Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-07 / 10. szám

tozásból származó azon hibától, melybe sok szüle esik. Engedd át gyermekedet, a mikor csak teheted, a tapasztalás iskolájának, s ezáltal meg fogod őt óvni a túlféltékeny felügyelet ama veszélyeitől, mely a természet szerint is engedékeny gyermekeknél üvegházi erényességet, az önálló természetüeknél pedig erkölcstelenségre vezető ellenszegülést idéz elő. Azon törekvés által, hogy gyermeked cselekvésére vonatkozólag a természetes következményt mindenütt igyekszel biztosítani, egyszersmind előnyösen íogod megzabolázni saját kedélyállapotodat is. Az erkölcsi nevelés azon módszere, melyet ez idő szerint sok, sőt tartunk tőle, hogy a legtöbb szüle követ, alig egyéb, mint hogy haragjuknak azon módon engednek kiömlést, melyet a legelső pillanat javasol. A fölpofozás, a durva megcibálás, a goromba szavak, melyekkel egynémely szüle gyermekét csekély vétségekért (miknek nagy része lényegileg tekintve nem is vétek) büntetni szokta, általában nem egyebek, mint saját féktelen szenvedélyének nyilvánuláeai, melyek sokkal inkább ama szenvedélyek kitöréseiből származnak, mint azon óhajtásból, hogy a hibázót helyes útra tereljék. De ha az ember, minden kihágási esetnél, visszatartja magát annak megfontolása végett, hogy mi is a természetes következmény, s hogy miként is lehet ezt a hibázóval helyesebben megértetni, egy kevés időt nyer arra, hogy az alatt magán uralkodhassék; s igy az első pillanatban fellobbant vakharag kevésbé heves ós valószinüleg nem oly könnyen félrevezethető érzelemmé csillapul le. Azonban érzéketlen eszközként se viseld magadat. Ne feledd, hogy gyermeked cselekvésére vonatkozó azon természetes visszahatás mellett, mely a dolgok természetes rendénél fogva gyermekedre bekövetkezik, a te helyeslésed vagy nem helyeslésed nyilvánitása szintén természetes visszahatás, és pedig egy azon eszközök közül, melyek gyermeked vezérletére rendeltetvék. A tévedés, melyet ostorozunk abban áll, hogy a természet által rendelt büntetés-mód helyett, a szülői visszatetszés, s az ez által kigondolt mesterséges visszatorlási mód alkalmaztitik. De midőn azt mondjuk, hogy az ne alkalmaztassák, távolról sem állítjuk, hogy egy vagy más alakban, mintegy kíséretként igénybe ne vétessék. Bár az alárendelt másodrangú biintetésnemnek nem szabad a fölérendelt elsőrangú helyét bitorolni, mindamellett az előbbi ez utóbbit—mérsékelten alkalmazva — kiegészítheti. Oly mérvű szomorkodást, vagy boszankodást, a minőt magadban érzesz, szóval vagy arckifejezés által ki kell nyilvánítanod ; de természetesen csak akkor, ha itélő tehetséged azt előbb helyben hagyta A benned támadt érzelem minősége és mekkorasága, természetesen saját jellemedtől fog függni ; s ennélfogva hasztalan lenne azt mondanunk, hogy az ilyen vagy amolyan legyen. Mindazonáltal igyekezhetel érzelmedet oda módosítani, a minőnek szerinted lenni kell; azonban óvakodjál a két szélsőségtől : egyfelől roszalás- nyilvánításodnak erejét, más felől tartamát tekintve is. Egyfelől kerüld ama túl lanyha fölindulást, mely jelenleg annyira közönséges az anyáknál kik korholnak és megbocsátnak csaknem ugyanazon szempillantás alatt. Másfelől ok nélkül ne mutass huzamosan elidegenültséget tanúsító érzelmeket; nehogy azt gyermeked előtt megszokottá tevén, ez a te barátságodat semmibe se vegye, s igy reája való befolyásodat elveszítsd. A gyermeked cselekvése által benned előidézett visszahatást, a mennyire csak lehet, olyannak kell feltüntetned, amint az egy — a te fölfogásod szerint tökéletes és példányszerü — szülőben származhatik. A parancsolgatásokkal légy takarékos. Csupán akkor parancsolj, ha már más segédeszköz nem alkalmazható, Yagy épen nem elég sikeres. „A gyakori parancsokban" — mondja Richter (Jean Paul Richter Levana 62. §.) „inkább a szüle, mint a gyermek előnye tartatik szem előtt. Miként a kezdetleges társadalmakban a törvényszegést nem annyira azért büntetik, mert az magában véve rosz, hanem sokkal inkább azért, mert az által a király tekintélye ellen van tiszteletlenség elkövetve, s mintegy lázadás van ellene indítva ; épen ugy számos családban is, a hibázóra mért büntetést nem annyira a hiba helyrehozása végett, mint sokkal inkább az engedetlenség feletti harag miatt alkalmazzák." Figyeld csak meg a közönséges szólásmódokat: „Hogy merészelsz engedetlen lenni irántam ?" „Mondtam fiam ! meg mutatom, hogy azt meg fogod cselekedni." „Mindjárt megtanítlak, ki az ur a háznál" stb. és azután vedd fontolóra a kifejezési modort, ennek hangját és szavait. Ezekben sokkal inkább szemedbe tűnik a leigázás szándéka, mint a gyermek jólléte feletti töprengés. Ezen lélekállapot azon percben keveset különbözik az oly zsarnok lelkületétől, ki valamely fellázadt alattvalót megfenyíteni igyekszik. A helyes érzelmű szüle azonban, mint valami emberszerető törvényhozó, nem a kényszerítésben leli örömét, hanem abban, ha a kényszer alól valakit felszabadithat. ő a törvényt mindazon alkalmakkor mellőzni fogja, a mikor csak valami más, sikerrel alkalmazható módot talál a magaviselet szabályozására ; ós sajnálkozni fog rajta, hogy ha kényszerű szükségből a törvényhez kell folyamodnia. Mint Richter (Levana 62. §.) megjegyzi1 „a mit a politikában legjobb szabálynak tartanak t. i. sokat nem kor mányozgatni, a nevelésre is áll." Ezen vezérelvhez való önkéntes alkalmazkodás folytán, azon szülék, kiknek uralkodási vágya a szigorú kötelességérzet által visszatartaíik, arra fognak törekedni, hogy gyermekeik, a mennyire csak lehetséges, maguk kormányozzák magukat, s erőszakos bánásmódhoz csak mint kisegítő eszközhöz folyamodnak. (Vége következik.)