Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-02-01 / 5. szám
Henczély Istv. lelkész ur az u j c s a n á 1 o s i evang. egyház részéről ó-évi perselypénz 2 frt., maga részéről 50 kr=2 frt. 50 kr. Gyalokay József leik. ur a b o k o d i ref. Egyház részéről 5 írt, e következő figyelmet érdemlő sorok kíséretében : Nagytiszteletü szerkesztő úr! A mélyen tisztelt pesti árvaházi bizottmánynak a mult év utolján egyéb gyülekezetek között a mi gyülekezetünkhöz is intézett segélyezésre való felhívását gyülekezetünk tisztelettel fogadván, az árv^k ügyét szeretettel felkarolá, s Krisztus urunk amaz emberszeretetet lehelő szavának hódolva „a ki az én kicsinyeimnek gondját felveszi: az énnekem veszi fel gondomat" akként intézkedett, hogy jövendőre gyülekezetünkben minden újév első napján az adakozás tárgya a pesti protestáns árvaház leend. Ez iutézkedését már ez évben valósítva, ezennel tisztelettel küld az árvák részére 5 frtot, mint gyülekezetünknek az újév első napján a pesti prot. árvaház növendékei számára gyűlt szeretetadományát. Fogadja nagytiszteletü ur mint a nevezett intézet érdemteljes elnöke szívesen e csekély összeget, mint gyülekezetünk munkás szeretetének a jelenlegi mostoha időkhöz mórt szerény nyilatkozatát. Gy. J. Páli Lajos leik. ur a szomódi ref. egyház részéről 7 fr. 10 kr., mely összeghez adakoztak: Pap Ferencz 20 kr., Ballabás István 3 kr., Major József 5 kr., Pete Jánosné 10 kr., Tuszi János 6 kr., Horvát Gergely 8 kr., Horvát Sándor 10 kr., Vajas János 20 kr., Csordás József 10 kr., Kaszab István 4 kr., Kalácska Pálné 6 kr., Kalácska Sándor 4 kr., Horváth Sámuelné 10 kr., Kovács András 10 kr., f. m. Erdéli József 5 kr., Kovács János 5 kr., Kis János 5 kr., ifj. Erdéli János 5 kr., Kalácska András 20 kr., Kalácska István 4 kr., Erdéli Sándor 10 kr., Becsei István 10 kr., Lajos József 10 kr., Erdéli József 10 kr., Mocsi Sándor 20 kr., neje sáütén 20 kr., Mocsi Istvány 20 kr., Kecskeméti Istvánné 20 kr. Erdéli István 10 kr., Horvát János 10 kr., Seres Istvánná 10 kr.,h. Vajas Ferenc 9 kr., Riskó István 10 kr., Tóth György 3 kr., Deli János 2 kr., Kalácska P. János 4 kr., Deli Ferencz 10 kr., Mocsári Ferenczná 10 kr., Maller Pál 7 kr., Kalácska József 10 kr., Fodor Lajos 20 kr., Laczi Pálné 8 kr., Sz. Kalácska János 10 kr., Sebestyén József 5 kr., Ballabás Ferencz 10 kr., Barsi István 10 kr., ör. Ballabás Ferencz 10 kr., Tóth András 10 kr., Mocsári József 10 kr. d. Kalácska János 20 kr., Pulai Jánosno 10 kr„ Mocsi Ferencz 10 kr., Lajos András 10 kr., Süveg Pál 10 kr., Seres Istvánná 10 kr., Pap Andrásné 4 kr., Tót Jánosné 8 kr., Marcsa Jánosné 10 kr., Páli Lajos lelkész 50 kr., leikés? né 50 kr., Szabó Mihály tanitó 40 kr. Összesen 7 frt. 10 kr. A Franklin-társulat bizományában épen most megjelent és minden könyvárusnál kapható: Dcr íingarische Protestanten-Verein, seine Entstehung und seine Wirksamkeit. 2 2 8-rét, 82 lap. Ára 60 kr. Épen most jelent meg kiadásomban: Protestáns halotti búcsúztatók. Népiskolai tanítók használatára Irta. Marikovszky Gábor. Második füzet. Ára 80 kr., postán bérmentve küldve, a pénz előleges beküldése mellett 85 kr. Ajánlom ezen füzetet, mely szerző által még kevéssel halála előtt rendeztetett saftó alá, a tanitó urak szives figyelmébe, — A könyv használhatóságáról legjobban tanúskodik azon körülmény, hogy az első füzet néhány óv alatt három kiadást ért, oly eredmény, a milyent egyházi irodalmunkban eddig még egy munka se mutathat föl. Az első füzet ára szintén 80 kr., a két füzet egy kötetben 1 frt. 50 kr. 3—3 Budapest, 1874. január 10. PETRIK GÉZA könyvkereskedése. Felelős szeikesztő ós kiadó-tulajdonos : Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Farkas József. Nyomatott Deutsch testvérek (iíj. Deutsch Mór) könyv- és kőnyomdai müintézetében Pesten.