Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-06 / 36. szám

készeket, iskolafelügyelőket, engedtek alakulni néhol egyházmegyei tanitói köröket, értekezleteket, sőt néhol elég nagylelkűek már a tanitói testületeknek az egyházmegyei gyűléseken helyet s szavazati jogot engedni, itt és amott nem megvetendő buzgóságot fejtenek ki a tanitói állomások s a tanitói fizetések, nyugdijiutózetek szaporításában: de mutassanak fel a vallásfelekezetek csak egyetlen oly nagyobb szabású intézkedést, mi által a népiskolai tanügynek epochális lendületet adtak volna, mi által a népiskoláknak akár anyagi, akár szellemi, vagy erkölcsi felvirágzását lényegesen előmozdították volna. Reám legalább ezen második egyetemes tanitói gyűlés újból azon benyomást tette, hogy ma már a népiskolai ügynek súlypontja a vallásfelekezetek korlátain kivül esik. Azaz ma már a polgárok többsége nem dogmatikai s vallásfelekezeti érdekből tekinti szükségesnek a népiskolákat, hanem első sorban azért, merc érzi, hogy a modern államoknak, az egy század óta európaszerte előtérbe nyomult alkotmányos szabadságnak, anyagi, szellemi, erkölcsi jólétnek, felvirágzásnak a népnevelés képezi egyik legerősebb ós nélkülözhetlen alapját; következőleg érzi, s kell is hogy minél általánosabban, s minél erősebben érezze, miszerint a modern állami életnek ezen egyik felettébb fontos tényezőjét, biztositékát: a nópnevelóst, s az erről való gondoskodást nem szabad ki zárólag a nemzet egyes töredékeire, az egyes vallásfelekezeteknek részben talán jóakaratú, de gyönge s az anyagi szegénység miatt tehetetlen, de részben talán nem is a legtisztább s legönzetlenebb karjaira bizni; hanem a polgárok összegének, az államnak kell erről gondoskodni, az összes polgárság érdekeinek megfelelőleg, ós egy egész ország anyagi ós erkölcsi erejéhez móltólag. Nálunk persze, kik mint állam, helyzetünknek nyomorultsága és körülményeinknek ádáz mostohasága miatt nem csak az unalomig emlegetett közösügyeket illetőleg, de minden tekintetben kétfelé sántikálunk, kik a modern eszmék uj isteneinek is akarunk áldozni, de a régi intézmények bálványai előtt is szeretünk, vagy inkább kényszeríttetünk tömjénezni, kik egyfelől modern állam akarunk lenni, de másrészről az épen nem modern államok idejében keletkezett vallásfelekezeti kiváltságokat is félünk megsérteni, — nálunk mondom csak halvány vonásokkal vannak ugyan még ezen gondolatok a nemzet érzületébe felvésve, de a vonások kétségkívül naponként erősbödnek, s erősbülésük felől egyegy ily esemény, miuő ezen második tanitói gyűlés volt, erős tanúságot szolgáltat. S még inkább ezen gyűlésnek egy speciális jelenete. Ott ült együtt másfél ezer tanitó, nem mondom, hogy mindnyájan a szine és java voltak a hazai tanítótestületnek, de mindenesetre olyan )k, kik a jobb részhez szátnikndók, mert hiszen már az hogy érdeklődnek a tanügy iránt, s ez érdekből készek fáradni, költekezni, kedvező bizonyítvány mellettök ; és e másfél ezer tanitó, több felekezeti képezdei tanár, igazgató s más tanférfi között nem volt senki, ki a határozatok hozatalánál, a teendő intézkedések indítványozásánál, tárgyalásánál az egyes felekezeti érdekekre s intézményekre, előjogokra figyelemmel lett volna. Azaz volt mégis egy, ki ez érdemben szót emelt, de azt a gyűlés egyhangúlag elhallgattatta, a sajtó pedig egyhangúlag s még a mi, részben zsíros szájú sajtónkban is szokatlan kemény szavakkal lekorholta. Mit tanusit ez ? Azt, hogy azok, kik a népiskolai tanügyet magáért az ügyért, nem pedig más mellékes érdekből szolgálják, azok nagyrészt kezdenek süketek lenni a felekezeti féltékenység jajgatásai előtt, s nem akarják megérteni, hogy az egyetemes műveltség folyamát miért volna szükséges az egy<s felekezetek által hajdanában készített védgátakkal, töltésekkel folyamában akadályozni, miért nem inkább azt egyesitett erővel M egész haza földón szétárasztani. Tanúsítja továbbá azt, hogy habár a haditanács copfos tagjai célszerűnek látják és h.tározzák is a felekezeti sáncok között való maradást: de a harcoló sereg s annak prakt:

kus vezérei ma már üres rémképnek tekintik azt az ellenséget, mely ellen egykor azon sáncok hányattak, s nem lát semmi veszélyt abban, ha e sáncokból kilép, s a modern kor hadi tervei szerint működik. Vagy prózailag szólva: ma már a felekezeti tan'tó is bár felveszi a felekezet által nyújtott fizetést, s külsőleg felekezeti jellegű tanitó, de keblében érzi, hogy ő neki ne.n egy confessiot, de egy nemzetet kell szolgálni, mert a nép műveltsége mi már nen csak egyik vagy másik felekezet, de az egósz nemzet látezlietésónek szempontjából szükségei Tanúsítja végül azt, hogy midőn egy-két évvel ezelőtt lapunk, mint szintén a magyar prot. egyház vezórfórfiai közül többen a confessionalis jelleghez való makacs ragaszkodás ellen küzdöttek: megértették a kor intő szavát, ós a