Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-26 / 30. szám

vezérek, háborúk, csaták stb. kronikaszerü előadása, illetőleg leírásával, annyira, hegy aminek tulajdonkópen minden történelemben fődolognak kellene lenni, hogv t. i. az egyes népek és nemzetek miként munkáltak közre saját sorsuk és műveltségi állapotuk fejlesztése vagy hanyatlásba döntésére, mintha tán az nem is tartoznék szorosan a történelem körébe, csaknem teljesen negligáltatik, vagy legfölebb egy-egy rövidke paragrafusban csak ugy mellékesen és futólag emlékeznek meg róla, ami sokszor alig ér többet a semminél. Nagyon óhajtandó dolog volna már, ha valahára általánosabban belátnák a történetírók, hogy nem az egyes vezérszerepet játszó személyek szeszélye és fortélya, furfangos diplomatikai és politikai fogásai stb a fődolog a történelmi események elbeszélésében, hanem ennél sokkal fontosabb és az utókorra nézve sokkal tanuságosabb azt tudni, hogy a nép vagy nemzet maga, saját erkölcsi mivoltából kifolyólag miként érzett, miként gondolkozott és tett a történelmi események csendes vagy épen zajló folyamában. Nagyon itt volna már az ideje, hogy a történelem lapjain — legyenek ezek bármily kicsinyek — nem csupán a csaták dulásait, a borzalmas embervér-ontást, az undok udvari intrigákat s több efféle oktalanságokat , hanem az egyes népek életében fölmerült eszmék és gondolatok küzdelmét, fejlődési s haladási processusát olvashatnék . Mert csak az ily szellemben és modorban irt történelem érdemes a megtanulásra és alkalmas az okulásszerzésre, nem pedig azok ós olyanok, melyekből csak gyűlölni és megutálni tanulhatjuk az emberiséget, s csak az ily szellemben ismerhető fel, hogy egy láthatlan felsőbb lény miként vezérli az emberiség élete és fejlődésének fonalát saját bölcs céljai szerint, de mindenkor annak előnyére. Csak az ilyen szempontból irt történelem azon tudomány, mely kitűnő történész szerint, leghasznosabb s ezért legméltóbb a tanulásra, s csakis az ilyen szellemű történelem által volna elérhető azon nemes cél, hogy a tanulókban a gondviselés iránt bizalom és hála, az erény iránt szeretet, a blin iránt undor s utálat, a baza és nemzet iránt meleg ragaszkodás, a törvények iránt kegyeletes érzelmek ébredjenek s általuk ápoltassanak. L. L. BELFÖLD. A veszprémi ref. egyházmegye közgyűlése, s Pap Gábor superintendensnek, mint ezen egyházmegye volt esperesének búcsúbeszéde és viszont az egyházmegyének bucsuvétele ő töle. A veszprémi ref. egyházmegye folyó évi junius 29-én Veszprém városában rendkivüli közgyűlést tartott, melyet különösen a superintendens-választás által üresedésbe jött esperesi hivatal teendői és annak betöltése felőli intézkedés lett szükségessé. Az elnöki székeket Végkeli Imre segédgondnok és Pap Gábor superintendens urak foglalván el, elsőben is a világi elnök ur emelte föl szavát. Megnyitó beszédében elmondja, hogy vannak időpontok, vannak pillanatok,ugy az egyénimint a társas életben, melyek édes és keserű érzést gerjesztenek, örömet és fájdalmat vegyesen szülnek, s egyházmegyénk életében épen ilyen a mostani időpont, midőn — a mint már köztudomásu dolog — megválni kénytelen tisztelve szeretett egyházi elnökétől, volt esperesétől, főtiszt. Pap Gábor úrtól. Fájdalmasan hat reánk e megválás, mert oly érdemekben gazdag férfiútól kell megválnunk, ki ritka bölcseséggel, fáradatlan tevékenységgel, lelkes buzgalommal, s íelülmulhatlan pontossággal működött esperesi hivatalában kezdettől fogva mindvégig, s áldásos működésének maradandó nyomait hagyja maga után. De a megválás fájdalmát enyhiti, keservünket édesiti a tudat, hogy a férfiú, kit mi tiszteltünk, másoktól is tisztelve és szeretve, magasabb hivatalba állíttatott, ott is a mienk ő, s habár velünk nem olyan közvetlen viszonyban mint eddig, de szinte áldásosán, és még nagyobb hatással fog befolyhatni egyházmegyénk közjavára, stb Ezek előre bocsátása után fölemlíti, hogy a jelzett fontos körülmény következtében , az esperesi hivatal iránti intézkedés tette különösen szükségessé e rendkivüli közgyűlés összehívását. Majd ismét a távozó elnöktárshoz fordul, s maga és az e. megyei közönség nevében szívélyesen s meghatottan üdvözli őt uj pályája kezdetén, a gondviselés ótalmát kéri drága életére , isten áldó kegyelmét, szent lelkének gyámolító erejét, nagy fontosságú és nagy felelőséggel járó hivatala tiszteinek teljesítésére. S az elnöki üdvözlet után az egész egybegyűlt közönség szívből fakadt éljene hangzott fel, melynek lecsendesülte után megszólalt a távozó főpásztor, és az itt alább közlött beszédbeu számolt be esperesi hivataláról, s vett bucsut mint esperes a veszprémi ref. egyházmegye közönségétől: „Nagytiszteletü s tekintetű közgyűlés! Tekintetes segédgondnok ur a gyűlést megnyitó beszédében kiemelte, hogy rendkivüli gyűlésbe jöttünk Össze. E rendkivüli gyűlésnek tartását szükségessé tette az a körülmény, hogy főt. dunántuli helvét hitvalló egyházkerület superintendensévé lett elválasztatásom által ezen egyházmegyének esperesi széke üresedésbe jött, s addig mig szabályszerű uton és módon a már ekendelt választás megejtetvén, az esperesi szék betöltetnék: az egyházmegye kebelében működő, ügybuzgal ómmal szakképzettséget párosító, hivatással biró, a kormányzáshoz szükséges bölcseséggel szelídséget egyesítő n. t. lelkész urak szép koszorújából meg kell bízni valakit azzal, hogy időközileg korelnöki minőségben vezesse a folyó ügyeket. — S mert a hivatalban nem lehet szünet, mert a folyó ügyeknek vezetése napról-napra igényli a vezetésre képesített szakembert, mert vaunak sürgősen intézendő ügyek, melyeknek elintézetlenül hagyása beláthatlan s a közügyet is kártékonyán érinthető bonyodalmakat vonna maga után, a régi gyakorlat nyomán s a n. t. e.-megyei gyűlés utó-