Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

küldi) a megiirestilt egyházakat közzé tevő köröztetéseit; igaz: a püspöki archivum numerusaitszaporitja, a kezelése alatti pénzekről számol, a felmerülő s püspöki hatáskörbe tartozó hivatalos ügyeket pontosan ellátja, de semmi tettében (ám nézze meg bárki évi püspöki jelentéseit) egy szikráját el nem árulja a szellem, a tettvágy, az alkotás lüktetésének, hivatalnok, de nem főpásztor, nem munkása az Ur szőlőjének, nem kezdeményezője, keresztülvivője semmi nagynak, magasztosnak, nem hirdetője az Ur igéjének ! Nem akarok itt hosszasan mulatni a példányul felállítható példák idézésével, rámutatva egy Tőrök Pálra, ki mondhatni a semmiből teremtett egy teljes protestáns főtanodát, vagy egyházkerületünk számos ilyen lelkésze közül például a zágonira, ki egyszerű községében két 6 osztályos iskolát, szegények házát, olvasó-kört, cseléd-jutalmazó egyletet stb. tudott tisztán buzgósága által teremteni: meft lélek lakozik ő bennök, s ha kérdjük m. Jc. úrtól, hol a monumentum, mely Nagy Péter erdélyrészi ref püspök nyomait jelölendi ? rámutathat a fennebbi históriai tényekre egy folyton kicsinyes küzködésben élt püspökre, ki még csak nem is volt pap. A mentség, tudom, ez utóbbi tényre nézve, hogy ő akart kolozsvári pap maradni, de nem lehetett. Igaz is, nem is. Midőn püspökké megválasztatott: a kolozsvári egyház képviselő közgyűlésében megtétetett az indítvány, hogy mondassák ki a törvényszerint ugy is mindig Kolozsvártt lakó püspökre, hogy eo ipso kolozsvári első pap legyen. Az egyház kijelenté, hogy a mostani püspököt első papjául tisztelhetni kitüntetésnek veszi, de az egyház papválasztási jogáról örökre le nem mondhat. A mostani öltő rendelkezésére álló joggal készséggel szavaz Nagy Péterre s hiszi, hogy a majdan következő öltő ugyanezt teendi az akkori püspökkel, de annak az öltőnek ntm prejudikálhat. Az első papság ehez képest ajánltatott fel Nagy Péternek, de ő, mint mondá, csak azon esetben fogadhatná el, ha e papi szók kötelezőleg felajánltatnék püspöki utódainak részére is. Ezért nem pap a mi püspökünk, s nemcsak nem papja a mi kolozsvári egyházunknak, de még gyűléseiben sem vesz, az időtől fogva részt, holott pedig hivatalánál fogva főgondnoka. Ugyan mit gondozott benne P ! S ha még csak egy eklezsia ügyeiben nem kívánna részt venni, ám lássa, bokros elfoglaltatását fölhozhatja mentségül, de sajnos, egész egyházkerületünk legsajátabb életérdekét illető momentum is van, melynél politikája a kolozsvári egyházzal szemben követettnek szakasztott párja. Egyházkerületünk legjobbjainak törekvése már az 1830-as években mozgalmat indított meg főconsistoriumunk reorganisatioja iránt. Az ekkor az absolut kormánynyal szövetkezett reactionarius egyházi elemek által megbuktatott kezdemény jó sokáig pihent, mig 1868-ban zsinatunk tette meg az elejtett reorganisatio megindítása iránt az első lépést, ugy hogy néhány évi tervezgetés, véleményezés után az 1871. (s nem 1872, mint m. h. tévesen mondja) évi aprilisben tartott plénum consistoriura az uj szervezet megállapításához foghatott. Két tervezet feküdt előtte: a zsinaté és a íőconsistoriumó, nem felettébb lényegesen különbözve ugyan egymástól, de mégis némely pontjaiban aggodalmakat keltve itt is, ott is, az u. n. világi ós egyházi — mondják ellentétes — párt részéről. Compromissum jött tehát létre s kölcsönös megegyezéssel (némely dissonans hang könbevegyültével ugyan, de mikor hiányzóit ez, ily gyökeres reform-alkotások körűi ?) megállapittatott az addigi két (zsinat és plénum consistorium) kamarás rendszer helyett az egyetlen törvényhozó testület, „az eddig fennállott egyházi főtanács és köz-szentzsinat a képviselet alapján szervezett egyházkerületi közgyűlésben egyesittetnek, ezen egységes legfelsőbb egyházi testület hatásköréhez tartozik mindaz, mit eddig az egyházi főtanács és közzsinat együttesen vagy külön intéztek". (Szerv. törv. I) Lehetnek számos hibái s főként hiányai, de kezdetnek talán elég volt, s mindenesetre rendszeresítette az addig teljesen határozatlan legfőbb testületet (a főconsistorium tagja levén minden „patrónus" oly tág körülírással, hogy a nagy Wesselényit ama sarcasticus felkiáltásra ragadta egy izben: Szeretném tudni mi az a főconsistorium!). De igaz, maradjunk a tárgynál, nem szervezeti törvényünk bírálatát akarván itt adni, hanem különösen arra rámutatni, hogy a mi pásztorunk az egész codificáló tanácskozás alatt feltthőleg tartózkodó volt, ugy szólván részt sem vett a tárgyalásokban, midőn pedig a megállapított törvényszöveg a zsinathoz áttétetett, ott egészen sajátos állást foglalt vele szemben. A zsinat ugyanis, holott tagjai kivétel nélkül tagjai voltak a plénum consistoriumnak is, hivataluknál fogva, nagy ellenszenvet tanúsított az uj törvény iránt. Értekezletté alakult, melyen nem a püspök, hanem a gen. nótárius elnökölt, s az uj törvény erős kritika alá vétetett, s bár a főconsistorium 12 képviselőjének s néhány egyházi férfiúnak is, de legkivált az épen ott időző ft. Török Pál superintendens urnák lehetett tulajdonítani, hogy hatalmas argumentatiója által meggyőzte az értekezletet a felől, hogy ha a törvényt en bloc el nem fogadja, magának a szervezkedésnek állhatja hosszú időre útját. Az értekezlet tehát belenyugodott (a törvény fennidézett alapelve épen az ő javaslatából vétetvén át) a szöveg változatlan elfogadásába, azon reményben, hogy az összeülendő közgyűlés első ós föteendőjónek tekintendi a törvény revisióját. A zsinat nyilt ülésében megtétetett az indítvány s ily értelemben egyhangúlag is elfogadtatott a szervezeti törvény „minden szakaszában." És ekkor, az enunciatio után, felállott az elnöklő püspök és egy nagy szónoklatban kifejté, hogy ő a többség előtt meghajlik, de neki e törvényben semmi része, ő mossa kezeit s a következményekért a felelősséget el nem vállalja ! Nem ugy főtisztelendő püspök ur! Az egyházkerület főpásztorának minden lényeges alkotásban részének kell lennie ; kezeit csak Pilatusnak, de nem egy ref. püspöknek szabad mosnia, s a felelősség minden illetékes tényezőt, beszélt vagy hallgatott légyen, egyként sujt és terhel. Az erdélyi ref. püspöknek nem szabad egyháza alkotmányának átteremtésében közönyös nézőnek lennie ; meggyőződéséért meg kell harcolnia, s győzzőn vagy bukjék, mindegy ; de félreállnia nem szabad, nem lehet. A ki nincs mellettem, az ellenem van, s a gyávaság, kishitűség, kényelmeskedés párnájára mindenkinek le szabad feküdni, de a justus et tenax propositi vir, s annyival inkább a közhivatalnok, szembe kell hogy nézzen életpályája feladataival. A katonát, ki őrállomását akárminő körülmények közt elhagyja : fejbe lövik, s a protestáns püspöknek egyháza minden mozzanata oly őrállomás, melyet akármelyik párton, csak meggyőződéséhez hiven védelmeznie férfiúi, hivatali, keresztyéni kötelessége. — Krisztus nem állott félre, hanem elment a Golgotáig. Jól tudjuk mi s psychologiailag értjük is, hogy miért a püspök egyházunk ez életkérdésével szemben tanúsított konok tartózkodása. A szerv. törv. III. és IV. fejezete az egyházkerületi közgyűlés elnökét mindenesetre a világi főgondnokok közül jelöli ki. Valóban nem ki3 mértékben megalázó s minden más esetben menthetetlen egy határozmáuy. Mert igaz ugyan, hogy a korábbi (püspöki elnökletü) zsinat, és (világi elnökletü) főconsistorium egyesitőjére : az egyházkerületi kíizgyiilésre nézve lehetnek s vannak is némelyek, a kik a deaomia^tiofc a potiori, az elnökséget a