Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-12-13 / 50. szám

nak tanultabbjai kerülik a templomot, mint ördög a tömjénfüstöt. Az ifjakat pedig a vallás szózatára hallgató emberekké inkább fogja képezni egy olyan tanár, aki a vallásnak, mint tauszaknak egész lélekkel ól, semmint aki azt egyéb tanszaka mellett mellékesnek tekinti. Pedig az ujabb időben ugy kezd tekintetni felsőbb iskoláinkban a vallástanítás s ami a l^gszo moritóbb a dologban, hogy nem is aunyira a tanárok, ámbár ha szaktudományra hivattak, mint hivattak ujabb időben rendesen, tehát ezek is, de még inkább maga a felekezet által. Avagy midőn a felekezet, mert az osztály-rendszert lassanként föladjuk, lehetőleg minden egyes szakra hí férfiakat, de vallásira nem, nem mellékesként bánik-e ezzel ? Mert a szakemberek azután testtol lólekkel szakjuknak élnek, csak a vallástudománynak, mint tanszaknak nem ól egyik sem. Amennyiben pedig a szaktudomány, főkép ha Írásbeli dolgozatok javításával jár, fáradságosabb, mint az ezektől ment vallástan tanítása, alig akad tanár, ki szívesen ne venné, ha órahalmaza közé egy-két vallástani is téved, a melyen megpihenhet egykevóssé. És igy szétdarabolják a vallástudomány tanítását, mint zsidók a Krisztus köpönyegét. S ha igaz, hogy nyelvészt csak nyelvész, történészt csak történész nevelhet, a vallás tauitásának ilyen kezelése nem lehet üdvös a vallás tanítására. *) Másként állt a dolog előbb. Mióta azonban a theologus nem tanár, a tanár se igen theologus többé. Yannak ós még inkább lehetnek tanáraink ezután, a kik theologiát, mely a vallás tanítására ugy képesít, mint a tanárképezde vagy az egyetem valamely szaktudományra, soha nem hallgattak. Lehetnek tanáraink, akik képzettségüket nem is a mi kópezdóinkben nyerték, amelyek nincsenek, de a jobb esetben az egyetemen, ahol mindenre tanítanak, csak a vallástudományra nem. Az ilyenek azután, mig minden más tárgyat egyetemi képzettség, addig ha véletlenül tanítaniok kell a vallást, csak is a gymnasiumban nyert képzettség nyomán tanítják. S ha tanítják, bátran ismételhetem, hogy a tudományos pályára készülő ifjaknak a vallásban neveltetésökről nem gondoskodunk kellőleg, nem ugy mint más tudományban való neveltetésükről szakférfiak által. És ezt teszi vallásfelekezet; mely vallásfekezeti érdekből gymnasiumokat tart fenn. Ennek káros következménye azután az is, hogy míg tanirodalmunk minden irányban gyarapszik, a vallási az, melyben legszegényebbül állunk. Mert számra nézve talán még itt is megvolnánk valahogy ? de egy-két jelesebb mű kivételével, a csekély száminál sem vetekedhetik a minőség. Ezen is fog azonban lendíteni kerületi intézkedés nélkül is a dunamelléki reform, egyházkerület által célba vett vallástani tanszak csoportosítás, illetőleg vallástaoári tanszókek állítása a gymnasiumokban. Kettős az ok, amiért a nevezett egyházkerület által közzé tett és majdan megvalósítandó eszmének örvendhetünk. Nekem azonban van még egy harmadik ok om és ez az, hogy ez eszme nemcsak lelkemben élt, de előkelő befolyásos férfiakkal szemben általam évek előtt több izben kifejezve lett, de még akkor, mert Nazarethből jött, nem hallgatott rá senki, ma egy tekintélyes egyházkerület irta zászlójára megvalósítását. Adja isten, hogy az közös protestáns egyházunk javára minél szélesebb körben megvalósíttassák ! Cegléd, 1874. nov. 30. Török József, ev. lelkész, *) Örömmel olvastuk a napokban, hogy Debreczenben, a városi reáliskolában és a gymnásiumban egy ugyanazon egyén bízatott meg a vallástanitással, azon felismerhető indokból, hogy igy a vallástanítás ügye mindkét intézetnól szak ember kezében legyen. • Szerk. Baranyáról Baranyából! E lapok tisztelt olvasói ez év folyamában an ny közleményt olvashattak a baranyai egyházi viszonyokról, a mennyit máskor éveken keresztül nem. Az egyházi igazgatás árnyoldalai, az egyházi hatóságok tehetetlensége, a nép romlottsága oly hajmeresztő színben lőnek feltüntetve, hogy e két egyházmegyével ismeretlen egyén az itt működő lelkészeket valóságos martyroknak fogja tartani; s vagy hálát fog adni az istennek, hogy ő nincs oly helyzetben, mint ezek közöl egy, vagy résztvevő szive ily érzékeny felkiáltásban tör ki: ón istenem! hát adjunk derest és kalodát azoknak a baranyai papoknak ! De minden tréfát félre téve, nekem nagyon fájt az, hogy ennek a sokat gyalázott és vádolt baranyai népnek védelmére egy szó sem emelkedett eddig épen az érdeklettek köréből. Épen azért engedtessék meg nekem is, ki szintén Baranyában lakom s egyházi viszonyainkat ugy a hogy ismerem, a már elmondottak melló, kissé gyöngédebben emlékeznem meg egyházi életünk viszonyairól. Legelsőbben is kijelentem, hogy engem e sorok írására azon, más különben érdekesen megirt cikk indított, mit N. I. tisztelt barátom e lapok 46. és 47-ik számában 109*