Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-11 / 15. szám

nyozzuk, hogy magunkat annak szellemébe beleélhessük, s életutunkat ahhoz szabhassuk. A bibliának nem pusztán az a rendeltetése, hogy tudvágyunkat kielégítse, vagy szépérzékünket gyönyörködtesse, hanem hogy lelkünket azon isteni igazságokkal táplálja, melyek az örökéletre vezetnek ; de a szent igének hatása mindég annál biztosabb, mentül jobban megközelítjük tolmácsolásunkban az egyszerűségében fenséges hangot, mely az eredetit oly utolérhetetlen széppé és oly erejűvé teszi, hogy mint a kételü fegyver, elhat a velők megoszlásáig és a tagoknak egybeköttetéseig. Midőn ez igazságokból kiindulva fordítási elveimet össze akartam állítani, nagy megelégedésemre szolgált, hogy amiket e tekintetben 32 évvel ezelőtt Székácscsal együtt az akkor munkába vett uj szövetség fordítására nézve felállítottunk, ma is helyt állónak találtam. Legyen azért szabad annak ide vonatkozó részét némi stylaris változtatásokkal most itt ismételnem. „A fordítás történik az eredeti szövegből folytonos tekintettel a létező Károli-féle fordításra, mint a melytől közel háromszázados megszokás miatt a nép nem egy könnyen volna elszoktatható. Megtartandónak ítéltük ennélfogva a régi fordításból: 1.) a szertartásokba átment és onnan az életbe átszivárgott szólamokat; 2.) a tulajdonnevek átiratási módját; 3.) a fejezetek elosztását ; 4.) megtartandónák hittük a régi fordítást a maga teljes épségében ott, hol az az eredetinek anyag- ós alakhű képmása, a nyelv :s olyan, hogy a nép szájából eddigelé ki nem esett." „Eltérni pedig Károli fordításától szükségesnek hittük, hol e buzgó lelkiatya kora szellemétől vezéreltetve a szent igét honi nyelvünkre ugy hívó átteendőnek, hogy hol az eredeti nem is oly világos, miszerint azt korlátolt eszünkkel minden kétséget kizárva felérjük, az a magyarban mégis olyan legyen, hogy semmi tétovának helyt ne engedjen ; ezt pedig rendszerint csak körülírás utján tudta elérni." „Ennek ellenében mi feladatunkul tűztük a szent igének olyan mását adni, melyben nem csak tartalma az eredetinek legyen híven visszaadva, hanem módja, szere is a szent beszédnek legyen, amennyire lehet, utánozva, — más szóval, hogy ne csak az anyag, hanem a sajátos alak is, amennyiben nyelvünk sajátsága megengedi, ugyanaz legyen az eredetivel. Azért is arra törekvénk, hogy az eredetinek valamint e^y részről ószerü egyszerűségét, ugy más részről talányos tömöttségét is visszatükröztethessük. Magától értetik, hogy ilynemű eljárás mellett a homályos és nehéz értelmű helyeknek a fordításban is csak olyanoknak kellett maradniok. Azonkívül hittani sarkalatok gyanánt szolgáló kitételeket, kiváltképen ha azok felett még hittani viták is folytak, ha máskép nem lehetett, még nyelvünk sajátságainak feláldozásával is szükségesnek véltük szószer int fordítani. Ha ki ily fordítás módot szépműben nem tudna is helyeselni, helyeselni fogja — ugy reméljük — jelen feladatunkban, hol a szent müvet anyagra és sajátos alakra lehetőségig hü másolatban birni fő lelki szükség." Azóta folytatott tanulmáuyaim, mig egyrészt a most itt közlött akkori nézeteimet megerősítették, másrészt különösen a régi magyar bibliafordítások mezején tett nyomozásaim sok olyat derítettek föl előttem, amiről akkor tudomásom épenséggel nem volt, igy többek közt azt is, hogy Károli bibliaforditásának uj testamentumi részében nemcsak, hogy a nyelvezet tisztább, szabatosabb és erőteljesebb, de az eredetihez hasonlithatlanul hívebb is, mint az ó testamentumban, miből aztán önként következik, hogy a későbbi fordító a kettőre egyformán nem építhet. Senki sem állithatja ugyan, hogy a jeles férfi az ó testamentumi könyvek magyarítására is nem a leglelkiismeretesebb gondot fordította volna ; az sem állitható, hogy tán az ó testamentum eredeti nyelvének kellő ismeretével nem biit, hanem az tagadhatatlan tény, hogy az ó testamentum fordításában sok helyt a lélekteljes szövegnek inkább tudákos latin commentatorát, mint a héber eredetit hisszük olvasni, s általában nem tulozunk, ha kimondjuk, hogy aki a bibliát csak Károlinak kötszókkal terhelt, terjengő mondatszerkezetű fordításából ismeri, annak ugyan a héber próza naiv szaggatottságáról, költői nyelvének pedig fenséges rövidségéről és részarányosságáról sejtelme sem lehet. Az ó testamentum uj magyaritója tehát, míg egyfelől Károli ódonszerü komoly nyelvezetét a bibliafordításra legalkalmasabbnak, legillőbbnek találja, másfelől a fordítási alakhüség ellen nagyot vótkezuék, ha a fentjelzett fogyatkozásokat tőle kitelhetőleg kerülni nem iparkodnék. Ezzel a régi fordítás általában jellemezve, és az uj fordító feladata nagyban legalább körvonalozva volna. Valameddig azonban Károli fordításának fogyatkozásai kimutatva nincsenek, nehéz volna akárkinek is magának a teendő javításokról tiszta fogalmat alkotni. Hogy tehát mind a két célt egyszerre megközelítsük, legjobbnak véltem ugy eljárni, hogy az adandó mutatványokban a Károli fordításával szembeállított uj fordítást valamely elismert jelességü, pl. a De Wette vagy Bunsen által javított Luther-féle, vagy a classicus angol fordítással hasonlíthassák össze. Gen. I., 9-19. Károli: 9. Azután monda az Isten : Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg (a Visoli kiadásban : hogy tetedgyék meg 21. sz. szintén : Ne tetegyék néked nehéznek) a száraz, és ugy lett. 10. A szárazt pedig nevezé Isten földnek : a vizeknek sokaságát tengernek: és látá Isten, hogy ez jó volna. Bcillagi : 9. És monda Isten: Gyűljenek egybe a vizek az ég alatt egy helyre, hogy lássák meg a száraz. És ugy lőn. 10. És nevezé Isten a szárazat földnek, a vizek gyüledékót pedig nevezé tengernek. És látá Isten, hogy ez jól van igy.