Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-19 / 29. szám

egyházunk történetének forrásai is kiaknázatlanul hevernek, s egy, e téren magában páratlanul álló Révész Imre is, lelke busultában, felhagyni látszik a gazdag eret, hogy áldatlan csatározásokban vesztegesse ritka erejét s nagy tudományos készletét; mig az Írásmagyarázat terén csak szórványosan látunk valami mozgalmat s egy uj (vajmi szükséges) biblia-fordítás még csak ködös távolban lengő ábrándként csillan szemeinkbe; mig, még a gyakorlati theologia, — a lelkipásztorkodás és homiletika terén sem üdvözölhetünk semmi ujat: addig a prédikációk — no, ezek gombamódra szaporodnak ! A visszahatás, mely minden uj egyházi beszédgyüjteményt némi bizalmatlansággal, sőt némi kevetlenséggel s bosszankodással fogadtat velünk (olyformán, mint a szegény emberrel a tizedik vagy tizenhetedik gyermeket !) e visszahatás tehát nagyon természetes. Vájjon ép oly igazolt s igazságos-e? kérdés, melynek egyszer szemébe nézni épen most kedvem jött. Mint a fa, gyökere- és törzsével, ágai- s lombjaival s egész életműködésével, mely virágai-, terméje- s porszálaiban tetőz, végre is a gyümölcseért van : ugy egész theologiai tudomány-rendszerünk, sőt maga a vallás, végre is avallásos életért, az emberiségnek istenhez közelebb emelóseért s a tettekben nyilatkozó erkölcs gyümölcseiért van. Az egész theologia, minden ágazataival, s az egész papi hivatal, összes működésével, mind csak eszköz arra a célra, mind csak szerv annak a gyümölcsnek az előhozására. A theologiai tudomány nem közvetlenül az egész egyháznak, a hívek egyetemének, hanem az igehirdetőknek és a tanítóknak való, hogy útmutatásai mellett jól hirdethessék az igét s gyümölcsözőleg pásztorkodhassanak. Az irás helyes magyarázása, a homiletika és katechetika, a lelkipásztorkodás tudománya, egyszóval az egész gyakorlati theologia: ezen (az előbbi hasonlattal élve) a dogmatika gyökeréből kinőtt törzs és ágak, melyek az élet nedvét mind ama virágzásba hajtani hivatvák, melyből az egyház összeségének, a híveknek, az egyes lelkeknek s az egész társadalomnak vallásos és erkölcsi élete, mint gyümölcs kell hogy kifejlődjék s megérlelődjék. Meg vagyunk győződve, hogy egészséges s ép gyökér nélkül életerős fa nem lehet; hogy satnya törzs és elcsenevészett ágak hegyén szép ós termékeny virág nem fejlődhetik. De végre is a virág hordozza a gyümölcsöt — s ha ez nincs : mire való volt az egész fa ? tűzre való. Nem igazságos tehát a prédikáció-irodalmat, mely (mindig a hasonlattal élve) a fának a virágzása, kicsinyleni. Csak táplálkozzék, ép gyökérről, életerős törzsből s viruló ágakból: vagyis józan dogmatika, helyes Írásmagyarázat, természetszerű homiletika, s lélektani alapokon nyugvó pastoralis theologia legyenek táplálói. Végre is a lelkész s egész működése a gyülekezetért van, s a gyülekezet mit sem tud, legalább nem kell tudnia, a theologusok vitáiról s a homiletika és lelkipásztorkodás! elméletekről. Ő csak a lelkipásztorkodási gyakorlatban, a liturgiái cselekvényekben s a prédikációban érintkezik a hittudománynyal s az egyház tanitó és pásztorkodó elemével. Neki elég, ha a lelkész érintkezéseiben szeretetteljes, és vallásosságot emelően működik; neki elég, ha a templomi szolgálat előmozdítja s helyesen irányozza buzgóságát; neki elég : ha a prédikáció jó s elérte célját. Honnan meri ti bölcseségét s szavait és eljárásait a lelkész, vagy inkább : mily tudományos közvetítők által meriti azt a bibliából s az örökéletet adó istenigóből ? az neki, ha nem épen közönyös, mindenesetre másodrendű érdekeltségű kérdés. Ő jó prédikációt kiván, mindig jót kíván, egy egész életen át: s igaza van. Ő soha nem lankadó, tevékenyen működő pásztóii gondot és szeretetet kiván: s igaza van. ő mint minden nap fris vizet, az élet forrásából is mindig üditő, tiszta italt kiván : s igaza van. Ama visszahatásnak tehát, melyet fölebb emiitettem s természetesnek mondottam, csak némi megszorítással van igazi jogosultsága. Mert nem képzelhetünk jó prédikációt alapos Írásmagyarázat s egészséges dogma-ismeret, ép bölcsészet s józan praktika theologia nélkül: azért kell követelnünk lelkészeinktől, hogy a ió prédikáció e föltételeit el ne hanyagolják. De midőn a prédikációt hallgatjuk (vagy olvassuk) nincs jogunk többet követelni, mint hogy az jó legyen. S ha jó, nem szabad beesmérlenünk, hogy miért csak prédikáció s mért nem tudományos mű. S nincs jogunk (tárgyamra jövők már) kicsinylőleg vagy épen boszankodással vetni félre az oly egyházi beszéd gyűjteményeket, a minőt a minap Szilády János beszédeiben bemutattam, s ma ismét Fejes Istvánéiban bemutatni alkalmam van. Fejes Istvánban sok tekintetben inás szabású egyéniséggel találkozunk, mint a minapi ifjú atyafiban. Ennek magasságát és mélységét, oly mértékben legalább nem találjuk benne. De a helyett — s természetes! - közelebb áll a gyülekezet nagy tömegének az altalános színvonalához. Ő kiválóan értelmes és józan prédikátor. Ha Sziládyban dicsérőleg emeltük ki az egyéniséget, mely prédikációit más pap által s más gyülekezetben vagy más időben változatlanul használni alig engedte: Fejesben viszont méltányolnunk kell a beszédeit átalánosabban használhatóvá tevő gyakorlatiasságot. Nem köznapiságot, annál kevésbbé sekélyességet értünk ez alatt. Épen nem. Fejes beszédei a mai kor színvonalán állanak, a mikor szőrszálhasogató dogmatizálással imponálni, a szó betüjóre való kényszerítő hivatkozással hatni — még a műveletlenebb tömegekre sem lehet, ő, ellenkezőleg, tiszta erkölcstannal s a hit elevenítő lelkóvel igyekszik hatni mindig; az egyszerű kedélyben, melyet midőn tejnek italával táplál: magasabb igazságra törekszik vezérelni. Eszméi modernek formái az izlés és kor követelményeinek megfelelők, iránya a haladó felvilágosultságé, de egészben véve oly vallásos ós bibliai, hogy szellemi tartalma ellen azon oldalról sem lehet kifogás, mely a formában ma is a régihez szeret ragaszkodni. Vegyük például csak a Krisztus vendégsége (114 1.) cimű beszédet. Bevezetésében gyöngéden, s még a betűhöz tapadó gyermekes hitet sem