Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-23 / 34. szám

Bekövetkezett az est. Megszólaltak a sz. Péter templom harangjai, híva a gyülekezetet, vendégeikkel együtt, az ünnepi istentiszteletre, a reform-barátoknak is eme szent jelszava szerint: „Mit Gott fang Alles an." A felséges orgonaszó és a művészi kardal elhangzása után, Zwingli-Wirth, rheinecki lelkész lépett a szószékre. Alkalmi beszédének textusa volt: Mark. 13, 1—2, hol Jézust — épen midőn Jeruzsálem templomából kijött — tanítványai közül egy megszólítja : „Mester ! nézheted-e minémü kövek ezek, és minémü alkotmányok ? Akkor felelvén Jézus, monda néki: Látod-e e nagy alkotmányokat ? Nem marad egy kő más kövön, mely el nem rontatnék." Zviugli városában gyülekeztünk egybe, — kezdé a szónok — egyletünk második évi közgyűlésének megtartására. Örömmel engedénk e város bensően szívélyes meghívásának, mely hű maradt a nagy reformátor világos és szabad szelleméhez, és az evang. egyház refommozgalmainak jelenben is hatalmas támpontja. Azért jöttünk mi, hogy benső szövetségünk üditő forrásából erősítő italt merítsünk mindazokkal, kik velünk egy célra törekszenek, az igazság és a szabadság szelleme által megújított egyházi és vallásos népélet megalapítására. Mi a szabad keresztyénség társulata vagyunk. Keresztyének akarunk maradni, de minden emberi salaktól ment keresztyénséget akarunk. Nem mondjuk azt: „A keresztyénség túlélte magát;" de azt mondjuk: Aus dem dunkeln Sckriftbuchstaben, Aus der Lebr erstarrter Haft, Drin der heil'ge Geist begraben, Soll er auferstebn mit Kraft. Hiszünk ezen pűnkösti lélekben, mely az igazság, az élet, a fejlődés lelke ; mely folyvást végzi nagy munkáját az egyházban és az államban ; mely a betegen hervadandót elveti és uj életbimbókat hajt , az avultat félre tolja és ujat teremt, „langsam schafft, doch nie zerstőrt." (Schiller.) Ezen lélekről szól textusunk is, és habár csak negatíve mondja ezt, a történet positiv oldalát rég bebizonyitá. Lerontani és ujonnan épitni — ez örök müve az igazság lelkének. A nagy prófétának, folytatá szónok, igaza volt. Nemcsak a zsidó templom lön berontva, hogy kő kövön nem maradt, hanem a zsidóság nagy temploma, — minden reménységével és dicsőségével — romokba döntve. De az igazság lelke nem ront, hogy egyszersmind egy uj alkotmány alapját ne tenné le. És igy a törvény merev és hideg vallása helyébe, a szabadság és szeretet; a külső engesztelő áldozat helyébe a megtért sziv benső engesztelése; a zsidó szűkkeblűség helyébe, az egész világot felölelő istenországa lön állítva. A középkor egyháza egy óriási épület vala, rendithetlenül állva Péter szikláján, a világot uralva, a népeket járszalagon vezetve ; mint minden hatalomnak teljes ura, a menny és pokol kulcsainak birtokosa; egy nap, mely körül az államok holdja keringett. Még áll az épület, de már nem ősi fényében! A reformatio, alap-erősségében megrendítő azt, hogy kő kövön nem fog maradni. Da az igazság lelke a reformatióban ujat teremteti; a vallásos életet bensőitette és igy az istennek lélekben ós igazságban való imádásának fölségesen szép épületét alapitá. Igy történt ez más dolgoknál is. A középkori államformának nagyszerű épülete a hatalmas revolutiókban összeomlott, de a romokból egy uj épület emelkedett föl, a szabadság és egyenlőség államépülete. Mennyire erősiti ez hitörömünket és hitbuzgóságunkat a mi munkánkhoz is! A prot. egyház is újításra vár. Mert külsőleg állam- és rendőri, bensöleg rideg dogmák és hitformulák egyházává lect. És mégis, mily épület az erős, szilárd orthodoxia ? A ki benne élt és él, miért nem találna vigaszt a bibliahitnek ezen bevehetlen várában, az isten-embernek engesztelő áldozatában, az ő megpecsételt isteni kegyelmében? De hol találjuk még ezen örömteli hitet? Hol a bombaedzett orthodoxiát? Falai szétomlottak és többé semmiféle tapasz össze nem tarthatja. Ezt ti tettétek, — mondják ők — ez a ti müvetek! Nem! — felelünk mi — az istenakarta fejlődés, a törté -net, az igazság lelkének müve ez ! De itt sincs rontás épités nélkül. Igen, a csodák istene a mi nemzedékünkre nézve nem létezik többé; de helyébe egy nagyobb isten emelkedék, ki örök-bölcs rendjével vezeti a világ kormányát. A Krisztus, — ki mint személyes isten jött e földre, ki az emberek bűneiért, mint engesztelő áldozat feszíttetett meg, ki testileg feltámadott, mennybe ment, — már nem hitünk tárgya; de megtaláltuk s felismertük benne az ember fiát, az istenfiúság, a testvéri szeretet példányképét, kinek hatalmas szava működik és működni fog az emberi szivekben. Azon hit, mely az emberek boldogságát külső tanformulákban keresi, ránk nézve elavult. Nekünk a hit egy benső vágyódás egy örök eszmény után, mely szeretetben bővelkedik. És végre a biblia nem többé égből aláhullott könyv, közvetlen isteni szózat, hanem drága kincsbánya, történeti okmányok gyűjteménye, az emberiség vallásos fejlődésének alapja, egy szent emlék a vallás classicus korából, mely mellett az élő isteni szózatot szivünkben bírjuk. Mi vallást, keresztyénséget, egyházat, de mindenek fölött istenországot akarunk. Ezen istenország megalapításán munkálkodunk mi, melynek hitágazata „az istenszeretet," mert a ki a szeretetben marad, az istenben marad, és az isten abban-Isteni tisztelet után üdvözlő lakomára gyűltek egybe az egylet tagjai s itt öröm és üdvözlések közt lőn az első nap bezárva. A következő napon, a gyűlést a zürichi egylet elnöke, Kambli horgeni lelkész nyitotta meg, üdvözölvén a szabad keresztyénség hü munkásait, kik megmutatni jöttek, hogy keresztyének akarnak lenni, de szabadok; szabadok, de keresztyének. Üdvözölte Németország, különösen Strassburg küldötteit, kik velők együtt egy nagy cél felé törekszenek. A szavak — folytatá, — melyek e napon ity elhangzanak, kell hogy tettekké váljanak, életerős magvak legyenek, melyek megtermik gyümölcsüket. Munkánk egy nagy harc, nem csak az orthodoxok és ultramontánok hanem azok ellenében is, kik közönyösség által izennek 78*