Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-04 / 14. szám

nokat az isteni tisztelet végeztével — iskolaiépületeink akkori miserabilis állapota miatt egyéb hely nem levén — a templomban benn marasztották, s akkor, az egész gyülekezet előtt, már előbb előadott magyarázatot apró kérdésekre szedve újra fejtegettók, azt, hogy a d. e. ós d. u. hallottakból mit tanultak megkérdezték, s ily módon a hit főigazságdit az erkölcsi parancsokat, a valláshoz s egyház hitelvei hez való ragaszkodást a lelkekbe benyomni igyekeztek. — Hanem meg is termette ez eljárás gyümölcsét, mert midőn az igy gondozott ifjak önállásra jutottak, ha vékonyan állottak is világi tudomány dolgában, de erősek voltak a hitben, ha baj volt; hordozta egyik a másik baját, s egy sziv lelkesíti vala őket. Most azonban hol állunk e részben ? hányadiunknak jut eszébe, hogy többet is kellene tán tennünk, mint az az egész gyülekezet előtt tartott kátémagyarázat; hogy jó volna a köz isteni tiszteleten előadottakat a növendékeknek egy a szószékitől különböző, a növendékek értelméhez alkalmazott előadás s magyarázattal felfoghatóvá tenni, hogy ne csak halljanak, de értsenek is. Azok a régi jó öregek továbbá nem fanyarogtak attól a munkától sem, hogy a confirmátiohoz magok tanították s készítették el a növendékeket. S mi volt az eredmény ? Az, hogy a növendék nem csak azt tudta elmondani, hogy keresztyén, hanem értette is mit tesz keresztyénnek, s mit tesz reform, keresztyénnek lenni. Azután, azok a régi jó öreg papok szerzették magoknak azt a fáradságot s alkalmatlanságot is, hogy a házasságra lépő ifjakat ós hajadonokat magok elé tanításra behivatták, s előttök a vallás lelkét, szellemét fejtegetvén, őket oda vezették, hogy ne a szolgálatnak, hanem a fiúságnak lelke lakozzék bennök, s a vallásos kötelességeket ne félelemből, hanem Istenhez való szeretetből teljesítsék. Itt amott megvannak még a jó szokások, vagy tán helyesebben mondom ugy, hogy ismét életbe léptettek. S habár ez nem ment is először minden akadály nélkül, ali? tellett néhány óv, ma már belátja ez intézkedés üdvös voltát a nép, s nem csak nem zúgolódik miatta, de sőt szereti. Az ifjúság valláses erkölcsi nevelését sürgeti az 1811-ben 15,840. sz. a. kiadott helytartósági rendelet is, ezen szavakban: „Azok kik papjoktól bizonyítványt nem tudnak előmutatni arról, hogy a vallástudománybau jártasak, s erkölcsökben rnegpróbálvák, sem az inasság alól fel ne szabadittassinak, sem házasságra lépni ne engedtesse ne k*. Az ifjúság vallásos erkölcsi nevelésének ügyét kívánta felkarolni azon egyházmegye is, melyben hivataloskodni szerencsém van, az által, hogy a lelkészeknek az ismétlő iskolákban a vallás tanítását kötelességükké tette; továbbá az által, hogy az 1863-ki aug. hóban tartott n—i gyűlésen ily végzést, illetőleg határozatot hozott. „Komoly intéssel utasíttatnak az egyházak, s ezek által a szülők, a szorgalmas iskoláztatásra, s az iskolakötelezettek pontos feladására annál is inkább, mivel az iskolakötelezettségüknek eleget nem tett, s igy a vallástudományban is még elég ismeretet nem szerzett gyermekek urasztalához mindaddig nem bocsáthatók, mig a 6 éves tanfolyam vallásra tartozó tanulmányait el nem végezik, — ebből önkéut folyván, hogy az ily urvacsorával neméi hetők, annak idejében a házassági esküt sem tehetik le.* Ugyanerre célzott az 1870. szept. gy. azon határozatával is melyben kiinondatik, „hogy a növendékeket a lelkész tartozik elkészíteni a confirmatióhoz . . . és a canonicü visatatio előtt mind az anyamind a leánygyülekezetben a lelkipásztor felelős a confirmátióról." Nemde helyes intézkedések ? Nem nagy becsüek-e általában, kivált az olyanokra célzólag, kik pusztán növekedve rendes egyéb tanítást nélkülözni voltak kénytelenek. Ámde mit használnak a legcélszerűbb intézkedések is, ha életbe nem léptetnek. S hogy állunk e tekintetben. Ama fentebb hivatolt helytartósági rendeletet ugy látszik legtöbben elévültnek tartják. A mi a magunk határozatát illeti, e részben meg ugy vagyunk (tisztelet a kivételeknek), hogy meghozzuk a szabályt, de nem azért, hogy életbe léptessük, hanem hogy ott figuráljon a gyűlési határozatok főkönyvében. Én a reform, egyházat a józan felvilágosodás, de nem az indifferentizmus egyházának tartom, s ha azt akarjuk, hogy a felvilágosodás minél szélesebb körben elterjedjen, a közöny szűnjék, ugy kissé több gondot kell fordítanunk egyházunk tagjai vallásos erkölcsi nevelésére, ugy nem csak a látszatért, hanem a lényegért is kell tennünk. Szabad legyen azon meggyőződésemet is tolmácsol-