Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-09 / 19. szám

veszedelmes útra tereli, mely legegyenesebben elvezet a szellemi bankrotthoz? Pedig a prote>tantismus azou órábau szűnik meg a társadalomban tenykedő hatalom lenni, melyben a folyton haladó tudomány fáklyáját kezéből kiejti. S ezzel végre azokhoz értünk, kik e nyilatkozatot, mint becses trophaeumot világgá bocsátották. Ugyan mit reméltek Önök, tisztelt collegák! azzal elérhetni ? — Tán azt hitték, hogy ha a hivatalos tekintély aegise alá vonulnak, attól koldulnak menedéket, pártfogást, megszabadulnak a kötelezettség alól, hogy tudományos kérdésekre tudományos feleletet adjanak? Vagy azt várták, hogy ha az egyhízi közigazgatás terén jeleskedő férfiak szavukat a fen forgó kérdésben hallatják, mi azonnal arcra borulunk, és elhallgatunk ? Csalatkoztak uraim, nagyon csalatkoztak. Mi teljes tisztelettel viseltetünk azon férfiak iránt, kiket a hivők bizodalma egyházkonnáuyzói polcra emelt! de Önöknek tudniok kell, hogy a tu doniány birodalma nem esik az egyházi kormányzat illetékessége alá. Itt különbség nélkül mindnyájan egyformán közvitézek vagyunk, és annyit érünk egyenkint és összesen, amennyire az ész fegyverét az igazság szolgálatában érvényesíteni tudjuk. — Villogtassák Önök e fogyvert, győzzenek meg világos érvekkel arról, hogy mi, midőn a vallás terén is az ész ós tudomány szavára hallgatunk, hamis utón járunk, hogy Önök észfeletti theologiája kizárólagosságával, eretnekitésével a szellem természetéből és az Ur Jézus világos nyilatkozatiból van merítve, s mint ilyen az emberi nem boldogitására szolgál, és mi biztosítjuk, hogy térdet, fejet fogunk hajtani, nem a tekintélyek, hanem a kiderített igazság szava előtt. Mig Önök azt nem teszik, mi maradunk, amik voltunk, az ész és tudomány tisztelői minden téren, tartván magunkat Augustinus ím e szavaihoz: „Si manifeítae cartaeque rationi, velut S. Scripturarum objicitur auctoritas, non intelligit, qui hoc íacit: et non Scripturae sensum (ad queni penetrare non potuit) sed suum potius objicit veritati: nec id quod in ea, sed quod in seipso velut pro oa invenit. opponit (Ep. 7. ad Marcellinum). BALLAGI MÓR. Egy kis szóváltás a hívőkkel. (Folytatás.) l)e vannak Filó ur cikkében oly állitások s illetőleg vádak is, melyeket a modernek, bár ellenök irányozvák — nem akarnak megcáfolni, mert azokat igazakul tekintik. Ha p. o. F. ur azt mondja: „A modernek küzdenek, próbálkoznak. Komoly, őszinte szándékukat kétségbe nem vonom; ők igyekeznek a belső meghasonlás elenyésztetésén. De sem vallásos tudatukat megtagadni, sem azt a tudomáuynyal összhangzásba hozni nem bírják . . . Hiába ostromolják és ítélik el a prot. orhodoxiát, azt akár maiégbe röpíthetik : de azért azzal a dissonantia, melyet minden lépten-nyomon le'kökben éreznek, percig sem lesz megszüntetve. Az ész és tudomány kezdi rajtuk magát megbosszulni, mivelhogy vallásos öntudatukat, a hit birodalmából, az isteni tekintély határvonalai közül kihozták a tudás mezejére ... A modernek az orthodoxiát kárhoztatva kiáltozzák, hogy a vallás nincs öszhangzatban a tudománynyal . . . (Figy. 5 — 7. 1.)" Ha mondom F. ur ily vádakat hoz fel a modernek ellen, mi tagadás benne, hogy biz ezek jórészt igazak; ós a protestáns egylet, a midőn megalakult, épen azon egyik célt tűzte ki maga elé, hogy igyekezni fog a keresztyén vallást a mai kor tudományos mim ltségével összhangzatba hozni, mert bizony szerintünk a mai kor műveltjeinek keblében megvan azaz emlegetett dissonantia. De hát van ebben mit tagadni, avagy szégyenleni ? Egy kathol. papra nézve igenis van, az ő keblében nem szabad kételynek, dissonantiának lenni, ha vau is egy percre, azt kell, hogy a Confessio fidei Tridentiua, vagy a csalódhatlan pápa időnkinti encyclikái, syllabusd eloszlassák, különben anathema esto. De egy protestáns embernél bűnül rovandó az fel ?! Maga F. -ur is, mint egykor az egyháztörténelem tanára egész lelkesültséggel rajzolta tanítványai előtt, hogy Luther keblében miként keletkezett a zárda falai között „a belső meghasonlás," hogy az ész ós tudomány miként kezdte magát rajta megboszszulni, midőn vallásos öntudatát az akkori hit birodalmából, az isteni tekintély határvonalai közül kihozta a tudásmezejére; hogy a midőn Luther nem bírta sem vallásos tudatát megtagadni, sem azt a tudománynyal, s az evangyeliumon alapuló meg-38*