Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-02 / 18. szám

ur : „Vallástalan a nép, és nem mi (t. i. lelkészek), oka ennek maga a nép és nem mi. Nincs miért hízelegnünk a népnek, mely ma már virágokat se tart érdemesnek hinteni a kereszt útjára, hanem korbácscsal üt, ha térdünk megcsuklik a kereszt alatt" (Evang. 74 1). Pedig ezt az a Dohos irja, kiről B. F. közvetlenül ezen idézett sorok után igy szól, s pedig szerintünk is helyesen : „az erasmusi él, a prudentiusi ér, magyar őszinteség ott ragyog a sorokban. Szívesen halljuk bármikor a tapasztalat emberétől stb." De hátha D. ur e soraiban a magyar őszinteség ragyog, hát Filó urnák ama fentebbi állításában, hogy a nép hite nincs megingatva, mi ragyog? Feleljen rá B. F. ur. A t. olvasó pedig im ítélje meg, hogy az evang. lap bírálatára mit adhat. Fi;ó azt mondja egy bizonyos dologról, hogy az fehér, Dobos, hogy az fekete, és Balogh. F. im az egyikről azt állítja, hogy a „történelemből, tapasztalatból, lélektanból" vett érvekkel harcol; a másiknál pedig a „magyar őszinteség ragyog, s a tapasztalat embere szól.u

A manó tudna itt kiokosodni. Épen igy nem szorul a mi cáfolatunkra F. urnák azon állítása, hogy a nazarenismus szaporodása lélektani összeköttetésbe hozható a modernismussal (Figy. 32). Ezt reménylem minden olvasónk belátja, hogy nem „az életből avagy tapasztalatból," hanem a csűrés- csavarásból vett érv. Hiszen antequam natus essem! Nálunk a protestáns egyletet s a modernismust még hírből sem ismerték a vásárhelyi s makói pusztákon, avagy a bácskai falvakban, a mikor a nazarenismus már megszületett, ós egyre szaporodott. És avagy a csak most porladozásnak indult azon tisztes ősöket, kik a vásárhelyi s makói ref. gyülekezetek élén állottak egészen a legújabb időkig, merészelné F. úr azzal vádolni, hogy ezeknek hitbeli ingadozása, s a modernismushoz való hajlatna támasztotta, s öregbítette volna ezen feleke • zetet. Isten mentsen ! Csak a modernek ellen akart egy „mégcáfolhatlan érvet" világgá bocsátani, de maga az evangy. lap is sietett ezt megcáfolni, hozván Czelder úrtól „A nazarénusokról" egy hosszabb s valóban komoly tartalmú cikket, melyben bővebben elbeszéltetik, hogy ezen felekezet keletkezése és szaporodása minek tulajdonitható, ennek orvoslása miként reménylhető; és ped g* elbeszéltetik úgy, hogy a vizes lepedőből sokkal nagyobb darab jut az orthodoxoknak, mint a moderneknek (1. Evang. 95 — 98 1.) De hiszen ezek m'nd apróságok! Filó ur a súlyt cikkében nem ezekre helyezte, hanem kitűzött két főcéljának egyike az volt, hogy visszavesse azon sokat emlegetett vádat, miszerint „a prot. orthodoxia a r. katholicismusnak szövetségese ós útegyengetője* (Evangy. 40). És e c Íját — mi tagadás benne — mindjárt cikke kezdetén elérte, mert hiszen ha a hazai orthodoxia a tudomány vívmányai, az emberi ész, s a lelki'smeretszabadsága felől oly elveket hirdet, minőket itt F. ur a cikkünk elején olvasható idézet szerint elmond, több volna mint balgatagság az ultramontanismus vádját emlegetni. Csakhogy fájdalom F. ur itt nem végzi be cikkét, s nem is végezheti, mert hiszen akkor ő is a leghatározottabb modernek közé látszatott volna felcsapni, pedig az ő rejtett céljainak legfőbbike az volt, hogy a modern irány helytelen, veszélyes voltát, annak káros hatását kimutas:

a, s hogy bebizonyítsa, miszerint azon szabad elvek, melyeket a periódus első felében ő is a magáéinak vall, a modernek lelkében kiegyenlíthetlen benső meghasonlást idéz elő, s hogy ezen elvek vallása folytán a modernek „oly térre léptek, hol vallásos öntudatukra nézve az ész és tudomány korlátlan hatalma csak rombolólag hathat. * Igy azután következik a „De*, és enuek folytán egy hosszú sora a szépen csengő körmondatoknak, a melyek mind arra valók, hogy lehetőleg észrevétlenül megtagadja az előbbi sorokban nyilvánított szabadelveket, és a végalkalmazásban oda lyukadjon ki, a hol — mint mult számunkban feltüntettük — teljesen elenyészik minden különbség az ő nézetei, és a „Religio"-nak a katholika egyházban fellelhető haladásielvről nyilvánított nézetei között. Következőleg ha B. F. úr látja is, de mi teljességgel nem látjuk megcáfolva azon vádat, hogy a hazai orthodoxia — bár nem száadékosan — szövetségese, útegyengetője az ultramontanismusnak. Igen ám, de azokat az e>ős érveket tessék a moderneknek megdönteni, mondja sok kegyes, melyeket F. ur nézete támogatására felhoz. Biz ezt a modernek alig képesek tenni, én legalább ne:it, már csak azért sem, mert azon érvek értelmébe sehogy sem vagyok képes behatolni. Igy szól ugyanis az egyik fő érv: „a hazai prot. orthodoxia . . . megadja a vallás körében is úgy az emberi észnek, mint a lelkiismeretszabadságnak a megillető jogot: de a kijelentés alapján ragaszkodik a biblia isteni 36*