Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-02-01 / 5. szám

getni kezdvén, javaslatot nyújtott be a kamrának a fakultatív polgári házasság behozatala iránt, de meg ekkor is hajótörést szenvedett törekvése. E futólagos történeti áttekintéssel eljutottunk a legközelebb történtekhez, midőn a porosz kormány szükségesnek látta a kötelező polgári házasság behozatala ügyében nyújtani be javaslatát. E lépése indokát azon heves összeütközésben kell keresnünk, mely az öntudatra ébredt állam és a katholika egyház túlkapásai között természetszerűleg fejlett ki. A porosz egyházi törvények bizonyos feltételeket állapítottak meg, melyeknek teljesítése után ismeri el az állam a katholikus lelkészek lelkipásztori működésének jogosultságát. A hol e feltételeknek nem felelnek meg, ott igen természetesen az állam nem ismerheti el az oly házasság érvényét sem, melyet az illetéktelen lelkész kötött. Valamint megfordítva a katholika egyház is nem törvényes házasságnak, hanem csak concubinatusnak ismerné az oly lelkész által eszközölt házasság-kötést, ki az állam szabta feltételeknek mindenben eleget tesz. Ilyen körülmények kőzött egyedül segítő eszköz csupán csak az lehetett, a mit a modern állam és jog-elmélet feltétlenül követel: szakítva a hagyománynyal oly intézmények hozatala, melyek az állam és egyház külünválását nyíltan kifejezik. Az államnak ki kellett nyilatkoztatni, hogy a házasságot polgári szerződésnek tekinti, és azon módozatokkal akarja megejtetni, melyek az ily szükséges intézményre nézve lényegesek ós nem törődik vele hogy ha ezen módozatok szoros megtartása után a házas felek igénybe veszik még az egyházi áldást is. Ez lényege a kötelező polgári házasságnak melyben az állam és egyház különválasztásának elve a házasság-jogban világosan és következetesen kifejeztetik. Hogy a polgári házasság két főalakja, a fakultatív és kőtelező közül melyik bir nagyobb előnynyel, nem fejtegetem ezúttal; e ki e tekintetben bővebb felvilágosítást óhajt, feltalálhatja e lapok mult évi folyamának 673-ik lapján, hol a polgári házasság eszméje fejtegettetvén, kimutattatik, hogy a fakultatív polgári házasság mint félrendszabály célhoz nem vezet. E közleményemben a polgári házasság behozatalát illetőleg a következő sorok foglaltatnak még: „Még csupán egy nehézséget akarok felemlíteni a polgári házasság ellen, mely főképen nehézség a mi részünkről. Nálunk a papi jövedelem oly csekély, hogy bámulnunk kell a protestáns pap önmegtagadását; nélkülözések kőzött folytatja nem egy protestáns pap nemes missióját, s az élet gondjai, családja feletti aggodalmai malomkő gyanánt nehezednek lelkére, de ő azért munkálja Isten országát ernyedetlenül, nem lankadva. A protestáns papi jövedelem egy részét, és pedig jelentékeny részét képezi az esketés és anyakönyvi kivonat dija; mi lesz már most a mi szegény papjainkkal, ha a polgári házasság behozatalával, különben is csekély fizetésük jelentékenyen apadni fog ?" E sorok értelmét, melyet hazai viszonyainkra vonatkozólag irtam akkor, midőn a polgári házasság behozatala országgyűlésükön szóba jött, tette ellenzésének központjává a poroszországi evangelikus papság, tömegesen szólalván fel azon anyagi hátrányok miatt, melyek az anyakönyv-vezetés és a házasság polgárosítása folytán reá háromolnak. E felszólalásokat, a mennyiben ezen egy pontra vonatkoznak, részemről teljesen jogosultnak tartom. Az állam kötelessége, hogy midőn saját érdekében oly intézményeket léptet életbe, melyek alattvalóinak nyugalmát és békéjét biztositják, megillető jogaikat megadják az egyházi túlkapások ellenében, a létező alapot tekintetbe vegye, és a radikalis felforgatás helyett a jogos érdekek kielégítését eszközölje. Megkívánja ezt a papság tekintélye és a társadalomban elfoglalt állása, de megkívánja másfelől a méltányosság elve is, mely nem tűrheti, hogy az állam bizonyos nagy számú lakosai megrövidítést szenvedjenek az állam érdekében. Ha csak ez a tekintet vezette volna a porosz papságot a sajtó utján történt felszólalásában a célba vett polgári házasság megtámadására, részemről nem tudnám lépésüket helyteleníteni. Vannak azonban nyilatkozataikban oly tételek is, melyek a régi orthodoxia irányelveire emlékeztetnek, és Hengstenberg törekvéseinek méltó sarjadékai gyanánt tűnnek fel. Az efféle kitételek: „a célba vett módon kivetkőztetik a házasságot szentségéből ós a mysterium jellegéből;" „megrabolják a sz. háromság egy isten áldásától, melyet az egyház osztogat" ; „azt eszközlik, hogy a célbavett házasság közösséget eszközöl, melyen nincs, nem lehet isten áldása" — nem a legkedvezőbb véleményt költik fel irántuk, ós nem való azon egyház papjainak szájába, mely a szabadság és felvilágosodott értelmiség zászlóját lengeti. Nem időzöm tovább e tárgy -nál, és felemlitésével csak azt céloztam, hogy constatáljam, minő szempontból való támadásokra is rávette a porosz papságot a még gyökerében el nem fojtott orthodoxia. Engedje meg a nagytiszt, szerkesztő ur, hogy tudósításom befejezéséül becses lapja olyasóinak figyelmét felhívjam két ujabb műre, melyek, — bár nem találkozunk benr.ök oly tételekkel, melyek kifogás nélkül elfogadhatók volnának, sőt ellenkezőleg több tekintetben határozottan visszautasitandók — tárgyukról és tudományos tárgyalásuknál fogva ép ugy, mint szerzőik jó hírnevénél fogva kiváló figyelmet érdemelnek. Az egyik Müller Miksa „Bevezetés a vallás-tudományba" (Introduction to the Science of religion) cimü felolvasásai. Az oxfordi egyetem kitűnő tanára különböző alkalmakkor tartott felolvasásait összegyűjtve kiadta, és ez által megismertette a tudományos világgal, minő alapokon akarja ő a vallás-tudomány uj rendszerét felépíteni. Részletes ismertetését más alkalommal, müvének gondos áttanulmányozása után eszközlendem ; most csupán rendszerének fő jellemvonását, mint melyen az egész alapszik, emelem ki. Müller M. át van hatva, mint az összehasonlító nyelvészet egyik legkitűnőbb tudósa, azon véghetetlen nagybecsű nyereményektől, melyek az összehasonlító nyelvészet terén, az ott használt módszer előnyeinél fogva elérettek, és ennek következtében az összehasonlítás módszerét a vallástudományra is alkalmazni óhajtja. Szerinte a fcheologia mostani tárgyalása már leélte magát, ós uj életet csak akkor