Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-10-18 / 42. szám
miatt, mint vakmerő törvény-és jogsértő incrimináltattam. A kemény vádra egy kimerítő nyilatkozatot terjesztettem föl, melyet aztán a helytartótanács egyszerű „tudomásvétel" kifejezése mellett, minden megjegyzés nélkül visszaküldött. Azonban a plébános és püspöke nem nyugodtak meg. A szenvedett repulsa miatti boszuból-e, vagy az igazság őszinte kereséséből, — nem tudom, — a már befejezett ügyet újra felbolyga'ták a helytartótanács előtt. Benyújtott vádiratukban még keményebben keltek.ki ellenem. Elmondták a maguk módja szerint, hogy én félrevezettem, elámítottam a helytartótanácsot; ujabb vizsgálatot kértek az ügyben, s követelték, hogy az általam egybeadott házasság, mint szerintök polgárilag törvénytelen s egyházilag érvénytelen, hatályon kivül helyeztessék, én pedig, mint törvénytelen egybeadó, legalább is szigorúan dorgáltassam meg. — Ekkor ujabb nyilatkozatra szólittatván, nem tettem egyebet, mint teljesen figyelmen kivül hagyva az ügy lényegéhez nem tartozó invectivákat, s kerülve a meddő feleseléssé válhatandott replikázást, csupán előbbi nyilatkozatomat terjesztettem fel, mint oly iratot, melyben mindjárt egy füst alatt mindazt kifejtve és indokolva előadtam, a mi a tárgy érdemére részemről elmondandó vala. És a helytartótanács, a vádlóim által támasztott rettenetes porfelleg mellett is, anélkül, hogy akár az egybeadott házasfeleknek, akár nekem, egybeadó lelkésznek, legkisebb hajszálunkat érintette volna, csupán első izbeni nyilatkozatom ujabb átolvasására, a további perpatvarnak véget vetett, ezen szavakkal: „Jelen ujabb vizsgálat alapján, a fennforgó ügy befejezettnek tekintetik." A plébános és püspöke azután a kivívott eredmény dicsőségét miként osztották meg egymás között ? — nem tudom. Ezen kis história ötlött eszembe, a mint Mitrovics nak e lapok f. évi öt (35 --39.) számán át ellenem folytatott „Régi dolgait" átolvasám. Folytassam-e én is ? e kérdés merült fel előttem. Nem kelle sokáig gondolkoznom; azonnal készen lettem a határozott felelettel: miért folytatnám?! Ha pennaforgató emberek, a kiknek egy kis könyvtár is áll rendelkezésökre, valamely tárgyban egymással összetűznek, feltéve, hogy hajlandók még egymás személyével is, legalább hegedüszóban, foglalkozni s csakhogy legyőzöttekül ne tekintessenek, olykor-olykor a sophistica csűrő-csavaró methodusához is folyamodni, — képesek polémiájukkal az objectiv igazságot akár egy éven át ide-oda ráncigálni s egész hosszú laphasábokat hónapokon keresztül ezen zárszó mellett: „Folytatása következik", betölteni, a nélkül, hogy kifogynának a szóbóls s positiójuknak védelmére, vagy legalább epéjöknek enyhítésére mindig valami ujat ne tudnának előhozni. Arra a Phaedrusból tett szép idézetre, és azokra a zsoltárból vett kenetteljes zársorokra, arra az exegeticai tanulmányra és arra az „egy kis" egyháztörténetemre s általában a „Régi dolgok"Írójának állításaira, érveire, következtetéseire ósboszankodó ömlengésein szorultságból tán ón is tudnók még egyetmást elmondani s vagy ö számon keresztül a haragos ékesszólás nyelvén dörgedelmeskedni; — a mire ellenfelem, természetesen, megint legalább ugyanannyi számon keresztül felelne, és igy tovább, mert a polemizálásnál minden ujabb válasz rendesen ujabb anyagot szolgáltat a viszonválasz lehetőségére. De még ha a t. olvasó ilyfajta replikákban és triplikákban — a mit nem hihetek — gyönyörködnék, a t. szerkesztő béketűrése pedig határt nem ismerne is: mit nyerne mindazzal sajátképen maga a fennforgó tárgy, miután annak megvitatása pro et contra már ki van annyira merítve, hogy a t. olvasó a felett teljes biztossággal ítélhet ?! A kérdésalatti tárgy az, hogy Mitrovics helyesen, igazságosan birálta-emeg Tóth Mihály LiturgicájátPÉn erre véleményemet a „Figyelmező" mult augusztusi füzetében egy „Nyilt levélében kimeritőleg s indokolva elmondtam. Mitrovics ez által provokáltnak vélte magát, éb felelt. Azt mondom rá: jól tette, ha nem bízott, hogy az olvasóközönség az ő eléggé terjedelmes bírálatának, és az én szintén eléggé terjedelmes „Nyilt level"-emnek egybevetése után, minden továbbf commentár nélkül, képes lesz megitélni, hol van és menynyiben az igazság. Én Mitrovics „Régi dolgai" által nem érzem magamat provokálva; mert csak azt vállaltam magamra, hogy az ő Tóth Mihály Liturgicájáról tett bírálatára mondom el nézetemet, — de nem azt, hogy én még az ő „Régi dolgait" is bírálgassam. Bírálatára pedig én „Nyilt levelemben az olvasó közönség előtt épen ugy, mint az egykori plébános vádjára fentebb emiitett nyilatkozatomban a helytartótanács előtt, egyszerre mindazt elmondtam, a mit el kelle mondanom, ós a mi szerintem a tárgy érdemére tartozott. Miért folytatnám tehát?! At. olvasóközönség irányában „Nyilt level"-emben a magamét már leróttam; a folytatásnak tehát részemről még csak azon kilátás mellett lehetne célja és alapja, ha gondolhatnám, hogy Mitrovics irányában is leróhatom tartozásomat. De valamint ha ama plébánossal tiz év óta ma is folytatnám a polémiát, az bizonyosan nem hagyta volna magát eljárásom törvényes ós igazságos volta felől meggyőzetni: ugy a „Régi dolgok"-ra iá, miután látom, mint van ott „Nyilt level"-em felfogva, tárgyalva és cáfolgatva, mondhatnók bármi ujat és bármeddig, az egészen váratlanul gyöngéd zársorok mellett is, nem kecsegtethetem magamat azon reménynyel, hogy köztem és azoknak irója között, legalább a megindult s nagyon előrehaladt polémia mostani folyamában, a nézetek kölcsönös tisztázása eszközöltethetnék. Majd tán ha az adott és kapott sebeket kihevertük. ha többé nem a Tóth Mihály Liturgicája felett lesz egymással bajunk, az eszmecserének más kiinduló pontja mellett ós más firmája alatt, én azt hiszem, könyebben fogjuk egymást kölcsönösen capacitálni. S még egy ok, a miért nem folytatom. Vannak emberek, láthatunk gyűlések alkalmával eleget, kik valamely tár yhoz háromszor-négyszer is hozzászólnak s mégsem birják magukat eléggé kibeszélni. Ilyenek lehetnek az irodalom terén is. Én ezeknek számát sza-94*