Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-26 / 30. szám

haragjában s az Ur házához való buzgó szerelmében ostort ragadott, hogy kiűzze a szent helyről az adó-vevőket, nem gyulna-e ma szent haragra a templomon kivül is, látva ott az inneprontókat és vasárnaptörőket, a kik pedig az ő nevéről nevezik magukat ?! Részemről nem akarok, de nem is tudnók a farizeusokkal tartani, hogy szombat-megszegéssel vádolnám a buzafejeket szaggató tanítványokat, s a szombatnapon gyógyító isteni Mestert; sőt ennek elfogulatlan, fölemelkedett s bölcs tanítása szerinc jó lélekkel segítenék a szomszédomnak még vasárnap is, hogy kihuzzuk a veremből ökrét, juhát vagy szamarát, mely véletlenül épen szent napon esett oda annyival iukább érzem, hogy szabad sőt kell szombatnapon gyógyítani, vigasztalni vagy jót cselekedni az ő példája nyomán, a ki mondá: ,,irgalmasságot kívánok ós nem áldozatot", de azzal már csakugyan soha sem tudok kibékülni, hogy derűre borura, innep ide, innep oda, sátort üssüuk, adjunkvegyünk stb. vasárnap is. A munkát ón is fólistenitiszteletnek tartom, de ugy látszik, hogy épen a lusták szoktak leginkább vasárnap is dolgozni. Bizony-bizony e sok tekintetben vallástalan, inneprontó korunkra illenek a nagy költő szavai, melyeket Péter apostol szájába ad: „Te nyomorú faj ! gyáva nemzedék, Míg a szerencse mosolyog feletted, Mint napsugárban a légy, szemtelen, Istent, erényt gúnyolva taposó. De hogyha a vész ajtódon kopog, Ha istennek hatalmas ujja érint, Gyáván hunyász, rútul kétségbeeső. Nem érzed-e, hogy az ég büntetése Nehezkedik rád. Nem bírod, ugy-e, kéjek mámorával Elandalítni azt a szózatot, Mely a kebelnek mólyét fölveri S jobb czél felé hiába ösztönöz. Hiába mind, a régi istenekben Nincs már hited, kövekké dermedeztek, El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék, E nagy világ most tisztuló színéről!" Mert hiába, csak ember az ember, s buzgóságának könnyen szárnyát szegik a vásári élmények. S viszont, ha sziv ós lélek igazán elmélyed istenébe, lehetetlen, hogy akkor másra gondoljon. No tehát, édes papom, légy rajta, hogy hallgatód mind igazán elmélyedjen istenébe s majd egy sem fog vásárra ós piacra menni vasárnap — mondhatná valaki. Ezt minden lelkész megteszi, a menynyire megtenni hatalmában áll; de meggyőződésem, hogy bár aranyszájú szent Jánosnak ókesszólásával mennydörögjünk is a vasárnap megtörése ellen mindnyájan, mégsem érhetünk itt célt teljesen; de meg az adott körülmények között ezt jó lélekkel nem is kívánhatjuk. Csak egy példát hozok fel. N.-ben vasárnap kezdődik a vásár; Péter elmegy oda, árul vagy vesz, lehet haszonnal, de lelkében kárt vall, már csak azon érzelme által is, hogy ő szeretett volna ünnepelni, de nem lehetett. No tehát Pál otthon marad, templomba megy lelke üdvére ; de maga és éhező családja lát szükséget a testiekben. Ez utóbbi mindenesetre jól cselekedett, de még sem egészen jól; amaz első roszul cselekedett, de még sem egószen roszul. Értjük, miért. Roszul az a törvényhozó testület cselekednék, mely vagy soha nem hozna törvényt arra, hogy az országos vásár p. o. szerdán vagy csütörtökön, a hetivásár pedig mindenkor csak hétköznapokon tartassék, — vagy ha részben meghozza is a törvényt, hogy „vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetlenül szüksóges munka felfüggesztendő", (1868. évi 53. t. c. 19 §.) ezt az illető közegek által végre nem hajtaná. Még roszabbul pedig azon hivek ós hivők Ursulata cselekednék, mely folyvást közönyösen venné ez ügyet. Mindaddig, mig, — mint Észak-Amerikában — nálunk is a törvényhozás nem intézkedik ez ügyben szigorúan, komolyan, megmarad az ünnepmegszegés, nem csak az egyesek lelkének, a vallásnak ós egyháznak kárára, hanem magának az államnak is, mint államnak, bizonyos hátrányára ós romlására. Mert ahol nem szent többé a vasárnap, ott kisebb-nagyobb mértékben nem szent sem isten, sem vallás, sem templom, sem erkölcs. Pedig csak ez volna „minden ország támasza, talpköve" t. i. „a tiszta erkölcs. Most a helyett, hogy a vasárnap szelídítené a veszni tért erkölcsöt, az ilyen vásáros vasárnap még inkább megmételyezi azt. Ám tessék kinevetni, a kinek tetszik, azon bigott buzgóságot, mely az é.-amerikai vasúttársaságokat arra indítja, hogy a forgalmat vasárnapon még önkényt is beszüntetik; de hisz épen az a siv

al-