Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-07 / 10. szám

ki az átköltözést sürgeti, annak elébb még ama nehéz kérdést kell megoldania, ha vájjon szabad-e az átköltöztetés Enyedről Kolozsvárra ? az enyedi tanodát mint morális személyt ketté vághatja-e az egyház? s ha ezt teszi, valyon nem lesz-e kénytelen oly jogi elvet declaralni, mely Rómába vezet ? valyon nem támadja-e meg, nem indit-e irtó háborút azon jogi köztudat ellen, mely legalább ma még népünkben él? és ép ez által, valyon nem gördit e gátakat ama fejlési folyam elé, mely népünkben, protestáns hiveinkben megindult, és miad a vallásos életnek, mind pedig a nevelés ügynek terén nagyobb meg nagyobb hullámokat vet? Ha az egyes egyházak vagyonának birtokosa nem maga az egyházközség, hanem az egyetemes egyház: valyon lehet-e akkor remélni, hogy az egyes egyházközségek önmegtagadással, véres verejtékkel templomot, iskolát épitsenek, áldozzanak? Hirdessék csak önök e piincipiumot, juttassák a népnek tudatára, s meglátják azonnal, mi lesz az eredmény ! Midőn az enyedi theol. seminariumot Kolozsvárra áttették, ugyanakkor ezen elv ülné diadalát: „Az egyes tanodák és egyházközségek vagyonának birtokosa nem maga az illető tanoda, vagy egyházközség, hanem az egyetemes egyház!" Ezen elv alapján jogukban fogna azután az is állani, hogy az enyedi tanoda birtoka jövedelmének egy részét egy Balázsfalvára épitendő református elemi iskolára, a másik részét ismét a szászvárosi, zilahi vagy nem tudom melyik iskola fenntartására forditsák. Ha ez nem communismus, akkor nem tudom, miféle fogalmat kötnek e szóhoz ? Ép ezért e tárgyban inkább szeretek skepticusnak látszani, mint könnyelműnek lenni! Sőt még azon esetben is, ha tisztán bebizonyítható volna, hogy Erdélyben minden egyházi vagyonnak birtokosa nem más, mint az egyetemes egyház, még akkor is ez elv ellen törnék lándzsát, mert a protestántismus szellemével megegyezőnek nem tartom. A protest. orthodoxiának megvan ugyan a maga hierarchiája, de az igazi protestáns szellem hierarchiát nem ösmer; ezen elv pedig, a mely az egyetemes egyházat akarja az egyes vagyonok birtokosának declarálni, semmi sem egyéb, mint az orthodoxiának, a hierarchiának, sőt kat.holicismusnak jelszava. A katholikus egyház birtokosa az egész földnek, mert fejők, a pápa, helytartója Jézusnak, Jézus pedig képviselője az Istennek! Iunen a római hierarchia! Ez eszme azonban teljesen realisált alakot soha sem ölthetett, az emberi természet ós az ezen természetből származó társadalmi viszonyok ily erőszaktételt meg nem tűrhettek; de ha a teljes megvalósítás nem is sikerült, annyi mégis el volt érve, hogy a római egyháznak ez eszme yi ági hatalmat biztosított. Az orthodoxia, a protestáns orthodoxia bilincsbe akarja verni a hitet, és ez által hierarchiát akasztani a nép nyakába. E bilincsbeverés, e papi uralom csak ugy biztositható, ha az egyes egyházaknak ezt kiálthatjuk : hinned kell a mit én tanítok, különben nem vagy protestáns, s elveszem tőled azt a vagyont, a melyet te adtál magadnak; nem hiszed a trinitas dogmáját, néni vagy protestáns: add át vagyonod! Én nem mondom, hogy azok, a kik most az egyetemes egyházat az egyes egyházi birtokok tulajdonosának akarják tekinteni, az orthodoxia uralmát igyekszenek biztosítani; csak azt vizsgálom, hová vezethet ez elv ? Azok, a kik Róma püspökét Péter utódának ösmerték el, nem gondoltak a 19-ik század csalatkozhatatlansági dogmájára; de amaz elismerés logicai szükségességgel vezetett ez észlázitó dogmához. Ügyeljünk tehát nehogy midőn egy elvet declarálunk, herostratusi dicsőséget szerezzünk magunknak. Ha valaki nekem bebizonyítja, hogy a túlsó oldal törekvéseiben nyilatkozó ezen elv üdvös; a fejlődő protestantismussal nem csak nem ellenkezik, sőt abból logicailag következik meghajlok ezen elv előtt még tán akkor is, ha történetileg bebizonyítani nem lehet: de a mig másként vagyok meggyőződve, addig legyen szabad másként is nyilatkoznom. A protestáns egyház dogmáiból sokat nem fogadok el — meglehet — magaménak, de van valami magasb a protestantismusban, mint e betűk, s ezt magaménak vallom, mert igaznak ösmerem ; nincs másként az egyház külszervezetét illetőleg is; fogalmaimon, eszméimen az egyházi jognak egyetlen betűjéért sem követek erőszakot el: oly elvet keresek itt is, a mely a haladást, a fejlést és egyesek szabadságát nem gátolja, sőt elésegiti ! Ez az oka, hogy dr Kolozsvári cikke iránt nem lehetek oly könnyelműen hiszékeny, sőt félek tőle, kételkedem annak igazsága felől. Azért örvendett tehát rusticus, hogy ezen nézeteimet nem mondtam volt el! íme,most körvonalozva itt állanak ! Tehát ha dr. Kolozsvári ur minden kételyt eloszlatva bebizonyította volna az átköltöztetés jogosultságát: még ez esetben sem érezhetjük magunk gyöngébbeknek, mint ő és hivei; mert ez esetben azt mondanók: bizonyítsa be egyszersmind azt is, hogy amaz elv, mely okoskodásának alapjául szolgál, fejlődő egyházi életünkre nézve nem veszélyes, nem észszerütlen, nem ellenkezik a valódi protestántismus szellemével. Különben kénytelenek vagyunk összes okoskodását csupán paragrafusokkal kacérkodásnak tekinteni. Ha ama követelménynek eleget tett és eleget tettek, akkor csupán a célszerűségi szempont az, melyből kiindulva a kérdés megoldandó lesz. Ekkor arra kell felelni csupán, ha valyon nyujt-e az átköltöztetés oly nagy előnyöket, melyek az átköltözésből támadó költségekkel és nehézségekkel felérjenek ? Ekként tehát a rusticus logicai formulájából a B kihűlt és csupán az A-val lesz dolgunk. (Lásd az Erd. pr. Közlöny mult évi 35-ik számát.) Hogy a célszerűségi szempontot ignorálni lehet, azt maga rusticus is elismeri, és keresi azon érvet, mely a Kolozsvár mellett kardoskodók malmára látszik hajtani a vizet. Ilyen érv például az, hogy a püspök Kolozsvártt lakik: ergo a seminariumot át kell tenni. Megvallom: sehogy sem tudom ezen érv súlyát átérezni. Maga rusticus sem látszik érezni, mert különben nem menekülne a frázisok ködhomályos világába, hanem engedné a tényeket beszélni a magok hódító meztelenségükben. Én nem tagadom, hogy a püspök megjelenése