Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-02-01 / 5. szám

tud tam megértem', hogyan teheti p. az ötödik, va^y hatodik, vagy akármelyik parancsolat azt: „hogy mi az ur istent féljük és szeressük?" „Hja, paraszt az más" mondaná az egyszeri biró. Yégre az utolsó kifogás, hogy: „a dolgozat nyelvezete a magyar nyelv szellemével több helyütt ellenkezik." Ez már csupán engőm illet, a fordítót; nincs is ellene kifogásom. Elismerem, megvallom: mea culpa, hogy én nem tudok tiszta magyarsággal irni, kivált mikor idegen példány van előttem, nem is csoda ez nálam, ki a tudományos munkákat többnyire németben olvasom, mert a magyarok kificamított magyarságát nem értem. De — socios habeo —, ezen hibában sinlődünk igen sokan, az egész sajtó, még néha-néha maga a nyelvtisztitó „Nyelvőr" is. Épen ezért általnézetem a munkát másokkal is, mielőtt nyomdába adnám. Hanem igen szerettem volna, ha a t. bizottság mig „a munkát figyelemmel átvizsgálta", mindjárt meg is jelölte volna azon helyeket, melyeket a magyar nyelv szellemével ellenkezőknek tart; mert ebben a „nyelvő^ös" világban könyen megesik, „hogy valaki épen azt találja helytelennek, a mi a legjobbnak bizonyul be." Meg aztán, gyanús vagyok benne, nem nézte-e a bizottság azt is magyartalanságnak, a mi nem akart egyéb lenni, az eredeti néhol gyermekes elbeszélés modorának utánzásánál ? Hogy az utánzás talán roszul sikerült — az meg lehet. A népiskolai bizottmány jkönyvén kivül, kezemhez jött még a ker. könyvbiráló választmány két tagjának e könyvről adott véleménye is. Az egyik dicséretesnek és hasznosnak látja a munkát, csak az „egy" szócskának többszörös használatát találja németesnek. Erre csak azt jegyzem meg, hogyaz „egy szócska sokszoros előfordulta soha se szép ugyan, de nem mindig germanismus. Mert hova kell magyarosabb magyarság mint népmeséink nyelve, és mégis hányszor nem halljuk: „e cc e r vót egy ember, annak vót e fia meg e leánya." A másik biráló észrevételeiből kuriosumképpen közlök néhányat. 1. A gyermek anyja tilalma ellenére játszik a szép szalagu ollóval és megsérti a kezét. „A melyik gyermek késsel, ollóval megsérti kezét, oly kisded még, hogy engedetlensége nem esik betudás alá." (Én már jó nagy gyereket is láttam, hogy elvágta a kezét, aztán meg, hát a kisebbek példáján nem szabad-e a nagyobbaknak okulniok ?) „Nem szokott az olló szalagon függni." 2. „Absolon. Legszebb ifjú . . . azért kevély és nagyralátó is . . . azt kellene erre gondolni, hogy a ki szép, kevély is." 4. „Cukortörést nem bizzák gyermekre, aunálinkább — ha hagyja magát a cukor mellé alkalmazni — nem csinálnak belőle erényt." (Arról van szó hogy Margit engedelmeskedett, akármit parancsolt az anyja. Hát az engedelmesség nem erény ?) 11. Sir 6. 7. Olyan barátot szeress, kit veszélyben ismertél meg . . „Ha nem forgunk veszélyben, senkit se szeressünk-e ?" 12. „Büntetésül, hogy a mezőre .. . tehát jó öröm, vidámság, ha oda kimehetnek, — miképen vág ehez : A jó könyv legjobb barátom stb." (Arról van szó, hogy az iskolában mi történik? A jó gyermeket szereti a tanitó, a roszakat bünteti, ugy hogy mellőzi őket, mig a többinek örömöt szerez. Ehhez van aztán kapcsolva a vers: „A jó könyv legjobb baráiom, iskola kedves helyem" stb.) 13. Dologház. Az atya azt magyarázza fiának, hogy mi az a dologház, hogy ott a rosz embereket munkára szorítják s néha meg is verik. Erre a biráló: „íme a botbüntetés embere! Veré3 által hogy javulna a bűnös, ezt a meséből nem látjuk ki." 17. „Gyermek-bóka. Az állatkínzásról tanúságot adandó gyenge mese ez a béka-dobálásról. Békát dobálni csekély ahoz a mint az állatot (a házit) kínozni szokták." Tehát drasticusabb példák kellettek volna ? Hadd adom vissza melegében a tromfot: íme a modern ledér regények embere! mely regények ugyancsak kézzel foghatólag rajzolják, drastikus példákban, a mai kor erkölcsi romlottságának cselekedeteit (1. M. 0. és N. V. 1873. utolsó szám ; — Képes Regónytár ; a francia regények). Nem tudom aztán melyik nevelő merné az ily olvasmányokat okulás, javulás végett adni gyermek vagy ifjúnak! 18. Szeresd a virágot és ne féltsd szivedet; mert ki azt szereti rosz ember nem lehet. (Petőfi) „Ki a virágot szereti . . . rosz ember ne lehetne . . . merész állítás stb. stb. .. Véleményem . . a mesék e könyve iránt . . nem épülésre valók." Sapíenti sat. Hadd figyelmeztetem itt azokat, a kik talán dogmáikat, vagy magát a vallást féltve iszonyodnak ezen veszedelmes újító könyvtől, hogy Weber ezen könyve nem magában a vallásban, hanem a vallás oktatásmódjában akar célszerű újítás lenni. Hogy aztán némelyek kényelmesebbnek találják a kateehismus kész kérdéseit és feleleteit kiolvasni, és a gyermekkel bemagoltatni, ész nélkül elhadartatni, arról nem tehetünk, a a felett csak sajnálkozni tudunk. Legyen megbocsátva nekem, hogy e tárgyról ily hosszú replikát irtam. Nem annyira a magam házáért tettem ezt, mint inkább Weber könyve, ós azon oktatástani irány érdekében, melyet az képvisel, s melyet én ignn célszerűnek és szükségesnek találok. Azért a munka, mind a mellett hogy a ker. bizottságok elítélték, nemsokára meg fog jelenni: reményiem hogy minden tanitó, a ki nem a magoltatás, hanem az okszerű'értelmes tanítás embere, örömmel fogja azt venni. A kerület pedig talán csak nem teszi meg azt, hogy e könyvet népiskoláiból kitiltsa.