Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-25 / 43. szám

értelemben vagytok. Zárénekül: „Nun danket Alle Gott" énekeltetett s igy kivonult az ünnepélyes menet, hogy még egypár órát a szabadban kedélyesen együtt tölthessenek. Szerencsés gondolat volt az ünnepélyt rendező meileniek részéről, hogy boros palackjaikat szabadelvű papjaik neveivel diszitették, kiknek emlékére a gyülekezet büszke lehet. Olvasható volt : Hans Schnegg (1523— 1530) Hutten Ulrich védője és ápolója Heinrich Guttmann (1817—1854), Heinrich Hirzel (1844—1847) és Heinrich Láng (1863—1871) most zürichi lelkész. A rövid és vig együttlét után, csakhamar a válás órája következett be. Ezen pár perc, egy gyülekezetben, hol a reform- eszmék már szépen meggyökereztek, soká fog élni azok keblében kik itt örömmel időztek. És ha egyszer a szabad népegyház az egész Svájcban állandó létet fog magának ki vivni, akkor az utódok fogmak emlékezni ezen reform napokra, fognak emlékezni Meilen gyülekezetére. Olim haec meminisse juvabit. Ermel Gyula. A negyedik 6 kath. congressus Freiburgban. Korunknak mindenesetre egyik figyelemre méltó eseménye marad a pápai infallibilitásnak dogmatekintólyre emelése a kath. egyházban. Most, midőn a minden irány, ban gyorsan terjedő felvilágosodás oly nagy tért nyit a szabadon kutató s itélő ész munkásságának; midőn a tudományos miveltség vívmányai oly hatalmasan ostromolják a babonák s a régi hagyományok sáncolatait, s élesztik az önállási törekvéseket; most, mikor a természettudományok hódításai folytán annyira ingadozik az örökölt dogmákhoz csatolt hit, oly rohamosan terjed a hitközöny: a római pápának volt bátorsága mindezek dacára is zsinatilag kimondatni s szentesíteni a csalhatatlanságot, bár ez teljesen ellenkezik a józan észszel s az életből vont tapasztalatokkal. Meg kell adnank, hogy e vállalat egy merészen felkeltett méitó visszhangja volt a Középkor századaiban fennen hirdetett elvnek, mely szerint a pápaság a nap, a világi hatalmasságok csak hold és csillagok, melyek fényüket kivétel nélkül ama naptól nyerik. A fent jelzett esemény mellett nem kevésbbé sajátszerű volt azon jelenség, hogy mielőtt kimondatott az infallibilitás, maga a kath. papság nagy része is céltalan, veszedelmes játéknak, a világi elem pedig nyiltan az értelmi felvilágosultság ellen intézett merényletnek nevezé a vele való kacérkodást, mely száműzéssel fenyegeti a miveltséget a kath. egyházból. Miután azonban szentesittetett, im a papság buzgó terjesztőjévé vált s esküszik „in verba magistri." Másrészről a világiak is szépen bele nyugodtak, s vagy hallgatag beleegyezéssel helyeslik, vagy legfeljebb vállvonitva jegyzik meg, hogy nem gondolnak vele, hisz reájuk nézve nem változtat semmit. Első tekintetre ugy látszék, hogy marad minden a régi módon : a pápa parancsol, az egyház hisz és engedelmeskedik. Majd azonban mégis több és több oldalról emelkedtek kath. körökben tiltakozó hangok a pápai tulkövetelósek ellen, jelentve, hogy még vannak, kik sem nem eléggé indifferensek az egyházat annyira lealázó csalhatlanság felerőszakolásával szemben, sem nem hajlandók a feltétlen tekintély parancsszavára sírt ásni józan meggyőződésüknek. Az infallibilitást elfogadó vaticani zsinat, egy ellenkező irányt, az ó kath. mozgalmat idézte elő, melynek célja éleszteni a harcot a jezsuitismus s a pápai szék túlkapásai ellen, oldozni lassankint a lelki szolgaság bókóit, s ugy előkészitni az időt, melyben a kath. egyháznak elfogultság és önző számitás által zátonyra vitt hajója újra tovább indulhasson, s ne gátja, hanem lelkesítő vezére legyen a tökéletesedésnek. E mozgalomnak fejlődését kezdettől fogva nagyon gátolta egyrészről a vakhit, másfelől a hitközöny. Hogy azonban ezek dacára is él ós tovább munkál, arról egyre kedvezőbb jelenségek tanúskodnak. Folyó évi szept. hó 5 - 9-ik napjain tartatott meg Freiburgban a negyedik ó kath. congressus. A megjelent tagok nagy száma, a gyülós folyamát kísért igen élénk érdekeltség, s a közel távolban nyilatkozó meleg részvét meggyőzőleg hirdetik, hogy az ó kath. mozgalom nem halva született gyermek, mint ellenségei hinni akarák, hanem igenis egy életrevaló erőteljes egyházi elv zászlósa, s mint ilyen, méltán számithat szép jövendőre. Szept. 5-én érkeztek Freiburgba az ó kath. mozgalom vezérei, ó kath. papok, küldöttsógek s vendégek. Ez utóbbiak sorában dr. Holtzmann Heidelbergből, a német prot. egylet küldötte, Keller Ág. Svájcból, Gonzaga Itáliából, Suchatin és Tatschaloff Oroszországból, sat. Az esti értekezleten Fehrenbach ügyész üdvözlé Reinkens püspököt s a szépszámú vendégkoszorut, mire Reinkens szívélyes köszönettel válaszolt. „Százezrek nevében mondok köszönetet, — szólt a tisztes pap — százerek nevében, kiket mint az ó kath. ügy titkos és nyilt barátait tanultam ismerni az utolsó három hónap folytán. Az alapkő letéve, a szeretet törvénye újraél, az evangeliom ténynyé lesz az ó kath. gyülekezetekben, merre én prédikáltam. Ebben van egyszersmind biztositéka a confessiók újra egyesithetésének is, mely nem egy kül hitforma, hanem az igazság lelke által jön létre, mely mindenekben megvan kik a világi tekintélytől Krisztushoz fordulnak, mint minden egység központjához. E célhoz mindig közelebb jutunk, minél jobban megtanuljuk érteni ezen mondást: az igazság szabadokká tesz benneteket. Reinkens után Holtzmann beszélt. „Nagyon tisztelt uraim ós barátaim! Másodszor részesülök a szerencsében, kifejezhetni amaz igen élénk, s mélyen érzett részvétet, melylyel a prot. világ számos és széles körei az ó kath. mozgalom diadalmas tovább haladását kísérik. Mindenekelőtt éledő hittel szólok azon ügynek jövőjéről, mely e congressuson tárgyaltatni fog. Világosabban mint bárhol tűnik fel itt előttem jelenkorunk vallási jelzője, határzottabban mint valaha, érzem itt a kornak érütését. Hogyan? jegyezhetné meg valaki, hanem is e gyűlésből, de a római kath. mint az ev. prot. egyházi táborból, nem teljesen vallástalan-é e kor ? az elszakadások