Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-01-04 / 1. szám
turnussal szemben a protestantismus a nemzeti alkotmányos politika képviselőjéül tekintetvén, az igaz hazafi, akármely vallásfelekezethez tartozott, a protestáns kérdés elébbvitelében a haza szabadságügyének diadalát látta, amiért is az országgyűléseken a prorestánsok mellett többnyire katholikus szónokok harcoltak. — Most ellenben, midőn az 1867-iki kiegyezkedés folytán az ortzág, nagyjiból legalább állami belszervezetének önállóságát vissz?*nyerte, másfelől a törvényhozás a modern államtan színvonalára emelkedve, a vallásfelekezeteknek egyházi dolgaikra nézve egjforma szabadságot ád, de viszont egyiknek sem enged avatkozást az országos ügyek intézésébe: most a protestáns igényeknek túlszárnyalt régi jogalapokon való örökös hangoztatását a katholikus nagy többség, ha egyébként még oly türelmes is, annyival inkább hajlandó praepotens tolakodásnak venni, minél bizonyosabb, hogy ha egyszer országos ügyek intézésében egyházi szempontok érvénye-itendők, akkor minden esetre a 8 milliónyi katholi kunság igényei első sorba jönnének. Lehet, hogy ma, midőn önhibáink miatt az állami élet láthatára elborult, és a politikai számitásnak tájékozási pontjai homá] yba vesznek, sokan vakmerőségnek veendik a jelen államviszonyokra való olyatén támaszkodást. Nem gondolják meg, hogy az egyháznak államhozi régi viszonyát világesemények ingatták meg oly képen,- ho y annak alapföltételeire nézve reactionarius változtatást tenni, nem Magyarország, de hatalmasabb oly állam sem igen merészelhetne, melynek a világtörténelem intézésébe közvetlenebb befolyása van. Másfelől az olyan számítás bölcseségét sem igen birjuk felfogni, mely a jövendőben bekövetkezhető veszteségek fejében jelenét teszi ki a biztos veszedelmeknek. Mert kézzelfogható tény, miszerint a változott viszonyok tekintetbe nem vétele azonki vül, hogy egyházunkat, mely századokon keresztül a szabad eszmék szolgálatában hurcolt, a politikai reactió táborába tereli, túlfelől e szoros ragaszkodás a régihez, separatisticus irányánál fogva megörökiti egyházunk anyagi tehetetlenségét, mely a múltban különösen onnan származott, hogy nemcsak a szorosan vett egyházi szükség-e1 ről kelle t mint felekezetnek gondoskodnia, hanem tekintve az*-, hogy az országos tanügy az egyetemtől kezdve az utolsó népiskoláig a clerus kezében központosult, az iskolaügynek protestáns szellemben vir&goztatása egyházunkra nézve életkérdés volt. S irne e ponton veszi kezdetét amaz egyházunk ír ebeiében még ma is folyó vita, melynek a convent kérdése csak egyes részletét képezi. Mi a dolgot egyszerűen igy tekintjük. A nemzeti [árthoz csatlakozott magyar pro'estantismus századok £ta ostromolta a nemzet kebelében magát megfészkelt absolutismus fellegvárát, melyet a romariisinus sáncai sok ideig hozzáférhetlenné tettek. 1848-ban esáncok, 1867-ben pedig maga a vár is a nemzet kezébe került. — Ezzel mi elérkezettnek hittük az időt, hogy a vár beosejébe vonuljunk s a nemzet többi tagjdval kezet fogva, a hosszas ostrom alatt sok nélkülözéseket szenvedett embereinket lehető kényelembe helyezzük. Mások azonban ugy vélekednek, hogy miután a vár bensejében ellenséges elemek maradtak, nekünk, ha a nemzeti párttól elválva is, meg kell tartanunk a régi szabad ég alatti ostromló positiónkat, hogy sárban, fagyban nyomorogva folytassuk azt a munkát mely vagy befejezhető a nemzeti kormány létrejöttével, vagy be nem fejezhető soha. Szivesen elismerjük azonban, hogy nem könnyű dolog a nagy közönséggel megértetni, mikép eshetik az, hogy ami tegnap még egyedüli erény volt, ma meg nem engedhető tévedéssé, holnap tán bűnné is válhassék; de viszont tagadhatatlan az is, hogy a 48 előtt követett egyházpolitikának az országos ügyek ujabb fordulata mellett elébb utóbb a mienkkel ellenkező oly iránynak adhat túlsúlyt, mely. midőn egymástól idegen elemeknek természetelleni érintkezését idézné el*, azoknak, ha csak részbeni kielégítése is, ugy egyházunk, mint a nemzet helyrehozhat] an hátrányára válnék. Mert csak mondjuk ki egyenesen: Amint ma a politikai viszonyok európaszerte állanak, az állam mindenütt a középkori romanismus gyámkodása aló'.i teljes emancipatiojára törekszik, de mindenütt annál több engedményeket kénytelen most még az államellenes ultramontan tanoknak tenni, minél kevesebb tá&asztékra számithat a vele egyenlő célokra törekedő protestantizmusban. Röviden, az egyházunkban kifejlett nézetkülönbség ellép formula,ható: Tiszántúl a proteHáns egy ház feladatát ma is, mint régenten, a létért való
