Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-18 / 16. szám

eszmék mellé csatiakozottaknak akár numerusát, akár pondusát, ítélje meg maga, ha vájjon meglettüuk-e szégyenitve fentebb emiitett hitünkre n^zve. Megjegyezvén egyszersmind ezúttal, — mit máirégen akartunk s kel'ett volna tenni, — hogy arról a tiszántúli ref, papságról ne méltóztassanak ugy vélekedni, mint a mikópen a hozzánk érkező levelekből itólve, igen sokan vélekedni látszanak. Azért, hogy ezen e. kerületnek Debrecen képezi a központját, abból épen nem következik, hogy a Debrecenben nyilatkozó szellem az egész kerület uralkodó szelleme volna; s valamint a dunamelléki e. kerület lelkészei között nem ritkaság a reformeszmék határozott ellensége; ugy viszont bátran, s adatokra támaszkodva állithatjuk, hogy a tiszántúli papság egy nagy része, valamint a theologiai s egyházi irodalom s pedig ugy a kül-, mint a belföldi irodalom pártolásában inkább az első, mint az utolsó helyen áll hazai ref. papságunk között, ugy a modern eszmék befogadásában és pártolásában is nincs mit szégyelniök. Legfeljebb ha azt róvhatjuk fel egy némelyiknek hibául, hogy mint Nikodémus a nagy tanácsban ülő farizeusoktól való féltében csak éjjelenkint járt el az Ur tanításainak, az ódon vallásos eszméket s intézményeket felforgatással fenyegető krisztusi predikátióknak hallgatására; ugy ők is célszerűnek látják még egy ideig a szerkesztői fiók setétségét nevök eltakarására. De mint JN'ikodemus a Golgothán véghez vitt erőszak után nyíltan színt vallott az Ur mellett, úgy merem állítani, hogy a szabad eszmék mai bajnokai is ha afféle Heisler által sürgetett modern Golgothára — hivatal vesztési helyre— vitetnének, lelkesültebb és nyakasabb védelmezőkre alig találnának, mint azon egy-két hangadó u.n. hithős által országszerte oly rosz hírbe hozott tiszántúli . papságnál. Ily meggyőződésben élvén — mint mondánk — több, mint egy évtized óta, s ily tapasztalatokat szerezve a legközelebbi években is, fájdalmasan eset — mi tagadás benne, — midőn ezelőtt 4—5 évvel épen a magyar kalrinistaság ősfószkében, s a magyar kalvinista tudományosság ős várában indíttatott meg a modern eszmék elleni harc, és pedig épen egy oly férfiú által, ki még kevés évvel előbb — mint ezt Kovács Alb. ur oly meggyőzőleg kimutalá — egyik legerősebb s legkedveltebb harcosa volt a túlzást és káros rombolást ugyan kerülő, de azért a tudomány ujabb vívmányait készséggel felkaroló iránynak. De majd nem ugy fájt s szégyenitőleg fáj, midőn a jelen óv első heteiben tapasztalnunk kellett, hogy az őshirű Debrecenből egy másik oly irodalmi közlöny bocsáttatik világ elé, mely a helyett, hogy felfogta volna — a mint mi reménylők — hivatását, mert hiszen a moderátorok nem csak a phizíkai de a szellemi világban is nagyon jó szolgálatot tesznek a gyors haladást célzó társulatok szolgálatában, ós az ellenfél álláspontját, törekvését méltányló viták, ha mindjárt egy kis tűzzel folytattatnak is azok, — az eszmék tisztulására, nemesítésére nagyon sokat tesznek, — a helyett mondom, hogy e fontos s a mi körültnónyeink között épen nem felesleges hivatását felfogta volna, mesterén is messze túlmegy, és harcra kél oly fegyverekkel, melyeket egy tőlünk messzelakó, egészen más véralkatú, más kedélyű néptől kölcsönzött; fellép oly törekvéssel, hogy a magyar föld derült ege alatt felnövekedett szittya népet elvezérelje, mint valamely anti-Mózes az általa felbocsátott homályos köd kalauzolása mellett nem a szabadság földjére, de vissza a szolgaság házába, a lelket bilincsekre verő dogmák Egyptojaába; s fellép a magyar nemzet történelmében szokatlan türelmetlen-é^gel, kimondván, hogy csak eddig lehet menni, a meddig a debreceni tanárok mentek, ki tovább megy, az már felforgatója a vallásnak, megtagadja a reformatiónak (lásd. evangy. lap). Majd hirdeti, hogy mivel B. M. egykor azt nyilvánitá, hogy neki „nem kell olyan egyház/mely türelmetlen, mely a másként vélekedőt megégeti, mely az ész szavát elnémítja, tehát B. M. „nemcsak egyházunk tanától szakadt el teljes szívva! ós lélekkel, de magától egyházunktól is menekülni kíván" (1. evangy. 1.105.1.). Sőt még tovább megy; s nyilt arccal ki meri mondani, hogy ő „a moderneket jelen álláspontjokon tagadja a Krisztus egyháza tagjainak lenni ... ők (a modernek t. i.) kivül helyezvén el magokat a Krisztus egyházán, különösen a helv. hitvallás szerinti Krisztus egyházon, abban jogosan nem szavazhatnak" (1. evangy. 63. 1.) Es még ha akad is közöttük egy-egy irgalmas szivii samaritánus, annyit legalább ez is megkíván, hogy „lépjenek vissza a modernek az elhagyatt alapra* (1. Figyelm. 1875. 33. 1.) azaz, azt a csekélységet tegyék meg, hogy meggyőződésük gyanánt mást hirdessenek legalább a világ előtt, mint a mi felől valósággal meg vannak győződve. Ily beszédeket valóban fái hallanunk magyar