Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-09 / 19. szám

szabad gyakorlata csak bizonyos, recipiált keresztyén felekezeteknek engedtetett meg. De ma már, midőn a nemzetek az államot, egészen önálló, — saját jogi és erkölcsi elvein alapuló, legfelsőbb ethikai intézményüknek tekintik ; midőn a már ezen úgynevezett jogállamokban a törvényhozások s a kormányok bármely vallási elvektől függetlenül rendezik a polgári életet; és midőn másfelől a politikai jogokkal biró polgárok az egyéni szabadság alapján is megakadályozatlanul csatlakozhatnak a legkülönfélébb vallásokhoz: ma a dolgok ily állásában sem nem indokolható, sem fenn nem tartható azon állapot, melyben a vallás szabad gyakorlata csak bizonyos bevett vallásokra szorítkozzék. Hogy a magyar törvényhozás is az államot minden hitfelekezeti vagy vallási színezettől ment önálló intézményül akarja tekinteni: bizonyítja ezt azon ténye is, hogy a zsidókat, kik nem keresztyének, a politikai s polgiri jogok gyakorlására 1867-ben a keresztyénekkel egyenlőn jogosítottaknak nyilvánítá. Ámde ekkor mivel indokolhatjuk azt, hogy az öt bevett keresztyén felekezeten kivül lévő többi keresztyén felekezeteknek még nincs szabad vallásgyakorlat engedve? Mivel indokolható, hogy a zsidók politikailag a keresztyénekkel egyenjogúak, vallásilag pedig még ma is csak eltűrtek, s ugyszólva törvényen kivül állanak. Az 1848. XX t. cz.-ben a bevett hitfelekezetekre kimondott vallásszabadság és viszonosság tehát kiterjesztendő bármely vallásuakra nézve. Ez nem csupán azon elveknek logikai következése, melyekre a magyar állam ujabb institutiói helyeztettek : hanem a gyakorlati szükségnek is követelménye. — Ugyanis hazánkban már jelenleg több százezerre megy azok létszáma, kik magukat keresztyéneknek vallják, de a bevett vallásfelekezetek egyikéhez sem akarnak tartozni, s kik ennélfogva vallási — különösen egyházi — életükben vagy törvényeinken kivül s ezek által meg nem engedett állapotban vannak, vagy lelkiismeretükön elkövetett erőszakkal kénytelenek oly hitfelekezethez tartozni, melyhez őket hitük és vallási meggyőződésük nem csatolja. — Igaz, e tekintetben az élet annyira túlszárnyalta törvényeinket, hogy ma már, ha valaki törvényeink ellenere a keresztyén vallást elhagyja, vagy be nem vett hitfelekezethez csatlakozik, a polgári hatóságok nem kényszeritik a visszatérésre, s legfőbb azon méltánytalanságot követik el rajta, hogy továbbra is követelik az elhagyott egyház költségeihez járulni. Igaz, hogy ha nem is törvényesen, de tettleg körülbelül életbe lépett hazánkban legalább az egyéni teljes vallásszabadtág, a mennyiben a polgári hatóságok senkit sem háborgatnak vallásaért, bármit higyjen is. De másfelől a mellett, hogy a polgárok tettleg igy gyakorlott hitbeli szabadsága is jogilag nem biztosított, s inkább csak a hatóságok változható tetszésétől függ: a dolgok ezen állapota a törvények szükséges tekintélyének, az állami közrendnek és a közerkölcsiségnek érdekéből is káros. Hátrányos következései annyira! inkább érezhetők, mivel az anyakönyvek vezetése és a házasságok kötése a hitfelekezetek kezében van, és mivel nincs sem oly törvényünk, mely a gyülekezési és társulási jogot, sem oly törvényünk, mely az államnak a vallásfelekezetek iránt a kormány által gyakorlandó főfelügyeleti jogát szabályozuá, s ez által egyfelől az egyének vallási meggyőződésének szabadságára mástelől az állam biztonságára nyújtana garantiát. Igaz, hogy a zsidók is, bár a törvény e tekintetben semmi engedélyt nem ad nekik, tettleg ugy szólván korlátlan szabadsággal gyakorolhatják vallásukat. De másrészről a törvény hiánya miatt az állam felügyeleti joga sem gyakorolható irányukban kellőleg. Valóban, gyakorlati viszonyainkat tekintve, nem csupán az egyének teljesen jogosult lelkiismereti szabadságáért, hanem legalább is oly mérvben az állami rend biztonság, és valamennyi felekezet irányában gyakorlandó felügyelet érdekéből szükséges a vallás átalános szabadságát törvénynyel biztosítani s egyszersmind szabályozui. Ezen okoknál fogva s illetőleg ezen czélból foglalta össze a bizottság véleményes javaslatait egy a „valláss z a b a d s á g r ó 1* szóló törvényjavaslatban, melyet alatt mellékelve van szerencsénk a t. háznak benyújtani s tárgyalásra ajánlani. A bizottság ezen javaslatban foglalt intézkedések után a törvényhozás legközelebbi teendőjéül vélné a v é duri jogviszonyon (patrónus) alapuló szolgál mányoknak korszerű szabályozását. A társadalmi, jogi és birtokviszonyok jelen alakulásai s ugy a birtokosokra, mint az illető egyházakra ebből származó inconvenientiák mind sürgetősebben igénylik ezen ügy rendezését. — A bizottság utasította is egy albizottságát erre vonatkozó javaslatához az előmunkálatokat megtenni, azonban az országgyűlésen közbejött nagyfontosságú események és a tagoknak képviselői egyéb elfoglaltsága miatt, működése nem haladhatott annyira, hogy ezen ma már igen szövevényes tárgyban a t. háznak kész javaslatot terjeszthetne be még ezen országgyűlés alatt. Ezen három nagyfontosságú ügy rendezését véli a bizottság a törvényhozás e terén legsürgősebb teendőjeül. Hogy ezek tisztázása után az egyházak ós az állam közötti viszonyok szabályozására még mit és minő sorrendben kellene tenni, erre véleményt ma annyival kevésbé mondhatunk, mivel ez nagyrészben attól függ, hogy a fent kijelölt kérdéseket a törvényhozás minő irányban és minő mérvben adja meg. A. „vallásszabadságról* a bizottság által benyújtott törvényjavaslat alapelvei. Azon eszméket, melyek az egész törvényjavaslatnak minden részletein átvonuló alapelveiül szolgálnak, a következőkben foglalhatjuk össze: 1. Az állam minden polgára, illetőleg minden lakosa számára biztositassék a vallási meggyőződésnek és pedig bárminő vallási hitnek teljes szabadsága, ugy sziutéa hitének akként való külső kifejezhetése és gyakorolhatja, hogy ez által ne sértse más polgároknak törvény-39 ,