Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-02 / 31. szám

BELFÖLD. A veszprémi ref. egyházmegye közgyűlése, s Pap Gábor superintendensnek, mint ezen egyházmegye volt esperesének búcsúbeszéde és viszont az egyházmegyének bucsuvétele Ő tőle. (Vége.) A fölsorolt örvendetes jelenségek mellett azonban vannak hiányok, melyek megszüntetendők, vannak alvó, a kortól elmaradt gyü'ekezetek, melyek ébresztendők, korunk szivonalára emelendők; vannak kötelmeik teljesítését többszöri buzdítás után is elhanyagoló egyházak, melyek kötelmeik teljesítésére, ha már máskép nem lehetne, még a világi hatóság beavatkozásával is szoritandók, mert egy testnek tagjai vagyunk mindnyájan, s egyenlő jog mellett egyenlőnek kell lenni a kötelezettségeknek is. A jelzett hiányok megszüntetése, az ébresztő és emelő hatás, s ott a hol kell, — de adja isten, hogy erre szükség sehol ne legyen, — a világi hatóság közbelépésének eszközlése azon férfiúra várakozik, kit az egyházmegyének megtisztelő bizalma az általam üresen hagyott esperesi székbe beültetend. Erőkben, — melyek e feladat megoldására képesek, nem leend hiány, sőt a választást az nehezitendi meg, mert — istené legyen érte hála — gazdag a lelkészi kar ezen egyházmegyében oly erőkben, melyek sikeres működésre képesitvék. A mi siker hivatalos működésemet koszorúzta, abból az érdem jelentékeny része a gyülekezeteket és az egyházmegyei kormányzó testületet illeti. Illeti szeretve tisztelt volt elnöktársamat, ezen egyházmegyének érdemdús segédgondnokát, ki a reám nehezedett terhek emelését közreműködése által megkönnyítette, s hálás elismerésemet érdemelte ki. Illeti a jegyzői kar fáradhatlan tevékenységgel működött tagjait, illeti az egyházi s világi részről választott tanácsbirákat, kik nem csak névleg, hanem a szó valódi értelmében voltak előljárok, s ugy anyagilag; mint szellemileg emelőleg hatottak az egyházmegye jobb létére. Fogadják ez ünnepélyes pillanatban, mikor mint volt esperes bucsut veszek az egyházmegyétől, szívből fakadt köszönetemet. Igen, csakis mint esperes veszek bucsut, mert mi azért nem válunk meg egymástól, csak a kör szólesbült, melyben működésre a bizalom szava, által hivatva vagyok, de e szélesebb körben benne van ez a n. t. egyházmegye is. S én oda irányzandom minden törekvésemet, hogy működésem áldón hasson ki ezen egyházmegyére is, és biztat a remény, hogy a hol annyi ós oly lelkes férfiak állanak az ügyek élén, mint ezen egyházmegyében, ott a superintendensre váró terhek emelése megkönnyítve, s működésének áldást hozó sükere biztosítva leend. Isten szent áldását kérem szeretve tisztelt volt elnöktársamra, kiben értelem, tehetség, jóakarat, ügybuzgalom, fáradhatlan tevékenység egyesülnek, az egyházmegye közjavának munkálására irányzott szent elhatározással; isten áldását kérem az egyházmegyei kormányzó testületnek hitbuzgó, közügyekért lelkesülmi s áldozni tudó tagjaira, tanácsbiráira , jegyzői karára; isten áldását kérem az egyházmegye anyagi érdekei felett őrködésre hivatott pénztárnokra ós számvevőre ; isten áldását kérem a szent gyülekezetekre s az ezekben élő kegyes hitsorsosainkra. Legyen megáldva a veszprémi egyházmegye a minden áldást osztogató istenségtől. Újuljanak meg e hajdan nagy, szólásén kiterjedett s virágzott egyházmegye régi dicsőségének fényes napjai, emelkedjék tagjaiban a hitbuzgóság és lelki erő, távoztasson tőle a gondviselés minden csapást, próbáitatást, és ha mégis próbáltatnia kellene, legyen e próbáltatás is ujabb eszköze lelki ereje megdicsőülésének, élesztője tevékenységének, acélozója kitartásának, kiapadhatlan forrása az egyház emelkedését előmozdító áldozatkészségének. És most, mikor az esperesi széket idehagyva a választandó korelnöknek átengedem, ismételve kijelentem, hogy életem egyik legértékesebb kincséül tekintem azt a bizalmat, mely most hat éve e székbe ültetett. Fogadják érette megújított köszönetemet, s tartsanak meg jövőre is szives szeretetökben, ugy, a mint ón meg fogom tartani szeretetemben ezt a n. t. egyházmegyét, melynek kebelében születtem, s melynek kebeléből hivattam el azon szép, de nagy felelősségű, teherrel járó hivatalra, a melylyel egybekötött teendők hü, pontos és lelkiismeretes teljesítésére fogom fölszentelni minden időmet. Istennek áldása s szeretetem legyen ez egyházmegyével !" Ezen szívből jött és szivekre hatott búcsúbeszédet feszült figyelemmel hallgatta végig a közönség, s végin ismét lelkesült éljenzésben tört ki. Ezek után még a—hivataloskodási időt tekintve — legidősb egyházi tánácsbiró Tatay Sámuel intézett az egyházmegye nevében néhány búcsúszót a távozó főpásztorhoz; helyzetünket s ebből eredő érzelmeinket a mesterüktől elhagyott tanítványokéhoz hasonlitván. Miként ők, úgymond, vezérüket, oktatójukat, tanácsadójukat, vigasztalójukat, minden jóra lelkesítőjüket vesztették el a nagy mesterben, tőlük lett eltávozása által: ugy mi is vezérünket, oktatónkat, lelkesítőnket, fejünk koronáját vesztjük el főtisztelendőségedben; és ezért szomorú a mi szivünk. Azonban, miként ama nagy mester csak azért vált meg tanítványaitól, mert dicsőbb állapotra emeltetett fel, s meg is Ígérte nekik, hogy e dicsőültebb állapotában sem hagyja el őket, nem hagyja árvául, sőt vigasztaló szent lelkét elküldi hozzájuk, és velük marad mindvégiglen; s e tudat vigaszt, e biztatás erőt s bátorságot öntött beléjük nagy hivatásuk teljesítésére: ugy minket is vigasztal az, hogy főtisztelendőséged a közbizalom szava által szélesebb körit munkára, magasabb méltóságra hivatott el tőlünk, s ezen elhivatás által, ha szabad igy fejezni ki magamat, egyházmegyénk is egyházilag mintegy megdicsőíttetett, s erőt, lelkesedést önt belénk a biztatás, mit épen az előbbi percben vettünk