Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-29 / 48. szám

jelzésére keresi a jeleket, az alkalmat; de e tárgynál nem akarok, nem szeretek szépiteni ; mert itt az önámitás lenne a legnagyobb és megbocsáthatlanabb bün. Elég is lesz a baj megbeszélésére, feltüntetésére nézve ennyi. Lássuk most már : miként lehetne e helyzeten segíteni, javítani ma vagy holnap ? nem majd egykor, valamikor. Szerintem, nálunk égető kérdés ez. S mielőbb ki kell azt eszközölni, hogy a gyermek ne csak belekapjon a tantárgy megismerésébe, hanem az egész tárgyat, a tudományágat, melyet elsajátítania kell, legalább vázlatban, rövid kivonatban ismerje; hogy annak bővebb, részletesebb tanulására kedvet kapjon. Ezt a tanitók, az egyletek tehetik meg. Véleményem szerint az eljárás lenne ím ez: a három vidéki egylet bizottságokat küldene ki, melyek az egyes tantárgyak megrövidítésére nézve tervet adnak. Azaz, megrövidítve előterjesztik a kézi- és vezérkönyveket, ezt a vidéki egyletek közgyűléseiben a tagok átnézik, megjegyzéseikkel kísérik, s munkálataikat az egyetemes e.-megvei tanitói gyűlésnek előterjesztik, mert ily közös gyűlésnek évenként egyszer tartatni kell múlhatatlanul, még pedig vagy a tavaszi helyosztó gyűlés második napján, ott a hol ezen gyűlés tartatik, vagy ha ekkor a papi nagy gyűlés, egyetemes értekezlet miatt nem lehetne, akkor a juniusi vagyis számvevő gyűlés előtti vagy közvetlen utána következő napon. Ezen egyetemes gyűlés aztán munkálatát az egyh.-megyei gyűlés elé terjesztené jóváhagyás, illetőleg e fenforgó ügyben, megerősítés végett. Ez utolsó lépést azért kellene tenni, mivel ekkor az e.-m egye, mind az e.-megyei látogatóságnak, mind a körlátogatóknak meghagyná, hogy melyik tantárgyból menynyit és mit kérdezzenek? mennyinek megtanítását, elvégezését követeljék a tinitótól. Többért ne zaklassák, kevesebbet pedig már el ne fogadjanak. Jegyzetként irom ide, hogy a városi tanitókra nézve kivételesen lehetne a tankönyvet terjedelmesebbnek hagyni, minthogy városon mégis inkább meg van tartva a rendes 8—9 havi szorgalomidő. Hogy ezt mind megtehetik maguk az egyes tanitók is : ezen ellenvetést már én igen tiszteletreméltó szakférfiútól hallottam, de e fontos ügyben, egyes embernek feltétlenül szabad kezet s őntetszés szerinti eljárást engedni, én részemről nem bátorkodnám, mert ez a tanitók és felügyelők, azaz iskolai látogatók részéről sok visszaélésre adna alkalmat. Ezt véleményem szerint indokolni részletezni több szóval nem is szükséges. Nagytiszt, szerkesztőség! Igen fontos és komoly dolog az, a mit én ez alkalommal feszegetek. S lehet ember, kinek e téren is minden jól van ugy, a mint van ; ennélfogva nézeteimet a tankönyvek rövidítésére nézve nem helyesli. Ily ellenfélt példával lehet csak meggyőzni s kényelmes maradó állásából való kimozdulásra bírni. Méltóztassék azért egy pár példával való világositására a fentebb mondottaknak, e becses lapban még kevés teret részemre engedni! Itt azt hiszem mondani fogok oly dolgokot, melyeket már egyh.-megyénkben is tapasztaltak a körlátogatók és e.-megyei látogatók; igy őket is érdekelni fogják a felemlítendő példák. (Vége következik.) Görömbei Péter. — F ~ T jAl X L C Temetkezési szokások az ó-kortól a mi időnkig. (Böngészel a történet mezején.) Motto : Semmi uj nincs a nap alatt. Ismeretes az a mozgalom, mely a holtak földbe való eltemetése helyett közegészségi szempontból a holttetemek elégetését ajánlja, ép közegészségi szempontból a tudomány követeli. Hihetőlege szellemi mozgalom, a gyakorlat kisérleteivel kezet fogva, idővel messzebb körbe veti hullámgyürüit, mert ma még csak a nagyobb városok tudós világa foglalkozik mélyebbre hatóan e fölvetett ujabb kérdéssel. Ebből alkalmat veszek én is magamnak holmi történeti följegyzéseket föleleveníteni a temetkezési szokásokról az ó-kortól ami időnkig, minek folytán kitűnik, hogy épen nem uj dolog, mit a közegészség szempontjából óhajtanak a vele foglalkozó tudósok, de csakis a multat akarják jeleníteni. Mert minden kétkedés nélkül előre is kimondhatjuk, hogy a legelső temetkezési szokás, a mennyire a történet világa vet, a holtak elégetése volt, vagy legalább egykorú az eltemetéssel. De e végből kérdjük meg a történetet s adjuk elő az ő feljegyzéseit, mely egyházi, vallási szempontból is nevezetes momentum, miután világot vet a vallásos meggyőződésre, a vallásos hitre, különösen a mi illeti a halál utáni életet. Az elhaltak eltávolítása az élők köréből minden időben és minden népeknél bizonyos ünnepélyességgel ment véghez. Az élő ember ugyanis ép a közbeeső tagot képezi két világ között, a természet és a szellem világa között. Az elsőhez tartozik testénél, a másikhoz szelleme, leikénél fogva. Magoknál a vad népeknél is, melyeknél e különbség tiszta öntudatra még nem emelkedett, mintegy