Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-25 / 43. szám

T , JrHL G Az egyházi z e ti e. Az emberiség fejlődési folyamata, mely a 15. és 16-ik században a tudományok emelkedését, előmozdította s az egyházujitást szülte, a népek világ- és vallásnézletében szembeötlő ellentétet hozott léire, mely a kedélyéletbe mindinkább beszövődött, s a külvilágban ahozképest nyilvánult. A déli nemzetek a vallásnak inkább érzelmi oldaláról érdekeltettek s inkább vágyakban, sejtelmekben, reményben és hitben éltek és élnek ; mialatt az éjszaklakók csak a valódiságnak hódoltak s csak azt akarák hinni, mit a logikailag gondolkozó ész igazságul elismerhet. A katholikus templomokban letérdel az ájtatos ember szent képei előtt, hogy a vértanuk mérhetlen halálfájdalmait átérezze, mig a protestáns ember az ilyen vallásgyakorlatot képimádásnak tekinti. A katholikus csak akkor esik magasabb ihletségbe, ha a megfeszített istenfiának képe szüntelen szeme előtt lebeg s az ő kibeszélhetlen kinait együttérzőleg szenvedi; sőt sokszor bőjtölés és önsanyargatások folytán rendkívüli gyötrelmeknek is kiteszi magát, ho^y istennek tetsző életet élhessen és méltó keresztyén lehessen. De a protestánsok harczolnak ezen önteremtette szenvedések s a képzeletnek ilynemű kicsapongásai ellen, ők a népet gondolkodásra és valódi munkára ösztönzik, mert munka- és tevékenységben áll az istennek tetsző életmód, nem pedig önsanyargatásban és tevéketlen zárdaéletben. A hideg éjszak lakójának ezen észjárása az egyházi zenében is kifejezést nyert. Luther, Walther, és más hitujitók ós zeneszerzők karénekei hü nyomatát adják a protestáns vallásos hangulatnak. Luthernek „Erős várunk nekünk az isten" templomi énekéből az isten örök igazságára épített erős bizalom töndöklik ki, mely már itt a földön a képmutató, hazug és szószegő gonosztevőt a világi élet eseményei által megbünteti. Minthogy a protestáns a világi életet az ő tisztességes örömeível nem kárhoztatja, hanem hitünk alapitójának példájára emlékeztet, ki a kánai menyekzőben maga is részt vett s az asztali örömet borával növelte, — ajánlja a maga híveinek a vidámságot, az illem és erkölcsiség határai közt. Mert hisz ! ez a szép föld nem siralom -völgye, hanem istennek kerte, hol mennyországot vagyunk képesek teremteni a nemes erények, keresztyéni szeretet és könyörületesség gyakorlása által. Ezen vallásnézet a protestánsok szellemélőtében uralkodóvá lőn, mely a kedélyt a zenében is nyilatkozó öszhangzó vidámságra hangolja. A protestáns inkább D u r-hangokban énekli el lelkesedését, mig a katholikus énekek M o 11-hangzatbanszerkesztvók. AllegriésLeo Misererejében is hallunk ugyan hosszas szomorú öszhangok után néha egy-egy D u r-hangzatot, mint a vigasz reménysugarát, de ez csak pillanatig tart, melyet a komorabb halálhangok a fájdalom sötét éjébe azonnal eltemetnek. A protestáns karénekek ellenben szelid türelmet, s isten akaratábani meg' Ö nyugvást lehelnek, mely a szegények és üldözöttek bánatos fájdalomkönyeit egykor vissza fogja fizetni. Mélyen megragadó kifejezést nyert ezen lélekhangulat a karénekekben, minőket tucat számra találhatni a régi énekesekben ; mindenütt uralg az isten akaratábani megnyugvás, mely sorsunkat vezeti. Az olasz requiemek és miserérék fájdalmas lamentója a protestáns énekekben csak ritkán és pillanatnyira nyer kifejezést. A hitújítás korszakában a reformáltak egyházi zenéje csupán az egyszerű ternplonénekekre szorítkozott, nagyobb zeneművek még akkoriban nem szereztettek. A katholikus zeneszerzemények közt főkép Olaszországban már nagyobb müvek fordultak elő; látunk ott miséket, felajánlásokat (Offertorium), salve reginát és másokat. A németalföldiek, jelesül a belgák is készítettek hasonló müveket. Midőn a 30 éves vallásháborúnak vége lőn, mely által a protestánsok kiküzdötték vallásszabadságukat, a nemesebb szellemekben nagyobb uralomra jutott a protestáns ön- és világtudat is, minek következtén magasztos zenemüvek jöttek létre, melyek mint góth-templomok, ma is bámultatnak és csodáitatnak. Sok derék zeneszerző lépett most föl a protestánsoknál, kiktől értékes műveket bírunk. A 17-ik és 18-ik század adta a legjelesebb protestáns zeneszerzőket, kik közt Bach Sebestyén ós Hándl György állnak főhelyen. Ezen időszakban az ellenpontozás (cortrapunct) és futam művészi alakjai oly tökélyre hágtak, mint azelőtt soha. Itt a négy hang közül mindenik önálló művészi dallam, mely a többivel nem gondolva, folytatja a maga útját, s e mellett az egésztől elmaradhatlan, amennyiben az öszhangzatot tökéletesiti. Ezen sokhangu müszerkezetnek legnagyobb mestere a tiszteletreméltó Bach. Ő a legbonyolultabb hangszerkesztmónyekben oly mesterien kezeli a legnehezebb alakokat, mint elődei közül senki. És az által, hogy ő ezen csodálatos hangtömkelegben oly otthonos volt, s a legösszetettebb dallamok egymásra következéseit és arabeszkszerüleg bonyolt zengzeteit biztos irányban vezette, a vallásos kedély hangulatnak oly természetesen kifejezője lőn, mely szerkesztményeiben csodálatos módon nyilatkozik. Bach maga is kegyes protestáns volt, ki az istenség igazságos világkormányzatáról belsőleg meggyőződve levén, magát annak tiszteletére szentelte. Csaknem minden teremtett müve, előjátékai, futamai, karénekei stb. a hivő keresztyén ihlettségét, és kegyes érzelmét lehelik. A legnehezebb és müvésziesb futamokat az ő ellenpontos változataikkal egyetlen zeneköltő sem képes volt a buzdító lélekhangulat oly kifejezésére emelni, mint azt a thüringiai születésű Bach tevé. Legnagyobb műveinek egyike „Jézus kínszenvedése", mely a megfeszített istenember szenvedéseinek történetét mintegy drámailag adja elő.