Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-05-16 / 20. szám
ügyek, például: jogmegszoritási, teherviselési ügyek addig ne tárgy altassanak, mig az egyházmegyék, a kényes tárgyhoz, előzőleg hozzá nem szólnak. Mi részünktől, ez indítványt nem helyeseljük, a képviseleti rendszer elvével és szellemével megegyezőnek nem tartjuk. Hogy a képviseleti alapon tanácskozó egyházkerületi közgyűlés a fontos ügyek felett addig ne határozhasson, mig az egyházmegyék jóváhagyását előlegesen ki nem nyerheté, ezt mi sem az ügyek rendszeres menetelével, sem az egyházi közigazgatás s kormányzás gyakorlati elvei s kívánalmaival megegyeztetni nem tudjuk. Hogy az egyházmegyék tanácskozmányi eszmecsere utján gyülésileg minden fontos és kevésbé fontos ügyhöz hozzá szóljanak, véleményöket a felett szabadon és meggyőződésük szerint kijelentsék, azt igenis értjük; de hogy az egyházmegyék felsőbb képviselő-testületének, vagyis az egyházkerületnek tanácskozmányát meg is akaszthassák, s ez által az egész képviseleti rendszert illusoriussá tegyék, ezt nem értjük, nem is óhajtjuk. Az egyházkerületek és egyházmegyék, ha valami fontos indítványt akarnak tenni, küldjék meg az egyes egyházmegyéknek, hogy ezek javaslataikat, vagy ellenészrevételeiket, ha szükségesnek látják, a kerületre szintén megtehessék, ez az ügyek rendszeres menete fog lenni ; de hogy az egyházmegyék a képviseleti alapon álló kerületeket le is voksolhassák, ez ugyan furc?a, felfordult világ fogna lenni. Jól mondá a gyűlés egyik szónoka, hogy tisztázni kellene iramára jogköiöket, mert igy az örökös autonomiára való hivatkozás öl meg bennünket. No de ha a határozatképes convent létrejő, az efféle féltékenységek önkényt meg fognak szűnni, s mindenek ékesen és jó renddel fognak menni a mi egyházunkban. Határozat: A fontosabb ügyek, a superintendentiának egy még 1845-ben alkotott határozata szerint, az egyházmegyékkel addig közöltessenek előre, mig egyházi szervezetünk mostani alakja változást nem fog szenvedni. 3. Tárgyaltatott a lelkész-választási szabályjavaslat. Egyházmegyénk komoly, beható tárgyalás után a szabályjavaslat minden oly pontját elvetette, vagy lényegesen átalakította, mely a szabad választás elvével és szellemével ellenkezik, s mindaz egyházak szabadválasztási jogát illusoriussá tenné, mind az egyes lelkészek egyéni szabadságát, méltóságát lealázná. Például a javaslat a lelkészeket megfosztja az egyik egyházmegyéből a másikba költözhetés vagy választás jogától, s a jogot csak az egyházkerület tisztviselőinek engedi meg. Egyházmegyénk ezt elvetette ; azon megyőződésben levén, hogy ilyetén megszorítások, védvámvonalak felállításával híveinkben sem a megcsökkent hitbuzgóságot, sem az á'dozatokra képes egyházias szellemet feléleszteni s ébren tartani nem fogjuk ; sem a lelkészi pályát keresetté, vonzóvá és kényelmessé nem teendjük. Kezdjük meg már egyszer a gyökeres reformok munkáját, kezdjük meg egyháztársadalmi intézményeink rendszeres s a kor szellemével megegyező javítását. Rendezzük, javítsuk, emeljük a kor magaslatára a lelkészi s tani tői, tanári fizetéseket. Ez segít rajtunk, nem az, hogy most igy, máskor amúgy változtatjuk, módosítjuk lelkészválasztási rendszerünket. Tény, hogy a régi lelkészválasztási törvény határozottan jobb, szabadabbelvü, correctebb, életrevalóbb amostani javaslatnál,melynek szerkezetekorunk követelményeinek sziivonalától igen távol áll. Pereszlényi János, RÉGISÉGEK. I. Rákóczy György fejedelem levelezése Tolnai István sárospataki pappal. (Folytatás.) II. Az ur isten ő felsége minden üdvösséges jókkal áldja meg kegyelmedet. Értjük kegyelmednek minemű értelme legyen az unió felől, adja isten, menjen végben, de mi azt nem érjük, mert már Anglia is csak lobbanóvan (igy !) vagyon, az régi jó cantuvári püspököt degradálta az király, másnak, egy ingadó elméjűnek, adta, az jesuiták, armeníanusok magokat igen beférkezték, egyéb sok rosz dolgokon forognak már ott is, lehetetlen az is, meg ne ereszsze az ur istennek igaz ítéletét. Akarnánk ha Alvinczi uram eleget tenne ígéretének, melyet kegyelmed szorgalmazzon ; az praefectusnak megparancsoltuk, az ötszáz forintot egyszersmind adassa meg ; kegyelmed szépen jó módjával hordassa be az várban több könyveinkhez; mennyi könyvünk legyen kegyelmednél, értjük azt is, azokat elveszéstől nem féltjük. Az több dolgokról ezután resolvaljuk magunkat. Legyen az ur istennek áldott szent neve, mi békével s tűrhető állapottal vagyunk, követink is az portáról jó válaszszal jutának meg. Adja isten kegyelmetek felől is hallhassunk minden jót. Dátum Kőhalom, 9 martii, Ao 1654. G. Rakoci ma. Külcim : Reverendo Stepháno Tholnai Ecclesia* Sarospatakiens^s Concionatori primario, Fideli nobis dilecto. (A levél, a külcim kivételével, I. Rákóczi Gy. irása.) (Eredetije a m. k. kamarai levéltárban). Külföldi egyház és iskola. — Berlinben a képviselőház misodik olvasásban elfogadta a zárdák eltörlése iránt benyújtott törvényjavaslatot ; ugy siintén a Petri-féle törvényjavaslatot is, melyben az ó-katholikusoknak a katholikus egyházi vagyonhoz való jogosultsága megállapíttatik, elfogadtatott, pedig ez utóbbi törvényjavaslat 202 szavazattal 75 ellenében. Berlinből érkezett hírek szerint az összes kerületi hatóságok rendeletet kaptak, mely szerint katholikus papok számára kárpótlási gyűjtéseket rendezni, büntetés terhe alatt megtiltatik.