Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-01-10 / 2. szám
Micsoda különös mód, az élö embert lelke nélkül a természeten kívül t'entartani, hogy világos szemekkel legyen vak, hallással siket, érzéssel érzéketlen, ós tapasztalással tapasztalás nélkül való?! De nem is megboldogulásért helyeztették az Urat ostyába. Tudod, hogy a mely halandó istenedet n.agából egy morzsakenyérbe belé lehelheti és kezéhez tarthatja, nem sokkal kisebb szentség előtted mint teremtőd. Hogy piszszenj az ellen, a ki istenedet teremti ? Papi méltóságra és annak lelki despotságára tartozott a transsubstantiatío. De az emberek mindenben elvetemednek és ez ellen tagadást tettek. Sőt óh rettenetes eset, nevetnek, megvetnek !! De itt a misteiium tengeréből kievezvén a csudák tengerébe bocsátkozzunk, mivel a testi titok semmi. Jó volt az emberek fejét semmivel beültetni, hogy annál fogva higyék a valóságot, lássák a csudát. Mióta az emberi nemzet isteneivel tűnődik és az istenség is teremtéseivel, a csuda e földnek minden részit elboritotta, mihozzánk is eljutottak emlékezetbe, de látnunk a józan okosságnak napja többé őket nem engedi. Mióta az emberi értelemnek világa győzedelmeskedik felettök, azt mondják, nincs rájok szükség. Megérjük a szentek cson'jaival, melyek roihadatlanok, mint az elefánt csontok a patika előtt. Mi határozta hát meg a csudának erejét, természetét, valóságát, mig a szokásból ki nem ment és módi volt e világban ? Az ugy-e, ha tapasztalásodnak határai közt valamely dolog minden természeti tulajdonságaiban más dologgá változott? Valameddig szembetűnő változás nincs, csuda sincs. Ha csuda nincs, csuda által levő hit sem lehet. Mert kinek teszed csudái -dat, embereknek vagy isteneknek ? ugy-e embereknek, mivel az istenségnek nem szükség ? De hógy esmérjük csudáidat, ha nem látjuk, azaz : ha nincsenek. Ha az egeknek magasságáról, mennyei követségü angyalok szállnának alá e földre és azt kivánván megbizonyítani, felkiáltanának, hogy a bihari vagy belényesi havasok a kunságra fognak utazni, melyeknek parancsolnának, de csak nem mennének és helyben állauáuak ; ők ellenben ennek elhitelére kényszerítenének, hogy a Bihar havassa Kun hegyes alatt fekszik : azt felelném, hogy mivel a bércet régi helyén látom, csudát nem hiszek és azt sem, hogy angyali felségtek, kegyelmetek mennyei követek volnának. Hiába beszélt volna a csudatevő ur Lázárnak, ha senki sem látta volna, hogy halálából felkél éi jár, mert szent szavaira sem hitte volua a Lázár legszennyesebb konyhaszógálója is. Hasonlóul, ha a kánabeli lakadalomban borrá változott víz, a szájban viz-izét, e látásban viz-színét megtartotta volna, elhiszik vala-e természetnek bizonyságtételei ellen hogy bor ? Látod, hogy a Krisztus nem bátorkodott olyan testi misteriumot s csudát tenni, mint most egy szegény falusi plebanus, ki kenyeret magának eleget nem tud keresni, mégis istent teremt oda, a hol nincs, de tapasztalhatatlanul, melyre én is elégséges vagyok más is. Még egyszer neki verhette volna-e Mojzes is utazó zsidóit a veres tengernek, ha látták volna, hogy átaljában emelkednek temető habjai, melyek közt fenekre kell nékik szállani ? Ha tapasztalás nélkül való csudák lehetnek, én annyit teszek neked, amennyit akarsz. Ha nincs kenyered, egyél követ, semmi, ha a fogad kitörik is benne. Misteterium, hidd és megvan. Arról ugyan jót nem állok hogy a hasad megtérithesd és vallásod elfogadja. Mi melett kívánod hát mennyei rokon, hogy ha a követ kenyérnek mondod elhigyem, bár keménységében megmaradjon ? Ki tett ilyen csudát? Ha istened nem élt vele, sem tanítványi nem élhettek; mivel őket részegeknek és őrjült embereknek kiáltották volna : mi mellett kívánod te gyakorolni? Vagy talán ugy esik meg mint titok ? Hogy legyen az olyan látható, fogható test titok, mely minden természoti tulajdonságaiban előtted áll, változás nélkül? Titok, akar csuda mind egymásra dűl és az értelem világánál füstöt vet. A szüntelen való véres áldozatnak szükségéről. Engedj meg olvasó, kivált ha belső ember vagy, már itt most vallásodnak szivére kell bocsátkoznom és épen a papoló székben kell állanom, de a palástod még mindég rajtam van. Nem kerülhetem el, mert hivő keresztyénből beszélek hivő keresztyénhez, mely szerinte következendő okokokai ki nem hagyhatom, mivel egyenesen ide tartoznak. Lehet-e az istennek irgalmát, véghetetlen jóságát, oly szoros határok közé venni és a Krisztus egyszeri áldozattételét oly elégtelen kicsinységre hozni, hogy a jó és igaz embert, mindenhatóságában az örök kegyelem, halála után ne boldogíthassa, hacsak az atya isten engesztelhetetlen büutető igazságának, fia a Krisztus világ végéig szüntelen való véres áldozatjává nem tétetik ? Mi szükség volt születni, megfeszíttetni, ha mégis mindég töretni kell ? Mi végre van mondva, hogy elvégeztetett, consummatum est, ha sohase végződik, mindég tőretik teste és szüntelen foly az áldozatnak vére ? Ki engesztelt ? Ki engeszteltetett meg? Mikor oltja el az Ur megbusult haragjának mennykövét az áldozat a maga vérében ? Mikor győzedelmeskedett a pokolnak kapuin? Örökké feszíttessen, áldoztasson, törettessen, rágattasson? Ha a Krisztus isten fia volt, egyszeri áldozattétele elég volt, ha nem volt, egy millió áldozfatás sem tesz semmit. Inkább hinné r, hogy a Krisztus nem isten, mint istennek állítván f zt is hozzá higyem, hogy világvégéig szüntelen való véres áldozattá tétetett az embereknek szájokban, hogy az atya fiától örökké való áldozatot kiván, és meg nem szünhetik haragjával testét az emberi nemzet bűnéért emészteni, melynek ugy is csak egy parányi része van elválasztva. Az ekklézsia hatalmáról. De miért kell hát hinni a Krisztust a vacsorában, a mit sokáig nem hittek ? Azért, hogy a római udvar mondj a. Mert ha az ekklézsia nem parancsolta volna, azaz : a pápa nem hinném. De ha mondaná a pápa, hogy