Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-04 / 40. szám

oly megelégedettséggel élvezik „az édes keveset-tevés" örömeit. Nagy hibába estek ott is, midőn statust formálván a statusban, oly kevés számmal alakultak meg. Ha minden vidék igy gondolkoznék : lenne még 3—4 lelkészi kör az egyházmegye területér, és ba mindenik oly erős harcot folytat a kör tagjai érdekében az egyh. megyei gyűléseken, mint ez: akkor nem lesz egyéb chaosznál a gyűlés. Ha már a creator bóldvai pap 8 tagu kört indítványozott : miért voltak a többiek is oly szűk látkörüek, hogy beleegyeztek ? Ha komolyan dolgozunk s haladunk, ne csak a sympathirozó jó pajtásokat keressük, hanem másokat is, kik mint kevésbé jó barátaink jobban megmondják hibáinkat. Szükség van ilyen helyen az oppositióra, mert ugy tisztulnak az eszmék; e körben pedig soha se hallani (elvi dolgokról tudományos alapon ugyan szó sincs) egy árva contradictiót sem. Tehát sokkal jobb lett volna — ha már fiók-kört akartak is — nagyobb számmal jobb alapszabályokkal megalakulni. Több szem többet lát. Közös munkásság után több eredményt várhatni, ami önöknél mindig hiányozni fog; úgyhogy bátran mondható, hogy a kör-jegyző naiv cikke végén olvasható azon Ígérete: „e kör működéséről még többet" : mindig beváltatlan fog maradni, ha csak a mostani „önképzés" címe alatt élő stagnálással fel nem hagynak. No de sapientibus pauca. Vigil. A váraljai (Tolna-megye) ref. lelkész üldöztetése. Most, midőn a hazai prot. sajtó mind hangosabban sürgeti a prot. lelkészek illőbb díjazását, nem lesz érdektelen elolvasni az alábbi közleményt, mely szomorú tanulságul fog szolgálni arra, hogy mire képes egy gyülekezet, ha a lelkészi s tanítói fizetés csak némi javításáról van szó, mire képes még azon esetben is, ha e fizetésjavitás nem közvetlenül saját erszényéből történik. A dolog bővebb megértése végett két körülményt előre kell bocsátanom. Első ez: a váraljai gyülekezet a lelkészi napló és presbyteri jegyzőkönyvek bizonysága szerint lelkészeivel igen gyakori háborgásban élt, s talán ez egyedüli oka ennak, hogy 22 itt szolgált lelkész közül csupán kettőnek itteni elhalálózását bizonyítják az anyakönyvek, sőt e kettő közül is az egyiknek elhunyta után ennek özvegye s minden gyermekei a kath. vallásra tértek által. A második ez: A legelő-elkülönzés alkalmával a váraljai 4 hivatalnok (ref. lelkész, ref. és ágost. tanító, községjegyző) kapott összesen 25 hold legelőilleték-it. E területet ők kihasittatni nem bátorkodván, benhagyták a közös Jegelő-illetékben. Néhány évvel később e közös legelő alatti kőszénbánya kiadatott bérbe. S mivel bizonyos, hogy akik közösen bírnak valamely terűletet, annak mindennemű hasznát birtokaránylag közösen élvezni törvényes joguk van: én szelíden, szinte kérve felszólítottam a községi elöljárókat a hivatalainkat illető bérleti osztalék békés kiszolgáltatására, elmondván, hogy ez osztalék ne m személyeinket, hanem hivatalainkat illeti, azt elkölteni senkinek semmi szin alatt nem szabad, hanem takaréktárilag kezeltetvén, az időről-időre változó hivatalnokok annak csak kamatait élvezhetik, mert a bérlet időtartama 60 évre terjed. Szelid kérésemet azonban az elöljárók ingerülten utasították vissza : noha kérésem jogosultsága ellen csak egyetlen érvet sem tudtak felhozni. Valóban Scylla és Charybdis közé jutottara. Mert ismerve már gyülekezetemnek háborgásra könnyen haj1 ó természetét, ha követelem az osztalékot : egyházam tagjainak általános haragját vonom magamra; ha nem követelem : akkor a lelkészi és tanítói hiyatalt törvényesen illető 1158 forintnyi összeget hagyok elveszni, melyért az egyházi felsőség vonand kérdőre. Nem volnék méltó hivatalomra, ha csak egy percig is haboztam volna. Azonnal a szükséges okmányok beszerzése után látva, jelentést tettem az egyházmegyei felsőségnél ; azután pedig enuek megbízása, sőt egyenes utasítása folytán folyamodtam Tolna vármegye bizottmányához az osztalék megitéltetését kérvén. A bizottmány gyorsan itélt, részünkre természetesen kedvezőleg, s Ítéletének a hely színén leendő kihirdetésével a járási szolgabíró urat bízta meg. No hiszen kitört a vihar! A községbiró által ez alkalomra összedoboltatott telkes lakosok nagy része oly éktelen lármát mi vele különféle fenyegetőzések közt, a milyenhez hasonlót soha életemben nem hallottam, s a melynek nagyságát mégitélhetni abból, hogy midőn a községházából végtére is kimenekülhettem, lakásomba érve 76 éves édes anyámat ágyban fekve, ki rémültében hirtelen roszul lett, feleségemet jajveszékelve, kis gyermekimet sirva-riva, találtam, kik mindnyájan azt hitték, hogy nagy veszélyben kell forognom, mert sokkal kisebb lárma elől is menekülni szoktam. Az elöljáróság fölebbezett a nm. belügyministeriumhoz, honnan azonban „alaptalan felfolyamodásukkal" mint a ministeri végzés szól, elutasittatott, — s így lőn, hogy a hivatalainkat illető összegek végre f. évi máj. 23-án a bonyhádi takarékpénztárban elhelyeztettek, mely miatt a gyülekezet nagy része, mindenek felett pedig az elöljáróság kemény haragra gerjede. Ez a második körülmény, mit előre kellett bocsátanom. Én attól tartottara, hogy e harag fizetésbeli járandóságaink kiszolgáltatásánál fogja magát megbőszülni, és pedig első sorban rajtam, ki az egész bányapénz-kereset megindítója s csaknem egyedüli utánjárója voltam. Azonban csalatkoztam ; mert hogy nem ily nemű boszuállás volt a fő cél, hanem a vallásos élet felzavarása, s az ón — ez általi — terrorizáltatásom, ki fog tűnni a következőkből. Mint emlitém, összegeink elhelyezése máj. 23-án tehát pünkösd szombatján történvén, mindjárt más napon alkalom nyilt egy hatalmas demonstratióra, mely abból állott, hogy a kathedrai szolgálat végeztével a gyülekezet tömegesen elhagyta az istenházát s 10 férfi, 20 asszony kivételével nem urvacsorált. Nem urvacsoráltak a prédqá-