Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

hogy a kedves öreg le'.kész most hattyúdalát mondotta el: E felemésztő buzgalom feletti szorongásból, egy szinte lelkész rokona igy szól ott hozzá egykor: „Bátyám még akhaiedrába fog meghalni" — e szavakra mintha valamely delejes szikra villant volna meg a bádgyadt szemekben s igy felelt: „szép halál volna, szeretném." — Eszembe jutnak itt Petőfink ama vágyó jósszavai : „Ott essem el ón a harc mezején, ott folyjon ki vére szivemnek." Talán ez agg hü pásztor lelkét is e vágy égeté, s ily sóhaj szált fel szivéből: „Ott hunyjak el ón nyájam közepén s a végső imával szálljon fel lelkem Uramhoz" ! Halála előtt mintegy 3 héttel, nem birván többé a mind rohamosabban haladó végelgyengyüléssel küzdeni, ágyba feküdt, azonban egypár nap múlva felkelt, s mintha valami ünnepélyre készülne díszesen felöltöztette magát, ekkor behivatta segédét, s felkérte, hogy végrendeletét a mint tollába mondandja, irja le. — A megboldogultnak sajátlagos családja nem lévén, uinden vagyonát szeretett nővérének Somossy Zsuzsánnának — ki mint özvegy lelkésznő 25 évig viselte házának gondjait, csak 2 évvel elébb költözött végnyugalomra — gyermekei közt osztotta fel. Kedves egyházának, melynek javára már ezelőtt mintegy 12 évvel saját vagyonából egy jelenleg 300 köbölnél többre ütő takarékmagtárt alapított, hagyta papifizetésének ezerekre menő hátralékát. Temetése mart. 5-én tartatott, a város s vidéke minden rendű s felekezetű lakosainak közrészvéte közt. A paplak udvarán gyászimát mondott nt. Debreczeni Gábor f.-borsodi esperes; — a templomban, melynek közepére az elhunyt koporsóját, a gyászoló gyülekezet tisztes elöljárói zokogva vitték, tdő. Takaró József bábonyi lelkész tartott emlékbeszédet; a sírkertben pedig hová e.-kerületünk püspöke főtiszt, ős nagyságos Kun Bertalan s több notabilitások vezetése mellett beláthatatlan néptömeg kisérte ki, Vadászi Pál helybeli segédlelkész vett végbucsut mindnyájunk nevében az anya földnek átadott drága hamvaktól. Lengjen sírja felett béke, legyen emlékezetén áldás ! Sajó. Ha beregi egyházmegyénkben a cholera kedvezett papi testületünknek, ugylátszik a vidékünkön nagy mérvben uralgó tüdőlob-járvány kíméletlenül szedi áldozatát ; alig hangzik el az egyik gyászhír, már a másik nyomban követi! ! Jelenleg is egy véletlenül bekövetkezett halálesetet hozok tudomására a prot. lap olvasó közönségének; ugyanis Szernyei ref. lelkész Zágoni Albn Károly ur március hó 29'én húsvét hétfőjén elhunyt ; 65 éves életkora dacára, legtöbbnyire állandó egészségben, erővel s örök vidor kedélylyel folytatta lelkészi hivatalát, s ime e hosszú életet biztosítani látszó tulajdonok, az orvosi s -gély minden erejével társakozva sem állhattak ellent, hogy egy meghűlésből eredt pár napi súlyos betegség után a halál sötét angyalának prédájává s a rideg sir néma ,akosává ne legyen ! A mindenki által egyiránt szeretve tisztelt, a szó valódi értelmében papias jellegű derék lelkész, a bű férj, a jó apa, a kedves emberbarát, s a mit nem szabad felednem, a buzgó archaeolog, életrajzának adatait főbb vonásokban röviden egybefoglalom : Született a megboldogult agg pályatárs 1809-ben Szabolcs megye Tisza-Eszlár községben papi családból. Tanult Debrecenben, a hol is az akadémiai és theologiai tanfolyamot kitűnő sikerrel bevégezvén, kijött a beregi egyházmegyébe Váriba 3 éves tanítóságra, hanem mint segédlelkész Csonkapapiba, majd mint helyettes pap Barabásba rendeltetett, mig aztán rendes pappá lőn, s előbb Mátyusban, azután Kis-Lónyán, később 22 évig Izsnyótén, legközelebb pedig 14 évig Szernyén folytatta híveinek folytonos szeretete mellett lelkészi hivatalát. Mint iskolaj körlátogató ügybuzgalma s a tanítói kar iránt tanúsított vonzalma által is kitűnt. Önzetlen áldozatkészsége mellett tanúskodnak az izsnyótei és szernyei templomokban lévő orgonák, melyek az ő fáradhatlan buzgalma s közvetítése folytán állíttattak, s melyeket ő mint műértő, orgonistát az egyházközségek nem kaphatván, többnyire önmaga kezelt dicséretre méltó ügyességgel, ós nagy lelki Őrömmel. Elhunytát ismerőin kivül közelebbről szeretett neje Vekerdi Nagy Eszter és fiai: Zágoni A. Károly beregszászi tanár, Zágoni Á. Antal benei h. lelkész gyászolják. A temetési szertartást alólirott végezte Ámós VIII: 10. igék nyomán, az alig mult húsvét ünnepéből folyólag prédikálván, tiszttársa barkaszói lelkész Janka Gyula ur a szónaklat, búcsúztatás és siri beszédet szokott kenetteljes áhítattal teljesítvén. Buzgó papias eljárásinak lőn megható eredménye az is, hogy temetésére a környék minden rendű s rangú lakosa összesereglett ugy, hogy a zsúfolásig megtelt templom nem volt képes befogadni a gyásztisztességtevő gyülekezetet, hanem a templomon kivül is nagy számmal voltak, ez által igyekezvén leróvni elismerésök s tiszteletők önkéntes hálaadóját. A hazai és egyháztörténelem, valamint a nevelésügy terén kifejtett munkásságáért, az egyházmegye méltányos elismerése mellett meg is jutalmazta őt, habár a felajánlott egyháztörtónelmi örökbecsű művéhez mérten nagyon is csekély volt ez, de még is nem tehette az egyházmegye, hogy tehetségéhez képest, az oly sok utánjárás s fáradság, szünteleni buvárlat s tanulmányozásba került munka, ha csak némi részben is ne legyen díjazva ! A jutalmat, mit hü fáradozásaiért számára az élet teljesen meg nem adhatott, adja meg neki túl a siron a híven sáfárkodók fejedelme! Legyen emlékezete áldott! ! nyugalma csendes!!! Peterdi Károly, barabási ref. lelkész. Szerkesztői mondanivalók. Sz. G. urnák. Im igazoljuk, hogy nem mi valánk az ok, hanem a tér szűk volta. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. Balla&i Mór. Főmunkatárs: Farkas József. Nyomatott Deutsch testvérek (ifj. Deutsch Mór) könyv- és kőnyomdai műintézetében Budapesten.