Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-14 / 7. szám

Nem veszi észre, hogy Fiiónak amaz egész dolgozata sima frázisaival és merő ráfogásokra ópitett incriminiatióival legfényesebben igazolja vádunkat, midőn a sok beszéd után utoljára is azzal a felszólítással fordul hozzánk, hogy lépjünk vissza a XVI. század alapjára. Akár csak a római pápát hallanók, ki az utolsó zsinat befejezése után az ellenzéki püspökökhez körülbelől igy szólhatott: Ti félévig váltig bizonyítgattátok ellenem,, hogy a pápa infallibilitása sem elméletileg a vallás természetéből, sem történelmileg az egyházi traditióból nem igazolható, s igy az, legbensőbb meggyőződéstek szerint a keresztyéa hittel ellenkező tan ; de miután már határozat történt és Kóma locuta est, meg kell változtatni meggyőződésteket, s amit tegnap még feketének láttatok, azt ma okvetlen fehérnek kell tartanotok. A pápa a maga hitrendszere értelmében helyesen szólott, ha ugy szólott, a püspökök meg helyesen cselekedtek, hogy szavának eugedve meghajoltak, miután ott az egyház szabja meg, mi ah endő. De mit szóljunk prot. ember hasonló beszédéh z, mikor oly embereket, kik a reformatio által megindított ós negyedfél századon át folytatott szellemi munka eredményeit egyházuk javára érvényesíteni akarják, fels ólitja, hogy tagadják meg, amit a tudomány meggyőződésükké érlelt, ós térjenek oly alapra, melyet csak ugy birnak védelmezni, hogy az ész Ítélete alól elvonják ? Hát avítt ruha az a tudományos meggyőződés, melyet kényünk kedvünk szerint, amikor akarjuk, akkor vetjük le ? És mi késztethetne bennünket e lelkiismeret elleni bűn elkövetésére ? Ha a sz. irás hitünknek élő forrása, amit mi is teljes szívből vallunk, mi adhatta a XVI. századbeli embereknek azt a természetfeletti illuminatiót, hogy ők ábrándos bibliatudományi alapon jobban tudják a sz. Írásból az örök igazságot meriteni, mint minden utánok következő századok előhaladt exegetikai ismeretek alapján ? Megengedem, hogy Filót a jelzett felszólításra az egyház békés fejlósének óhajtása vezette. De hát minket kellett-e akkor a béke megóvására szólítani ? Mivel zavarjuk mi a bókét ? Mondtuk-e mi valaha Önöknek: Minthogy az Önök észfelettiségei nem áll ák ki a mai előhaladt tudomány ós lelkiismeret előtt a próbát, tehát ki Önökkel az egyházból, amint Önök részéről nekünk annyiszor mondatot , csak azért, mert vallásos nézeteink nem Önöknek az észfelettiekre irányult észjárása szerint alakultak ? S még is Ön, kartárs, pláne odáig megy, hogy rámutatva a franciaországi nézettársai által elkövetett bűnökre *) felszólítja magyar egyházunk őrállóit: „vigyázzanak, hogy édes magyar hazánkban is a magyar illuminált atyafiak (ezek mi volnánk) hasonló válságot ne készítsenek elő." — Szép Öntől, hogy oly igen félti hazcii egyházunkat azoktól az illuminált atyafiaktól, kiknek francia nézettársaik elég vakmerők mukkanni, mikor a jezsuita kormányközegekkel megsemmisítésükre szövetkezett orthodoxok fojtogatják annyira, hogy ha valamely egyházban 999 tag modern irányú papot akar, ós egyetlen egy tag a régi Credo mellett áll, ujabb miniszteri rendelet szerint templom, paplak ós minden egyházi vagyonnal azon egy tag rendelkezik, a 999 pedig maga lássa, hogy élhet meg. Kétségkívül gyászos, igen gyászos, ami a franc'aországi prot. egyház kebelében ma történik; de teljes meggyőződésem, hogy az a lelkiismereti szabadság ügyének, s közvetve a mi ügyünknek csak javára lesz, mert aki még be nem látta azt, hogy a mai u. n. • orthodoxia semmi egyéb, mint a protestáns szellemnek olyatén torzképe mely a katholicismus nagyszerű szervezetében fekvő előnyei nélkül, annak minden hibáit magában egyesíti, mondom, ki azt még be nem látta, annak a franciaországi mostani orthodox üzelmek okvetlen ki fogják nyitni a szemét. Önöknek is csak ezt mondom: folytassák irányunkban megkezdett irodalmi csatározásukat. A magyar józan ész előtt ügyünk mellett mi jobb propagandát nem óhajthatunk soha, mint amelyet Önök észtagadó Írásai nekünk csinálnak. BALLAG! MÓR. *) L lapunk 5. számában „A hugonotta egyház" című cikket.