily szép lendületet nyert, megfelel ianügyi bizottmányi elnök ur maga az e. megyére beadott, s e lapok f. évi 16-ik számában is közzétett jelentésében, hol a többi közt, a valóban erélyes, s közigazgatási bírónak tercett T. Tallián szolgabíró úrról is elismeréssel szól. A confirmatio elhiszem, hogy megtartatott minden gyülekezetben. De szabadjon sajnos tapasztalatom után indítványoznom : hogy ne csak az kérdeztessék meg, hogy megtartatott-ó a cotfirmatio? hanem az is: confirmáltatotte-